|
A változáshoz idő kell...
masolya 2006.11.28. 20:40
 Muszály volt két részre szedni, mert nem fért el
Mindenki csöndben hallgatott, majd Sango halkan sírni kezdett. Miroku átkarolta a lányt, aki erre jobban síri kezdett. Inuyasha szomorúan és egy kicsit mérgesen a bátyát nézte, aki egy kicsit meg volt döbbenve a hallottakon. Egy kis idő után hátátfordított a társaságnak és már indult volna, ha Sango nem kiállt utána.
-Várj! Mond meg Kagoménak, hogy nagyon hiányzik, és alig várom, hogy lássam, de azért tiszteletben tartjuk a kívánságát. Vigyázz rá kérlek!
A szellem csak bólintott, majd el is tűnt. Alig várta, hogy visszaérjen. Nagyon sok dolgot nem értett, és kíváncsi volt rá, hogy mi történt Kagome és Inuyasha között, hogy ennyire szomorú a miko. Amikor visszaért, látta, hogy egy csapat szellem támad rá Rinre és Kagoméra. Kagome elképesztő erejű nyilakat lőtt ki a szellemekre, akik meg is haltak tőle, de sajnos túlerőben voltak. A szellem gyorsan odarohant, hogy segítsen a lánynak. Sokáig harcoltak és Sesshoumaru kapott egy súlyos sebet. Miután az összes szellemet elpusztították, a szellem összeesett.
Kagome odarohant hozzá, hogy megnézze, hogy milyen állapotban van. Rint elküldte friss vízért és gyógynövényekért. A szellemet egy fának támasztotta, majd levette az ingét és bekötözte a sebeit. Sesshoumaru annyira megsérült, hogy két napig nem is kelt fel, amikor kinyitotta a szemét látta, hogy Kagome ott ül mellette, és álmos szemekkel nézi őt. Nagyon örült, hogy Sesshoumaru kinyitotta a szemét. A szellem végignézett magán és látta a gondosan bekötözött sebeit. Próbált szólni a lányhoz, de az megelőzte.
-Psssz! Maradj még egy kicsit csendben, pihenned kell még és Rin is alszik!
-Mennyit aludtam?
-Két napot! De…
-Jól vagyok! Ezt egy halandó úgy sem érti…
-Azt gondolom, mert biztos azt hiszed, hogy csak te tudsz mindent igaz?
Azzal Kagome mérgesen elment egyet sétálni, hogy lenyugodjon, de még jobban felidegesítette magát. Csak sírni tudott, mert most már végképp nem tudta, hogy mit kezdjen magával.
Eközben Rin is felkelt és odasétált a szellemhez, aki értetlenül nézte Kagome helyét.
-Úgy látom jobban van Nagyuram!
-Igen! Nem esett bajod?
-Nekem nem, de Kagome a csatában is megsérült, de nem aludt addig, amíg fel nem ébredtél…
-Mi?
-Így van!
Sesshoumaru felállt és utánament a lánynak, nem volt nehéz megtalálni, mert az egész helyet Kagome illata lengte be. A miko egy tisztás szélén ült és sírt. A szellem lassan és halkan odament hozzá.
-Szia! Mit akarsz?- kérdezte Kagome
-Most hallottam Rintől, hogy nem is aludtál 2 napig. Igaz?
-Igen, de téged ez úgy sem érdekel, mert egy hülye halandó vagyok.
-Bocsáss meg, hogy…
Kagome értetlenül nézett a szellem szemébe. Sesshoumaru azért hallgatott el, mert a lány kisírt szemekkel nézett rá, de a szemei csillogtak, mint az éjszakai csillagok. Soha nem látta a lány ennyire szépnek. Ezelőtt is látta sírni, de akkor nem volt ilyen a szeme, mintha a boldogság egy apró szikrája jelent volna meg a lány szemeiben. A szellem érezte, hogy Kagome most egy kicsit boldogabb és ez megnyugtatta őt.
-Köszönöm!- mondta Kagome
-Mit?- azzal a szellem leguggolt a lány elé.
-Azt, hogy most egy kicsit boldogabb vagyok, mint eddig voltam. Végre számíthatok valakire, aki megnyugtat.
-Nekem kéne megköszönni, mert megmentetted az életem!
Kagome a szellem nyakába ugrott, aki ettől a földre ült a meglepetésében. A lány sírni kezdett, de szorosan ölelte a szellemet.
-Miért sírsz?
-Mert… boldog vagyok! Köszönöm!
A szellem hagyta, hogy a miko kisírja magát. Nem hitte volna, hogy egyszer egy halandónak fog hálát mondani. Nagyon hálás volt neki, mert olyan dolgokra tanítja, amit ő szellem létére nem is ismer. Nagyon megszokta a lány jelenlétét, és ezt most érezte igazán. Amikor Kagome szorítása enyhült a szellem újra a szemébe nézett.
