|
A változáshoz idő kell...
masolya 2006.11.28. 20:41
 Ez egy újabb alkotásom, olvassátok el
A változáshoz idő kell…
By Orsi
Ez a nap is úgy kezdődött, mint az összes többi. Kagome éppen ment vissza a középkori Japánba, hogy összegyűjtsék az ékkő szilánkokat, de senki nem tudta, hogy ettől a naptól minden meg fog változni.
Amikor átért akkor már a barátai várták őt a kútnál. Sango és Miroku éppen beszélgettek valamiről, amikor megjelent a kútban Kagome. Inuyasha egy faágon ült és gondolkozott, ezért nem vette észre a közeledő Kagomét. A miko mikor köszönt barátainak, rögtön Inuyasha felé vette az irányt.
-Inuyasha…
-…
-Inuyasha
-…
-INUYASHA
-Mi van?- kérdezte egy kicsit meglepődve Inuyasha
-Már vagy ötször szólítottalak. Csak köszönni akartam és azt megmondani, hogy pár napra majd vissza kell mennem, mert vizsgáim lesznek, de addig még van pár napom, és jó lenne…
-Jól van! Megértettem!
-Akkor minden rendben!
Azzal Kagome idegesen tovább ment a többiek követték őt, csak Inuyasha maradt le, mert még mindig gondolkodott. Azt sem vette észre, hogy már este van és mindenki a tűz mellett ülve, beszélget. Egy kis idő után arra eszmélt, hogy Kagome leült mellé.
-Mond Inuyasha! Mi bajod volt ma egész nap?
-Semmi, csak gondolkodtam.
-Min?
-Hát… nem tudom, hogy… elmondjam-e
-Mondjad már!
-Az a helyzet, hogy amíg nem voltál itt, meglátogatott Kikyou.
-Mit akart?- kérdezte egy kicsit szomorúan Kagome
-Semmi különöset! Azt akarta, hogy menjek vele…
-A halálba?
-Nem! Azt szerette volna, hogy legyünk újra egy pár.
-T… tényleg?
-Ezen gondolkoztam ma egész nap, mert tudod, hogy nagyon szeretem Kikyout, de ő már halott. És itt vagytok ti is, mert nem szeretném, ha a barátaimnak baja essen, de nem tagadhatom meg magamtól a szerelmet.
-Ugye te nem érted, hogy most mi van!- mondta egy kicsit elkeseredve Kagome
-Mi?
-Mint mindig, most is csak magadra gondolsz, mert azt nem veszed észre, hogy mások szenvednek attól, hogy nem lehetnek veled.
-Tudom, hogy mire gondolsz, és éppen ezért akarok találkozni Kikyouval.
-ÉN MOST NEM RÓLA BESZÉLEK!
-Akkor kiről?
-RÓLAM TE HÜLYE!!! ENNYIRE NEM LEHETSZ VAK. SOHA NEM VETTED ÉSZRE, HOGY SZERELMES VAGYOK BELÉD?
-Én…
De nem tudta befejezni, mert Kagome az éjszaka közepén elkezdett szaladni. Azt sem tudta, hogy merre fut, de most nem is érdekelte, mert teljesen összetört a szíve. Most úgy érezte, hogy nem tud Inuyasha szemébe nézni, mert az csak fájdalmat okoz neki. Eközben a táborhelyen Inuyasha nem mozdult, mert teljesen letablózta az, amit Kagome mondott. Csak akkor eszmélt fel, mikor Sango megállt előtte és egy hatalmas pofont adott neki.
-Azon se csodálkozz, hogy ha egész életedben nem látod őt. Mélységesen csalódtam benned, mert egy ilyen igaz szívű lányt összetörtél.
Inuyasha csak fogta az arcát és a távozó Sangot nézte. Látta, hogy Miroku csak hallgat.
-Te mit gondolsz Miroku?
