Kagome angyala

By Orsi

Már 6 éve vannak együtt. Kagome nagyon megszerette ezt a kis csapatot. Ezért nem tanult tovább, hanem a középkorba költözött, de néha meglátogatta a családját. Inuyasha és Kagome között most sokkal jobb a kapcsolat, mint bármikor is volt. Egy éve összeházasodtak Mirokuékkal együtt. A kis csapat Kaede falujában telepedett le, mert segíteni akartak neki. Az ékkő már majdnem teljes volt, csak pár darab hiányzott belőle. Kettő Kougánál volt, egy, pedig Sango öccsénél. Ezeket még nem akarták elvenni, de egyszer kénytelenek lesznek. Éppen a kis házukat takarították, amikor Kagome elgondolkozva motyogott magában.

-De… mit jelent? Olyan… értelmetlen az egész.
-Kagome neked mi bajod?- kérdezte Sango -Semmi! Csak már napok óta van egy álmom, ami nagyon értelmetlen!
-Mi az?- csatlakozott a beszélgetésbe Miroku
-Állandóan azt álmodom, hogy szárnyaim vannak, és én vigyázok a világra, de nem tudok rendesen rá vigyázni, mert túl sok gond van. Ezért valaki azt mondja nekem, hogy csak erre a kis falura és rátok vigyázzak. Azt mondja, hogy nagy erő birtokában vagyok, csak még nem tudom kezelni. Ezt álmodtam a múlt héten minden nap. Az előző éjszaka próbáltam felszállni, de nem tudtam, mert visszahúzott a szívem.
-Ez… olyan…

Azzal Miroku elrohant. Mindenki értetlenül nézett utána, nem értették, hogy hova szaladhat. Inuyasha aggódva átkarolta Kagomét. A lány megcsókolta férjét, majd hozzábújt.

-Akkor már tudom, hogy miért alszol olyan rosszul napok óta. Miért nem szóltál nekem, te kis buta?
-Nem kell aggódnod ezek csak álmok. Nincsen jelentősége.

Miroku kifulladva visszaérkezett, a kezében egy tekercset szorongatott. Lihegve odaadta Kagoménak, hogy olvassa fel.

-Mi ez?- kérdezte Kagome
-Ez egy régi történet egy lányról, akinek szárnyai voltak. Olvasd fel, mert ez magyarázatott ad arra, hogy miért álmodsz erről.

„200 évvel ezelőtt élt egy lány, aki szárnyakkal rendelkezett. Azért született erre a világra, hogy védelmezőjeként szolgáljon. Az ő ura az Isten, aki küldetést bízott rá. Egy személyt kellett megvédenie, aki meg sem született, de a lány elbukott és így halála előtt megfogadta, hogy addig nem nyugszik, amíg meg nem védi azt a személyt. A szárnyakkal rendelkező lány mindig újjászületik a kiválasztott lányban.”

-Akkor ő egy angyal volt?- kérdezte Sango -Valami olyasféle.- mondta Miroku
-De angyalok nem léteznek!- mondta Inuyasha -Ez nem igaz! Amíg ide nem kerültem, én is azt mondtam, hogy szellem és félszellemek sem léteznek és most egy félszellem a férjem.
-Ez igaz! De azt nehezem tudom elképzelni, hogy 200 éve szárnyakkal rendelkező lányok repdestek itt.- mondta Inuyasha
-Nem volt olyan sok belőlük. Ahogy tudom a történetet, csak ő volt. Isten csak őt küldte, mert akart egy utolsó esélyt adni az embereknek. Mivel az angyal elbukott így elúszott az utolsó esély arra, hogy bárki is megváltoztassa az embereket.- mondta Miroku
-Ha ez igaz, akkor csak egy személytől kérdezhetjük meg, aki 200 éve is élt.- mondta Kagome
-Ugye nem a bátyámra gondolsz?
-De!
-Az biztos, hogy kibékültünk, de nem annyira jó a kapcsolatunk, hogy csak úgy átruccanjunk hozzá.
-Akkor épp itt az ideje.- mondta Kagome és elkezdte húzni Inuyashát.

Sango és Miroku úgy döntöttek, hogy velük mennek. Shippou és Kirara maradtak és vigyáztak a házra.

Inuyasha szaglására tudtak csak hagyatkozni, ezért pár óra múlva rátaláltak Sesshoumarura és a kis csapatára. Rin és Yaken épen tűzifát gyűjtött. Sesshoumaru a fa alatt pihent, amikor megérezte az öccse szagát. Rin nagyon örült, hogy itt van Kagome, mert nagyon szerette a mikot.

