Valahol az erdőben Sesshoumaru hirtelen megállt, mert hallotta Kagome hangját, aki segítségét kéri. Ekkor megérezte Kagome jelenlétét, el kezdett rohanni a miko irányába. Tudta, hogy sietnie kell, mert bármikor komolyabb baja eshet a szerelmének. A többiek követték, de alig bírták vele az iramot tartani. Először Sesshoumaru és Inuyasha értek oda, majd Sango és Miroku. Egy barlangot láttak, ahonnan kiáltások hallatszottak. Kagome kiáltásai, ezek a hangok fájdalomtól gyötörtek voltak. Inuyasha és Sesshoumaru egyszerre rohantak be a barlangba, de egyikük sem volt felkészülve a látványra. Kagomét kikötőzve találták meg, a lányon alig volt ruha és hatalmas sebek éktelenkedtek az egész testén. Kagome kisírt szemekkel nézett a szerelmére. Sesshoumarut annyira megdöbbentette a látvány és az, hogy miatta így bántak Kagoméval, hogy azt sem vette észre, hogy a sötétségből kisétált Kiso és megindult felé. Inuyasha nem törődött semmivel, odarohant Kagoméhoz és levágta köteleit, majd a kimonóját ráterítette.

-Régen láttalak Sesshoumaru! Mi újság?

-Mit műveltél Kagoméval?- kérdezte olyan mérgesen, hogy a szemei vörösleni kezdtek.

-Csak meg tisztítottam! Még hálás is lehetsz, mert…

-Megöllek!

-NE!- kiáltotta Kagome

-Kagome? Mit művelt…

-Ne harcolj vele, mert az a célja, hogy megöljön!

-Ezt tudom jól! Mindig is az volt a célja, ha jól emlékszem, akkor gyerekkorunkban kb.30-szor próbált megölni, de túl ostoba volt…

-Nem voltam Ostoba! Te vagy az, hogy azt hiszed, hogy most te nyerhetsz. Mindent elvettem tőled, ami egy kicsit fontos is volt neked! Itt van Kagome, megfosztottalak az egyetlen szerelmedtől és sikerült megfosztanom az ideiglenes erejétől…

-Te miről beszélsz?- kérdezte értetlenül Sesshoumaru

-ÓÓÓ! Hát nem tudja! Akkor olyan tudatlan vagy, mint a kedves szerelmed. Érdekel, hogy miért olyan a hasa?

-Én csak azt tudom, hogy bántottad, ezért még…

-Az igazi okom, hogy nem akartam olyan dolgokat hátrahagyni, ami fontos lehet neked!

-Kagomén kívül senki sem számít…

-Még a gyermeked sem?

Sesshoumaru döbbenten nézte a síró Kagomét, aki a hasát fogja. Kagome eközben magában szólongatta kisbabáját. Sajnos nem szólalt meg egy hosszú ideig, de egy pillanatra egy kis vékony hangú sírást hallott. Nagyon megnyugodott, mindenki nagy csodálkozására kiegyenesedett és odasétált Sesshoumaru mellé. Belékarolt, majd ránézett.

-Ne aggódj! Jól vagyunk!

Sesshoumaru elmosolyodott, majd Kisora nézett, de eddiginél sokkal erősebb düh fűtötte, mert nem csak Kagomét, hanem a gyermekét is bántotta. Inuyasha is készen állt a harcra, de őt Kihona kötötte le. Sokáig folyt a csata, de egyikük sem volt első helyen, mert elég kiegyenlített küzdelem volt. Kagome magára húzta Inuyasha kimonóját, mert félt, hogy valamelyiküket is elveszíti. Úgy félúton, néha Kagome is segített, mert tudta használni a mikoi erejét, amit most a gyermeke erősített benne. Bármikor Kihonára vagy Kisora nézett, ők a szívükhöz kapott. A nagy csata közepette senki nem vette észre, hogy Sango és Miroku ott állnak a barlang szájánál és a harcot nézik. Egyszer csak Sango rángatást érzett, majd megfordult és csodálkozva nézte, hogy Rin az. Csodálkozott, mert amikor elindultak Sesshoumaru Shippouval elküldte Rin Kaede falujába, de most mégis itt volt.

-Hát te mit keresel itt? Van egy csomó katona itt, hogy jutottál át?- kérdezte a kicsihez hajolva Sango

-Yaken és Shippou harcolnak velük!

Miroku felkapta a fejét, majd Sangora nézett. A szellemirtó lány csak bólintott, mire a szerzetes elfutott, segíteni Shippounak.

-Hogy találtatok meg?

-Yaken követte Sesshoumaru nagyúr szagát!

-Értem, de akkor sem szabad itt lenned!

-Mi történt itt?

-Semmi!