-Ha szereted Kikyout, akkor nem kellene mondani ezt Kagoménak, mert most olyan sebet okoztál neki, amit a legjobb gyógynövény sem tud begyógyítani.
Azzal a szerzetes lefeküdt aludni. Így magára hagyta Inuyashát a gondolataival. Eközben Kagome csak szaladt az orra után. Nem is érdekelte, hogy merre fut, csak az volt a lényeg, hogy Inuyashától jó messzire. Ennyire soha nem szenvedett, mint most.
Kagome az egész éjszakát végigfutotta, majd reggel ájultan esett össze. Annyira elfáradt a sírásba és a szaladásban, hogy a szervezete nem bírta tovább. Mielőtt összeesett volna látta, hogy elég sötét erdőben van és érezte, hogy valaki figyeli őt. Eközben a csapat többi tagja ki szomorúan, ki mérgesen folytatta az útját, hogy megtalálják Kagomét. Inuyasha egy ideig érezte Kagome illatát, de utána teljesen elveszítette. Sango egy szót sem szólt a félszellemhez, mert félt attól, hogy nekimegy. Miroku bölcsen csak hallgatott, de neki is megvolt a véleménye.
Kagome egy kis idő után kinyitotta a szemét és látta, hogy ugyanott fekszik, csak annyiba különbözött a hely, hogy körülötte szellemek hullái feküdtek. A miko felült és ekkor lépett ki a fák közül egy újabb szellem és elindult Kagome felé. A lány annyira meglepődött, hogy alig bírt megszólalni.
-Se… Sesshoumaru!?
-Mi van halandó? Nincs itt az a korcs öcsém, hogy megvédjen?
-Mit akarsz te tőlem?- Kagome elkezdett hátrálni, de a hulláktól nem tudott sokat menni.
-Csak nem félsz tőlem? Igaz is, mert te csak egy hülye halandó vagy.
-Az lehet, de nem vagyok olyan gyáva és nekem is van becsületem!
A szellem olyat tett, amit eddig még a miko sem hallott. Sesshoumaru hangosan el kezdett nevetni, de ez a nevetés közel sem volt olyan szívderítő, inkább ijesztő volt.
Kagome becsukta a szemeit és várta a legrosszabbat, de a várt halál elmaradt. Kinyitotta szemét és látta, hogy a szellem eltűnt. Egy darabig még ült, majd elindult, mint eddig, most sem tudta merre megy, de azt érezte, hogy mennie kell, mert ha nem, akkor előtörnek az emlékek. Estére kiért az erdőből, majd meglátott egy melegvizű forrást. Nagyon örült neki, mert már nagyon koszosnak érezte magát. Levetkőzött és belépett a kellemes vízbe. Egy darabig csak üldögélt, majd eszébe jutottak a barátai és Inuyasha. Ekkor keservesen sírni kezdett. Nem bírta abbahagyni, úgy 3 órája lehetett a vízben, amikor sikerült megnyugodnia. Felnézett a csillagokra és hangosan gondolkozni kezdett, de azt nem gondolta, hogy valaki figyeli.
-Miért Inuyasha? Miért gondolod azt, hogy a szerelem csak neked jár… soha… soha nem bocsátom meg neked, amit… tettél.
Kagome kitörölt a szeméből egy csepp könnyet, majd kiszállt a vízből és csak a fehérneműt vette fel és leült egy kicsit a partra.
Eközben Inuyasháék egyre idegesebbek lettek, hogy hol van Kagome. Soha nem szokott ennyi időre elmenni. Inuyasha még Kagome idejében is járt, de nem volt ott.
Kagome felöltözött és elindult egy éjszakai fedezéket keresni. A titkos figyelője minden mozdulatát követte, mert kíváncsi volt a lányra. A miko nagy keresés után talált egy kis barlangot, ahova behúzódhatott éjszakára. Hamar elaludt, de eközben egy hívatlan vendég is belépett a barlangba. Végignézett a lányon, majd leült mellé és úgy nézte tovább.