-Beszélni szerettem volna veled!
-Miről?
-A levélről és a történtekről!
-Te is hallottad?- vörösödött el Kagome
-Igen!
-Jól van akkor elmesélem az egész történetet.
-Hallgatom!
-Már azt elmeséltem, hogy ki ez a Kikyou nevű lány és milyen kapcsolata volt az öcséddel. Az eltelt évek alatt, amióta vele vagyok, sokszor próbálta volna visszaszerezni, de ez valahogy mindig meghiúsult. Néha azért én is sokat segítettem ebben, de ez most mellékes. Szóval mostanában egyre többet láttam Kikyout, de nem törődtem vele, addig, amíg az én világomból vissza nem tértem, mert ekkor hirtelen Inuyasha nagyon megváltozott. Sokkal kedvesebben fogadott és azt sem bánta, hogy visszamegyek majd pár napra a világomban. Furcsa volt, de még ekkor sem gyanakodtam arra, hogy bármi baj is lehet. Este, mikor megszálltunk és már rajtunk kívül mindenki aludt, elmesélte, hogy meglátogatta Kikyou. Azt is elmesélte, hogy sokat voltak együtt, addig, amíg én távol voltam. Ekkor kiderült, hogy megbeszélték, hogy Inuyasha Naraku halála után visszamegy hozzá, mert… szereti. Csak azt felejtette el, hogy nekem mondja ezeket, aki… szerelmes belé. Soha nem voltam annyira szomorú, mint akkor, Inuyashára csak azért haragszom, mert tudja jól, hogy szerelmes voltam belé, de csak azért is előttem mondta, mert tudta, hogy ez fáj nekem.
-Arra nem gondolsz, hogy nem volt tisztában vele?
-Én hülye, egyszer bevallottam neki.
-Hát ez tényleg butaság volt, így már értem, hogy miért voltál olyan szomorú, mikor láttalak az erdőben. A tavacska mellett a könnyeidet…
-Mi? Te láttál engem?
-Igen!
Kagome úgy elvörösödött, hogy ezt a szellem is észrevette és halkan nevetni kezdett, majd lassan Kagome is nevetni kezdett.
-Köszönöm, hogy veletek lehetek, mert most igazán boldog vagyok!
-Ne nekem köszönd meg! Csak magadnak.
-Ugye maradhatok veletek?
-A levélben már leírtad, hogy velünk maradsz, szóval van más választásom?
-El is küldhetsz!
-Minek? Ki fog vigyázni Rinre?
-Te?- majd viccesen rávágott a szellem hátára, aki egy kicsit meglepődött, de nem csinált ebből nagy ügyet.
Aznap este még sokat beszélgettek a tisztáson, majd Kagome hamar el is aludt. Mivel az erdő szélén aludt el, így a szellem felvette és elvitte a táborhelyhez. Másnap Kagome boldogan ébredt fel, mert szép álma volt, reggelit csinált a kis csapatnak. A reggeli után útnak is indultak.
Kagome már egy hete a kis csapattal tartott és ez idő alatt mindenki nagyon sokat változott. Rin meg tanult főzni Kagométől, Sesshoumaru is sokat változott, sokkal többet nevetett és jobban elviselte a halandók közelségét. Kagome és ő minden este sokat beszélgettek, de azt nem tudták soha megmondani Rinnek, hogy mi volt a téma. Akár a semmiről is képesek voltak órákat beszélni. Ez idő alatt egyfajta vonzalom alakult ki közöttük a másik iránt. Minden szabad pillanatukban egymásra néztek, majd mosolyogtak. Sesshoumaru csodálta Kagome élethez való ragaszkodását, amit mindig a csillogó szemében látott.
Egy szép napon éppen egy tisztáson haladtak át, amikor Sesshoumaru megérezte az öccse illatát. Nem szólt Kagoménak, mert azt érezte, hogy most már készen áll Kagome a találkozásra. Ekkor kilépett a fák közül a másik kis csapat. Így egymással szemben álltak. Egy percig senki nem szólt egy szót sem, mert nem tudták, hogy mit is kellene mondani a másiknak ennyi idő eltelte után. Sango kezdeményezett, mert Kagome nyakába vetette magát. A két lány sírva fakadt és erősen ölelték egymást. Miroku közelebb ment és egy barátságos mosoly kíséretében megölelte a síró Kagomét. A nagy ölelgetések után, Kagome és Inuyasha egymással szemben állt és csöndben nézték egymást. Mindenki egy kicsit hátrébb állt, hogy ne zavarják őket. Kagome közelebb ment Inuyashához, aki csöndben figyelte a lányt. A várt ölelés helyett Kagome egy nagy pofont adott a félszellemnek, aki csöndben tűrte.