De nem tudta elég jól eltakarni a harcoló Sesshoumarut és A félig meztelen Kagomét, aki egyfolytában sír. Rin egy ügyes mozdulattal kikerülte Sango karjait és futott a barlangba. Amikor Kagome meglátta a szaladó Rint, gyorsan odafutott hozzá, de sokkal gyorsabb volt nála Sesshoumaru, aki már régen a gyereket dorgálta, hogy miért kellett neki idejönni. A nagy kioktatásban nem vette észre, hogy Kiso kivont karddal rohan felé, hogy megölje, amikor megfordult a szellem, látta, hogy Kiso olyan közel került, hogy azt már nem tudná kikerülni, de ekkor hirtelen eléállt Kagome, így őt szúrta át. Mindenki abbahagyta a harcot és döbbenten nézték a haldokló lányt, aki megmentette a szerelmét és az egyik gyermekét. A döbbent csöndet Rin síros hangja zavarta meg.

-ANYA!- Rin odaszaladt Kagoméhoz, aki a földön feküdve mosolygott.

-Végre, hogy kimondtad!

Ekkorra már Sesshoumaru is ott volt mellette. Senki, még Kiso és Kihona sem tudott mit csinálni, mert nagyon meglepték őket a fordulatok. Kint Sango térdre rogyva sírt. Inuyasha meg sem tudott szólalni.

-Miért?- kérdezte szomorúan Sesshoumaru

-Mert szeretlek! Kérhetek tőled valamit?

-Mit?

-Mentsd meg őket! Rint és a gyermekünket. Tudom, hogy képes vagy rá.

-Soha nem próbáltam meg egy meg nem született embert megmenteni.

-Siker… Sikerülni fog…

Kagome feje oldalra borult és nem vett több levegőt. Az alélt teste ott feküdt a barlang közepén, de még ebben a kiszolgáltatott helyzetben is gyönyörű volt.

-Nem lehet! A csillagom, kialudt a csillagom!- Sesshoumarunak egy könnycsepp gördült le az arcán.

Rin döbbenten nézte a szellemet, mert még soha nem látta ilyennek a nagyurát. Sesshoumaru ölébe vette Kagome testét és kivitte erről a mocskos helyről. A barlang előtt letette a földre és szépen eligazította rajta a megmaradt ruhát. Mindenki követte, így Kiso és Kihona is. Sesshoumaru könnyes szemmel felnézett Kisora.

-A célod sikerült! Sikerült elpusztítanod!

-De ez csak egy halandó!

-Kagome nem csak egy halandó! Ő az a személy, aki megváltoztatott és szerelmes lettem belé. Te úgy sem értheted, de a szerelem mindent legyőz. Régen már most széttéptelek volna, de most… menjetek, mert ilyen a megbocsátás, de többé ne lássalak bennetek.

-Apa! Mentsd meg anyát?- kérte Rin

-Hogy hívtál?

-Apa! Kérlek!

-Jól van, megpróbálom!

Sesshoumaru felállt és elővette a kardját, félt, hogy nem fog működni. Szomorú szemekkel Kagoméra, majd Rinre nézett. Koncentrálni próbált, de nem ment, mert eszébe jutottak a Kagoméval töltött idők. Ekkor azonban egy hang, Kagome hangja szólalt meg a szívében. Csak 3 szót ismételgetett.

„Mentsd meg őket! Mentsd meg őket! Mentsd meg őket! Mentsd meg őket!”

Rin ekkor megfogta a kezét, majd a szellemre nézett. Sesshoumaru lehajolt hozzá és adott neki egy puszit, majd az ölébe vette.

-Segíts anyát megmenteni!

Rin csak bólintott és a kardra rakta a kezét. Nem látott semmit és nem is tudhatta, hogy mit is kell éreznie, de valamiért erősnek érezte magát. Eközben Sesshoumaru az alvilág küldötteire koncentrált, egy ideig nem jelentek meg, és ez egy kicsit meg is ijesztette őt, félt, hogy nem fogja visszakapni Kagomét és a kicsit. Ekkor megjelentek előtte, de sokkal többen voltak, mint eddig bármikor. A sok küldött között, azonban észrevett egy kis kék fényt. Arra koncentrált, Rin meghúzogatta az ingét.

-Mi az a fény?

-Te is látod?- kérdezte kíváncsian a szellem

-Igen! Azt nem tudom, hogy miért!

-Nézzük meg!

-Rendben, apa!

A kintiek csak azt látták, hogy Sesshoumaru és Rin nagyon néznek valamit Kagome testén, és mintha beszélgetnének, de nem hallottak tőlük egy szót sem. Egy halvány kék fény derengett a kard körül és egyre erősebb lett, majd Rin és a szellem testét teljesen elnyelte. Amikor a fény halványulni kezdett, látták, hogy se Rin, se a szellem nincs ott. Eközben Sesshoumaru és Rin egy széphelyen voltak. A kék és a zöld fű, gyönyörű volt, a tisztás közepén Ott állt Kagome egy kisgyerekkel. A szellem ölében Rinnel, gyorsan odaszaladt. Kagome mosollyal az arcán üdvözölte őket.