-Szia öcsém! Mit keresel itt? Nem szoktál csak úgy megkeresni.
-Látod Kagome, hogy ezt fogja mondani!
-Látom! Sesshoumaru tudnál nekünk segíteni egy kicsit.
-Attól függ, hogy miről van szó! Ha Inuyashát kell tanítani harcolni, akkor nem, mert ő egy reménytelen esett.
-Te!

Kagome ezen nagyot nevetett Sangoval és Mirokuval együtt. Inuyasha annyira mérges volt, hogy tiszta vörös képpel hátat fordított a csapatnak. Még Sesshoumaru is elmosolyodott ezen.

-Tehát miben kéritek a segítségem?
-Arról van szó, hogy te 200 éve is éltél nem?- kérdezte Kagome
-Akkor éltem a fénykoromat, de miért? Csak nem az életkoromra vagytok kíváncsiak?
-Nem, dehogy! Arról van szó, hogy te hallottál, vagy láttad azt a lányt, akinek szárnyai voltak? Úgy 200 éve élt itt.
-Látni nem láttam egy szer sem, mert azt mondták, hogy nem mer lemerészkedni a földre, de azt halottam, hogy sokan látták őt az égen repülni. Azt mondták, hogy fénylő szárnyi voltak és olyan gyönyörű volt a lány, hogy a legszívtelenebb szellem is szerelmes lett belé. Azt mindenki tudta, hogy hol jár, mert állandóan énekelt és olyan fülbemászó hangja volt, hogy mindenki hallotta. De én úgy tudom, hogy meghalt, nem?
-De! Csak már hetek óta vannak furcsa álmaim egy lányról, akinek szárnyi vannak. Azt nem tudod, hogy hol élt?
-Ez téged miért érdekel? Egy halandó nem közelítheti meg azt a helyet.
-Ne becsüld le a halandói erőmet, megértetted? Amúgy azért érdekel, mert ha oda elmegyek, akkor remélem, hogy sokkal több emlék jut róla eszembe. Amúgy is kíváncsi vagyok, hogy miért álmodok róla.
-Értem! Ahogy én tudom, északon a legmagasabb hegyen feküdt az otthona. Annak is a legtetején. De csak úgy mehettek el, ha én is veletek megyek.
-Te miért akarsz velünk jönni?- kérdezte Inuyasha
-Két okból! Egy, mert kíváncsi vagyok arra a lányra, másik, hogy a szeretett öcsémmel legyek.

Ezen mindenki nagyot nevetett, még Sesshoumaru sem tudta megállni, hogy el ne mosolyogja magát. Inuyasha dühöngött mérgében, de egy kis idő múlva már ő is mosolygott. Sesshoumaru sokat változott, amióta kibékült az öcsével. Ezt a változást Naraku halála okozta, mert végül sikerült megbosszulniuk mindent.

-Jól van, akkor holnap indulunk. Rin és Yaken is jön?- kérdezte Kagome
-Nem! Ők itt maradnak.
-Az nem jó! Menjenek hozzánk. Shippou ott van, legalább Rin játszik egy kicsit.
-Én már nem vagyok olyan kicsi, de régen láttam Shippout. Ugye Sesshoumaru nagyúr elmehetünk oda?- kérte Rin

Sesshoumaru csak bólintott. Már aznap elindultak Kaede falujába. Rin, Yaken és Aun hamar eltűntek. Másnap indultak is. Kagome elmesélte, hogy újra álmodott a lányról, csak most ő volt a lány és repült a felhők között.

Úgy egy hete mehettek, de még messze volt a hegy, ahová tartanak. Mindenki elfáradt kivétel Sesshoumaru és Inuyasha. Sango nagyon gyengének érezte magát és szédült is. Kagome ezt észrevette rajta, de nem akart szólni neki. Estére egy szép tisztáson szálltak meg, amely mellett volt egy szép kis patak. A lányok úgy döntöttek, hogy elmennek fürdeni, így Sesshoumarura bízták, hogy ne hagyja, hogy Miroku leselkedjen. A lányok pár órát töltöttek a vízben.

-Sango! Mi bajod van? Olyan rosszul nézel ki.
-Nem tudom! Szédülök, és nagyon hamar elfáradok. Sokszor éreztem ezt az elmúlt napokban.
-De nem tudod az okát?
-Bárcsak tudnám, de sajnos… Amúgy te és Inuyasha jól megvagytok?
-Igen! Soha nem voltam ilyen boldog. Az még boldogabbá tesz, hogy a felesége vagyok. Már csak gyerekek hiányoznak.
-Lehet, hogy kéne neked egy gyerek?
-Nem tudom, de sokat álmodozom egy gyerekről. Most már menjünk vissza, mert azt fogják hinni, hogy elszöktünk.
-Jól van! Sokat álmodsz arról a lányról?
-Igen! És mostanában sokkal intenzívebb is az álom. Néha azon gondolkodom, hogy szenved-e az a lány, mert mostanában csak szomorú álmok jutnak az eszemben.