-Gondolom, ezt tudod, miért kaptad?
-Igen! És sajnálom, hogy megbántottalak…
-SAJNÁLHATOD IS!
Kagome megölelte a félszellemet és újra sírni kezdett. Inuyasha is megölelte a lányt. Nagyon hiányzott neki a lány, mert olyan személy nem volt és nem is lesz az életében, akit jobban szeretne Kagoménél, de nem volt belé szerelmes.
Ezt a jelenetet mindenki csöndben nézet, egy idő után Sango Sesshoumarura nézett, akinek feltűnően jobban csillogott a szeme, mint ahogy szokott. Nem értette, hogy ez miért lehet, de azért érezte, hogy valami történt a szellemmel. Miután minden elcsendesedett leültek a tisztásra és beszélgettek a külön eltöltött időről. Sesshoumaru csöndben hallgatta, ahogy a két lány beszélgetnek. Nem akart Inuyashára nézni, mert félt, hogy megüti és azt nem akarta, mert megígérte Kagoménak. Este felé Kagome odament hozzá.
-Szia!
-Szia!
-Olyan csendes voltál ma! Mi bajod volt?
-Mi közöd van hozzá? Úgy is most már velük maradsz…
-ÚGY GONDOLOD?
-IGEN!
-NEM TUDOM MI ÜTÖTT BELÉD, DE HA NEKED ÍGY JOBB…
-IGEN ÍGY JOBBA, MARADJ CSAK VELÜK?
Kagome mindenki szeme láttára felállt és elszaladt, de mégis az volt a legmegdöbbentőbb, hogy a szellem utánaszaladt. Senki nem tudta, hogy m lehet velük, ezért utánuk siettek. A mikot és a szellemet egy szép fa alatt találták meg. Csöndben nézték egymást.
-Miért akarod, hogy elmenjek?
-Ugye tényleg nem értesz engem?- kérdezte egy kicsit mérgesen a szellem
-Ne haragudj, de ez elég egyértelmű elzavarás volt, de ha tényleg ennyit jelentett, hogy mi…
-SEMMIT NEM ÉRTESZ! NEM AKAROM, HOGY ELMENJ!
-Mi?
-Sokat köszönhetek neked! Megmentetted az életem és segítettél megváltozni. Olyan dolgokat tettél meg értem, hogy azt egy szellem sem tette volna meg, nemhogy egy halandó.
Sesshoumaru kihasználva gyorsaságát Kagome előtt termett. Olyan közel voltak egymáshoz, hogy szinte összeért az orruk.
-Nem akarom elfelejteni ezeket a szemeket! Itt megtalálom az összes csillagot, ami az égen található. Kivel fogok a semmiről beszélgetni és ki fog megnevetetni a butuska történeteivel?
Kagome döbbenten hallgatta, ahogy a szellem ezeket a szavakat kiejti a száján. Soha nem hallotta ennyire őszintének Sesshoumaru szavait. A miko érezte, hogy egyre jobban dobog a szíve.
-Mond! Tényleg úgy nézz ki, hogy azt akarom, hogy elmenj?
-…
-Mond! Ha tényleg el akarnálak küldeni, ezeket elmondtam volna? Olyat érzek magamban, amilyet eddig még nem éreztem egy személy miatt sem. Fontos vagy nekem, most már tudom. Eddig csak sejtettem, de most biztos vagyok benne, hogy… szeretlek!
Ezeket az utolsó szavakat suttogva Kagome fülébe mondta, akinek ettől egy könny csordult ki a szeméből. A szellem újra a csillagszemeibe nézett és gyengéden megcsókolta a mikot. A lány nem ellenkezett, mert erre a csókra várt, amióta rájött, hogy újra szerelmes lett.
-Én is szeretlek!
-Akkor ennek örülök! Remélem a többiek is tisztán hallották ott a bokorban!
Ekkor kijött a döbbent társaság a bokrok közül. Senki nem tudott szólni egy szót sem, mert annyira meglepte Sesshoumaru cselekedete.
-Ugye most nem képzelődöm?- kérdezte Sango
-Nem!- mondta Sesshoumaru
-De hogy…?
-Tudjátok a változáshoz idő kell, amit megadtunk magunknak és mint látjátok sikerrel járt az idő!- mondta nagy bölcsen Kagome és egy hatalmas puszit adott a szellemnek.
Aznap Kagome a szellem ölelésében aludt el és úgy is kelt fel. Aznap úgy döntöttek, hogy Kagome Sesshoumaruval tart, de a szellem azt nem mondta el neki, hogy Inuyashával kibékültek és úgy döntöttek, hogy Kagome érdekében mindenki együtt fog utazni. Kagome és Sesshoumaru nagyon boldogok voltak, mert szerelmesek voltak egymásba.
Egyenlőre vége, de lesz még folytatása…
The End
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