-Sziasztok! Már vártunk rátok!

-Miért?- kérdezte félve Sesshoumaru

-El akartok búcsúzni?- kérdezte hüppögve Rin

-Nem te butus! Én is élni akarok, hogy veletek legyek, de mielőtt megmentettek, neki kell segítenetek. Sesshoumaru, ő itt a te…

-Miben kell segíteni?

-Előbb öt kell megmentenetek, mert ha ő él, akkor az én lelkem is vissza tud találni a testembe. Az apja erejét örökölte, így akár ő is vissza tud hozni.

-Ahhoz kell a kard is!

-Azt nem mondtam, hogy csak a te erődet örökölte, itt van az enyém is! A mikoi erőmből is van benne egy kevés, így neki már kard sem kell.

-Értem! Mit kell tennem?

-Vidd magaddal! Ahogy kiléptek azon az átjárón, amin jöttetek, ő egy halott kisbaba lesz! Azt ne felejtsd el, hogy nem szabad a kis halott teste miatt megtörnöd, mert rögtön nem fog sikerülni. Amikor a kardoddal megmented, vissza kell engedned a kék fénybe. Ne engedj neki, mert ő ott kar majd maradni. Ha visszajön, akkor meg fog menteni, hidd el.

-Úgy tűnik nekem, hogy te félsz a gyermekünktől!

-Nem félek én tőle! Erős fiú lesz!

-Tényleg?

-Olyan, mint az apja!

Kagome odanyújtotta a fia kezét Sesshoumarunak, majd a miko alakja halványulni kezdett. Sesshoumaru és Rin a fiúval visszaindultak. A kisfiú nem szólalt meg, pedig Rin kérdezgetett tőle. Elérkeztek az átjáróhoz és beléptek.

Eközben Inuyasha és a többiek kint vártak. Kiso és Kihona már régen eltűntek, de már nem is akartak bosszút állni Sesshoumarun és családján. A félszellem és a még mindig síró Sango csak azt vették észre, hogy egy újabb kék fény jelent meg, majd kilépett Sesshoumaru, Rin és egy halott kisbaba. A szellem próbált nem ránézni a halott gyermekére, de sajnos Sango miatt nem tehette ezt meg. A szellemirtó odarohant a halotthoz és elszörnyülködve nézte, így a szellem sem tudta elkerülni, hogy megnézze a fiát. A látvány rosszabbul érintette, mint az elején hitte. Egy kisbaba halott teste olyan borzalmas látvány volt, hogy el kellett fordítania a fejét. Az a ártatlan test és mégis oly törékeny. Sok halottat látott, de még ilyen megrázkódtatás még nem érte. Összeszedte magát, mert csak így mentheti meg őket! Letette a halott kisbabát a földre, majd elővette az apjától kapott kardot. Ahogy akis babára nézett, rögtön látta az alvilág küldötteit, két kardcsapással meg is ölte őket. Egy pár másodpercig nem is történt semmi, de utána baba sírni kezdett. Nagyon is élt, a szellem felvette, és a kék fény felé vitte, de baba nem akart menni, mert a karmait a szellembe mélyesztette.

-Úgy látom, nem akarsz innen elmenni, kölyök! Vissza kell menned, mert az anyádat csak te tudod megmenteni! Mentsd meg az én csillagomat! Kérlek!

Mintha ez az utolsó szó lett volna a varázsszó, mert a kis csecsemő elengedte a szellemet, majd hagyta, hogy Sesshoumaru visszaengedje a kék fénybe. Egy darabig nem történt semmi, majd Kagome halott teste kék fény kíséretébe megemelkedett. A feje hátracsuklott, a karjai ernyedten lebegtek a levegőben. Amikor a kék fény elmúlt, Kagome teste is szép lassan visszaereszkedett a földre. Jó darabig nem történt semmi, Sesshoumaru félt, hogy a fia nem volt elég erős az anyja újjáélesztéséhez, de nagy meglepetésére Kagome szempillái megrebegtek. A szellemnek sem kellett több és rögtön odarohant hozzá, az ölébe vette a miko fejét, akinek már kinyílt a szeme.

-Szia!

-Szia! Hogy vagy?

-Mondtam, hogy megment! Olyan erős, mint az apja!

-Ajánlom is neki! Csak az én fiam!

Kagome még erőtlenül, de nevetni kezdett. Aznap ott maradtak, de másnap indultak is tovább.

Kilenc hónap telt el, azóta, hogy Kagome újra az élők között van és a hasa is szépen kikerekedett. Ez idő alatt eldöntötték, hogy a fiú neve Mizuko lesz. A szülés napján Sesshoumaru segített a feleségének, mert ez idő alatt össze is házasodtak. Egy gyönyörű egészséges és erős fia lett.

Boldogok voltak, és azok is maradtak…

The End