-Vajon mi fáj neki ennyire, meg fog halni, ha nem csinál valamit… de ez már nem az én dolgom.
De az idegen nem valahogy nem bírt felállni a lány mellől. Nézte, ahogy lassan, de egyenletesen szuszog, és néha egy nevet ejt ki a száján, amit egy-egy szipogás követ. Egy kis idő után az idegen felállt kisétált a barlangból, de még visszanézett.
-Megígértem, hogy néha ránézek, túl sok időt töltök Rinnel, nem szabad megváltoznom.
Másnap reggel Kagome kinyitotta a szemét és nagy meglepetésében egy kislány nézett vele szemben.
-Szia Rin!
-Szia! Azt hittem, hogy soha nem kelsz fel.
-Értem, de te hogy kerülsz ide?
-Sesshoumaru és mi itt voltunk a közelben és én reggel elmentem reggeliért és megláttalak a barlangban.- hazudta a kislány, mert tudta jól, hogy itt van Kagome
-Értem! Nem kéne visszamenned Sesshoumaruhoz?
-Ráérek! Te miért nem vagy…
Nem tudta befejezni, mert Kagome keservesen sírni kezdett. Nem bírta most sem abbahagyni, mert egyre csak törtek rá az emlékek. Nagyon hiányoztak neki a barátai, de Inuyasha iránt gyűlöletet érzett.
-Mi baj?
-Se…mmi! Csak egy kicsit… szomorú vagyok!
Kagome elájult, Rin meg rohant Sesshoumaruért, mert nem tudta, hogy mit kezdjen a lánnyal. Mikor Kagome újra kinyitotta a szemét a barlangban volt, de Rin és Yaken szorgoskodott körülötte. Sesshoumaru a sarokban ült és nézte a mikot.
-Kagome! Már jól vagy?
-Most már igen!- hazudta a lány
-Ne hazudj! Haldoklasz, mert a szíved is haldoklik.- mondta az igazságnak megfelelően a szellem.
Kagome csak egy kis idő múlva szólalt meg, de hangja nem volt olyan, amilyet eddig megszoktak. Most sokkal komolyabb és szomorúbb volt, mint bármikor ezelőtt.
-Az életem sorsa az én kezemben van és ezzel azt szándékozok tenni, mait akarok…
-Ez így van! De ilyenkor nem gondolsz a barátaidra és családra?- kérdezte komolyan Sesshoumaru.
-De! Sajnos úgy érzem, hogy már ők sem segíthetnek rajtam. Tudom, hogy meg fogok halni, ha nem változom meg, de már nincs erőm megváltoztatni a dolgokat.
-Mindenhez idő kell…
Azzal a szellem felállt és kiment a barlangból, de Rin nem mozdult Kagome mellől, mert tudta, hogy Sesshoumaru még vissza fog jönni, mert valamiért aggódott ezért a lányért.
Estére Kagome nem lett jobban, sőt egyre jobban fájt a szíve és már alig kapott levegőt. Rin nagyon hamar elaludt és Yaken is eltűnt. Kagome csak ült és lihegett, mert így egy kicsit jobban vette a levegőt. Ekkor bejött Sesshoumaru és a lihegő lányra nézett.
-Én mondtam, hogy sokkal rosszabbul leszel.
-Tudom… nem akarok jobban lenni?
-Miért?
-Nem tartozik rád!
-Az igaz és nem is érdekel, de ki kell beszélned magadból…
-Akkor sem fogom pont neked elmondani.
Azzal Kagome felállt és elindult kifelé, de mikor a szellem mellé ért, egy kicsit megszédült és a falnak kellett támaszkodnia. Sesshoumaru egy szó nélkül nézte. Kagome erőt vett magán és elindult. Egy tisztásig ért el, mert ott összeesett. Ekkor látta meg, hogy a szellem végig követte őt.
-Miért követsz?
-Csak nézem a nagy hülyeséged, mert tudod ez szórakoztat.
-Akkor szórakozz máshol és ne itt rajtam.
-Tenném, ha lehetne, de senki nem olyan ostoba, hogy csak így eldobja az életét.
-Kérdezhetek valamit?
-Mondjad!
-Miért akarod ennyire, hogy életben maradjak?
Ez a kérdés annyira meglepte a szellemet, hogy alig tudott rá válaszolni.
-Azért, mert megígértem Rinnek, hogy segítek rajtad?
-Értem, de mióta törődsz egy halandó kívánságával?
Sesshoumaru ne szólt semmit, hanem inkább közelebb ment Kagoméhoz. A miko félt a szellemtől, mert tudta, hogy könnyen meg tudná ölni. Ő sem értette, de eddig nem bánta volna, ha meghal, de most kíváncsi lett, hogy ez a ijesztő és keményszívű szellem mit gondol valójában.
-Nem gondolod, hogy adni kellene magadnak egy újabb esélyt arra, hogy életben maradj?
-Bárcsak tudnék látni a jövőben, mert akkor tudnám, hogy van-e értelme élnem.
-Nem tudom, hogy mit csinált az ostoba öcsém, de nem csak ő van a világon
Kagomét ez annyira meglepte, hogy alig kapott levegőt. Azon lepődött meg, hogy a szellemnek teljesen igaza volt. Nem gondolt még soha arra, hogy akár egy másik férfira is nézzen, mert félt, hogy akár Inuyasha emlékét is beszennyezi ezzel. Elkezdett sírni, mert annyira fájt neki a fejéhez vágott igazság. Mikor sikerült megnyugodnia, a szellem ott ült mellette.
-Megnyugodtál?
-Egy kicsit! Valamit én nem értek!
-Mit?
-Soha nem voltál ilyen, én mindig csak olyannak ismertelek, aki csak azért áll szóba egy halandóval, hogy végső búcsút vegyen tőle.
-Hát igen! Azóta sok minden történt, amit régen még elképzelhetetlennek találtam volna. Itt van Rin is, ha nekem azt mondja valaki, hogy egy halandó kislány lesz az egyik útitársam, akkor biztos kiröhögöm, majd megölöm. Nem tudom, hogy mi késztet arra, hogy megváltozzak, néha próbálok neki ellenállni, de…
-Ne tedd! Így sokkal jobban elfogadnak majd.
-Pont ezt nem akarom, mert az csak szenvedéssel jár. Soha nem akarom, hogy valaki túl közel kerüljön hozzám.
-De ott van Rin!
-Hát igen! Vannak kivételek!- vonta meg a vállát a szellem
Kagome erre el kezdett nevetni. A szellem egy ideig megrökönyödve nézte a lányt, ahogy kineveti, majd ő is kezdett feloldódni.
„Miért érzem azt, hogy ebből a lányból még most is árad az erő? Erre kíváncsi vagyok. Akkor is meg fogom tudni a titkát.”- gondolta a szellem
-Látod? Hogy sokkal jobban vagy, ha egy kicsit beszélgetsz?
-Igazad van! De beszélgessünk még, mert nem akarok egyedül lenni.
-Miért?
-Mert akkor rám tőrnek az emlékek, amik fájnak…
-Mi történt veled hogy ennyire szenvedsz?
-Ha nem haragszol akkor még ezt nem mondanám el, de ha úgy érzem, akkor elmondom.
-Ahogy érzed! Akkor mesélj a világodról!
-Ez egy érdekes és hosszú történet lesz…
-Ráérek!
Kagome elkezdte mesélni, hogy a világában mennyi érdekes és egyben rossz dolog van. Sok érdekes helyet mondott, ahol mindig a barátnőivel voltak. A szellem végig hallgatta, majd leszögezte, hogy nem lehet valami szuper az ő világa. Erről a kérdésről egy darabig elvitatkoztak, majd visszamentek a barlangba.
Eközben Inuyasha és Sango között változatlan volt a helyzet. Mindenki a maga módján próbálta megkeresni Kagomét. Miroku cetlikből próbálta megjósolni, Inuyasha egész nap csak Kagome illatát próbálná megtalálni, Sango meg sírva járja az erdőket, de legbelül érzi, hogy Kagome biztos helyen van, és direkt nem akarja, hogy megtalálják. Sok vita van köztük, hogy merre lehet a miko és kinek a hibájából ment el. Inuyashát néha meglátogatta Kikyou is, de ezt erősen titkolta a barátai elől, mert nem akarta, hogy újabb viták legyenek.
Másnap Kagome egy kicsit jobban volt. Amikor felkelt még percekig hallgatta az éneklő Rint, ahogy a barlang előtt virágokat szed.
-Ugye, milyen nyugtató az éneke?- lépett mellé a szellem, amitől Kagome egy kicsit megijedt.
-Megijesztettél! Amúgy tényleg szép!
-Ma tovább kell mennünk, mert tudod én is Narakut keresem…
-Nem akarom, hogy itt hagyjatok!
-Hogy hogy most már így ragaszkodsz hozzánk?
-Félek, hogy egyedül halok meg és azt nem akarom…
-Öljelek meg én?
-Mi???- rémült meg a miko
-Csak vicceltem!
-Sajátos humorod van!
-Mit vársz egy szellemtől, halandó?
-Veletek mehetek egy darabig?
-Engem nem érdekel, hogy mit csinálsz, csak nekem ne állj az utamba…
-Most meg mi lett veled? Olyan vagy, mint régen…
Sesshoumaru elindult kifelé a barlangból, de ekkor belépett Rin és odaszaladt Kagoméhoz. Megölelte és a gyűjtött virágot a nyakába tette.
-Ne aggódj! Mindig ilyen lesz, ha elindulunk, mert nem akarja Sesshoumaru- nagyúr, hogy könnyű célpontok legyünk.
-Tényleg? Ez érdekes!
Egy kis idő múlva elindultak Narakut megkeresni. Egész nap a szellem nem volt túlzottan beszélő kedvében, így Kagome Rinnel és néha az idegesítő Yakennel beszélt. Estére egy kis tavacska melletti barlangban szálltak meg. Rin és Yaken hamar elaludtak, mert egymást fárasztották le aznap. Kagome úgy gondolta elmegy fürdeni.
-Hová mész?
-Fürdeni ha annyira kíváncsi vagy!
-Elkísérlek!
-MI??????????- vörösödött el Kagome- Azt csak képzeled! Te itt maradsz, amíg én fürdök..
Azzal ment is el, de magában azt gondolta, hogy olyan, mint az öccse, de erre a gondolatra megint egy kicsit elszomorodott. A víz nagyon kellemes volt, de a bánat, ami újra elhatalmasodott rajta, ezt is elrontotta. Sokáig ült a vízben és gondolkodott.
-Miért ne tudnék újra boldog lenni. Ha ehhez az kell, hogy ne Inuyasha mellett legyek, akkor kénytelen leszek…
-Mi történt közted és az öcsém között?- kérdezte hirtelen Sesshoumaru.
Kagome annyira megijedt, hogy felsikított, majd egy hatalmas kő mögé rejtőzött a szellem elől, aki nagyon mulatságosnak tartotta a miko zavarát.
-Nem mondtam, hogy maradj ott?
-Nekem egy halandó ne parancsolgasson.
-Tiszta olyan vagy, mint… Tényleg itt akarsz maradni?- váltott témát Kagome
-IGEN!
-Akkor fordulj el, míg kiszállok és felöltözök.
-Mondtam, hogy nem parancsolsz nekem…
-DE EBBEN IGEN, SZÓVAL…
-Jól van!
A szellem megfordult és megvárta, amíg a lány felöltözik. Ezután odasétált a szellemhez és leültek a fűre.
Sokáig csak a csillagokat nézték, amelyek nagyon szép fényesen ragyogtak az égen, majd egy kis idő múlva Kagome nagyot sóhajtva a szellemre nézett.
-Mondd! Miért jöttél utánam?
-Őszintén szólva csak idegesíteni akartalak, de utána rájöttem, hogy elég sok szellem van itt…
-Én egyet sem láttam!
A szellem nem válaszolt, ezért ez a felét le is zárták a beszélgetésnek.
-Kagome! Mi bajod van még mindig?
-Hogy? Szóval észrevetted?
-Érzem a szagodon és az aurádon.
-Hiányoznak a barátaim, de nehogy félreértsd, mert veletek is jól érzem magamat, d velük elég sok időt töltöttem.
-De ott van az öcsém!
-Hát igen! Ez az egyik zavaró dolog…
-Mi történt?
-Ez egy hosszú történet!
-Van időm!
-Tudom, ezt már mondtad egyszer! Na jó, elmondok pár dolgot.
Azzal elkezdte mesélni, hogy ki az a Kikyou és mi köze van Inuyashához. Elmesélte azt is, hogy a papnő már meghalt, de egy boszorkány egy marék hamuból újjáélesztette, amitől egy kicsit elvesztette az eszét, mert állandóan Inuyasha és az ő életét akarta. Mivel nem tudta őt megölni, ezért Inuyasha megszerzése maradt csak neki. Többször próbálta megölni, majd rájött, hogy Inuyasha még mindig szereti, ezért kitalálta, hogy újra megszerzi magának, de eközben benne is feltámadt a szerelem, de ez Kagome állítása szerint nem teljesen igaz. Elmondta, hogy e miatt a lány miatt Inuyasha és ő közte sokszor volt veszekedés, mert Inuyasha képes lett volna akár a halálba követni, de ezt Kagome soha nem hagyta, mert bevallotta a szellemnek, hogy szereti Inuyashát. Elmondta, hogy most már nem tudja mit érez iránta, mert olyan mélyen csalódott, hogy nem tudja, hogy képes lesz-e újra szeretni akárkit is.
-Mivel bántott meg?
-Azt majd máskor mesélem el, mert nem érzek olyan erőt magamban, hogy ezt el tudjam mondani.
Ezután beszélgettek egy csomó más dologról. Kagome eltökélte, hogy meg fogja nevetetni a szellemet, de sajnos ez nem sikerült, de nem adta fel. Amikor kellően elfáradtak visszaindultak a barlangba.
Másnap Kagome kelt fel a leghamarabb és elkészített egy nagyon finom reggelit. Mikor mindenki felébredt Rin nagyon örült a főtt ételnek, de Sesshoumaru húzta a száját. Kagome odament hozzá, hogy ezt megkérdezze.
-Mi a baj? Miért nem eszel?
-Én nem eszek halandó kaját!
-Akkor mit eszel? Legalább kóstold meg…
-NEM!
Kagome nem volt rest, mert egy adag kaját a szájába tömött.
-Mielőtt kiköpöd, kóstold meg és nyeld le az a falatot. Utána mondhatsz véleményt.
A szellem lenyelte a főtt kaját és meglepetésére elég finom volt. Lenyelte és nézte Kagome kezében lévő többi kaját.
-Na milyen?
-Elég jó!
Majd elvette a miko kezéből a kaját és megette. Kagome csak mosolygott, mert nagyon aranyosnak találta a szellemet. Végignézte, ahogy a szellem megeszi a kaját, majd ő is megette a saját részét.
Mikor végeztek, akkor Kagome elpakolt, addig a többiek csak rá vártak.
-Most már készen vagy?
-Igen! Sesshoumaru, szeretnélek megkérni valamire.
-Mi lenne az?
-Írtam egy levelet éjszaka Inuyasháéknak, szeretném, ha elvinnénk Kaede anyóhoz.
-Rendben, de ha meglátnak téged, akkor nem fogják egy levéllel beérni. Majd én elviszem nekik, de mit mondjak, hol leszel?
-Minden benne van a levélben! Ha nem értik meg, akkor csak annyit üzenek, hogy a szív nagyon nehezen bocsát, de azért erősen próbálkozik. És nagyon rendes tőled, hogy…
-Ezt felejtsd el! Utálom, hogy ha egy halandó érzelgősködik!
Azzal a szellem elrohant hátrahagyva mindenkit. Az út nem tartott sokáig, mert hamar megérezte az öccse illatát. Az út alatt, azért jutott elég idő arra, hogy gondolkozzon.
„Nem értem saját magamat, mert már régen el kellett volna zavarni ezt a lányt. Tiszta hülye vagyok, hogy ilyen dolgokat megteszek egy halandó lányért, de miért?”
A kis társaságot egy szép tisztáson találta meg. Éppen indultak volna Kagomét tovább keresni, mikor meglátták Sesshoumarut. Inuyasha rögtön kardot rántott.
-Nyugi öcsi! Most kivételesen nem miattad jöttem…
-Akkor kiért?- kérdezte Miroku és védelmezőleg Sango elé állt.
-Nem akarok tőletek sem semmit. Kagome küldött…
-Mi? Áruld el, hogy mit tettél vele, ha bármi baja esett…- mondta Inuyasha
-Megengeded, hogy befejezzem, amit mondani akarok? Szóval Kagome küldött, hogy adjam át nektek ezt a kis levelet.
Inuyasha elvette a levelet a bátyától, majd ránézett, ekkor a szellem megérzett az öcsén egy furcsa szagot.
-Hol van Kagome?- kérdezte
-Ő csak annyit üzen, hogy a szív nehezen gyógyul, majd jelentkezik, de minden le van írva a levélbe.
Azzal a szellem várta, hogy felolvassák a levelet, mert még ő sem hallotta, hogy mit is tartalmazhat. Sango óvatosan elvette Inuyashától a levelet, majd felolvasta.
„Sziasztok!
Először is szeretnék bocsánatot kérni, mert szó nélkül elmentem. Tudjátok, most nagyon sokat vagyok szomorú és szerintem azt is tudjátok, hogy miért. Ezzel senkit nem akarok megbántani, de most úgy érzem, hogy egy darabig még nem tudok veletek lenni. Sango, Miroku ezt ne értsétek félre. Ti nem ártottatok nekem, de még Inuyasha sem. Az ő hibája csak annyi, hogy tapintatlan volt. Gondolom, érdekel, hogy hogyan töltöm a napjaimat, és kivel. Most Sesshoumaruval és a kis csapatával vagyok, mert ő segített nekem. Sok támogatást kaptam tőle, amiért nem szánalom vagy valami hasonló jár neki, hanem köszönet. Gondolom most ő is hallja, hogy valamelyiktök felolvassa a levelet, szóval szeretném neki megköszönni. Azt nem szeretném, hogy utánam gyertek, mert még nem készültem fel rá. Nagy sebet kapott a szívem, ezért nem tudom, hogy mennyi idő kell neki, hogy felejtsen. Azt nem mondom, hogy soha nem fog fájni újra látni Inuyashát, de egy idő után biztos sikerül elviselnem. Tudjátok az édesanyámtól mindig azt hallottam, hogy a szív gyógyulásához idő kell, amit én most szeretnék megadni neki. Majd jelentkezem, és akkor majd tudunk találkozni. Addig is keressétek az ékkövet és öljétek meg Narakut. Nagyon szeretlek benneteket, és nagyon hiányoztok!
Kagome”
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