A két lány visszaindult a szálláshelyükre. A fiúk már nagyon aggódtak, hogy hol lehetnek ilyen hosszú ideig. Az éjszaka Kagome megint álmodott. Hajnalban Inuyasha keltette fel.

-Kagome! Ébredj! Mi bajod? Olyan nyugtalan voltál álmodban, és állandóan azt mondogattad, hogy ne ölje meg.
-Tudom! Most szörnyű volt az álmom. Azt álmodtam, hogy a lány végre fel tudott repülni magasra, de egy szellem észrevette és megtámadta. Az angyal könnyen elbánt vele, de a védence, akit meg kellett volna védenie sajnos megsérült és éppen meg akarták ölni. El kezdett ordítani, hogy ne öljék meg, de sajnos túl késő volt. A másik szellem megölte a védencét. Erre az angyal olyan dühös lett, hogy azon a környéken mindenkit megölt. Erre Isten elvette a szárnyait, és a földre taszította halandóként. Ezt nevezték elbukásnak. A lány haláláig egyfolytában sírt, így a halála után is szomorúságban élt tovább.
-Ez tényleg szörnyű, de nem tudod, hogy miért álmodod ezt?
-Bárcsak tudnám, mert akkor meg tudnám szüntetni őket. Ezért akarok odamenni, ahol az a lány élt, hátha ott választ találok a kérdéseimre, de van egy érzésem, hogy sokkal több kérdést kapok, mint választ.
-Majd holnap kiderül. Szerintem oda fogunk érni holnapra.

Ez így is történt. Mire lement már látták a barlang száját, ahol elméletileg a lány élt. Úgy döntöttek, hogy még nem mennek fel, mert sötét van, és nem tudhatják, hogy mi várja őket. Az estét egy helyormon töltötték. Másnap indultak is felfelé. Nem kellett sokat menni, mert hamar megtalálták a barlangot. Kagome habozott, hogy bemenjen-e, de Inuyasha kérésére belépett. Nem tapasztalt semmi különöset, ezért már nem aggódott annyira. Ahogy bentebb mentek egy szép kis szálláshelyet láttak. Kagome belépett a közepébe és körülnézett.

-Ott aludt és abba sarokban imádkozott mindig.

Mindenki követte a szemével a miko magyarázatát. Kagome odaszaladt az egyik falhoz és elszörnyülködve nézte. Inuyasháék is odamentek és csak karmolásokat és sötét foltokat láttak a falakon.
-Vér!- mondta Sesshoumaru
-Hogy mi?- kérdezte Miroku és Sango
-Ez az egész fal vértől bűzlik.- mondta Inuyasha- Kagome? Itt mi történt?
-Itt… bűntette… magát, mert…- Kagome nem tudta befejezni, mert sírni kezdett.
-Mi történt?- kérdezte Miroku
-Azért… bűntette magát, mert… nem tudta a… a világot megmenteni… és, mert a… pártfogoltja meghalt.
-Nem azt mondtad, hogy Isten bűntette meg?- kérdezte Inuyasha
-De! A büntetése… az volt, hogy… saját… magának szedje le a… a szárnyait.
-Mi? Ez kegyetlenség!- mondták szinte egyszerre
-Ez annak hangzik, de… az a legrosszabb, hogy… ő kérte az Istent, hogy… ez legyen a büntetése. De nem csak levágta, hanem…
-Mi?- kérdezte Sango

Kagome előre lépett és kinyújtotta kezét. Az a fény jelent meg a kezében, amivel még találkozásukkor elűzte a szellemeket, de ez más volt. A fény erősebb lett és a fal felé vette az irányt, amikor elérte azt, a falon fényesen megjelentek betűk, majd mondatok is. Mindenki csodálkozva nézte, ahogy a miko eléjük varázsolt egy szöveget.

-Honnan tudtad, hogy itt van?- kérdezte Sesshoumaru
-A lány súgta meg. Lehet, hogy ő halott, de a szelleme itt van velünk. Nézzétek!

Kagome hangosan el kezdte olvasni a megjelent szöveget.

„Megfosztottam magam a szárnyimtól, hogy így büntessem magam azért, hogy egy szent lélek eltávozott innen. A legfontosabb feladatom Kagome védelme volt, amit Isten bízott rám, soha nem gondoltam volna, hogy nem tudom teljesíteni a feladatot. Kagome halála előtt azt mondta, hogy újra fog születni, hogy teljesítsem a feladatomat, és nem büntessem magam az élet végéig. Ezt az ígéretemet is megszegem most. Nincs értelme így élnem, hogy nincs itt velem. Kagome 7 éves kora ellenére sok mindennel megajándékozott és soha nem felejtem el a síros arcát, amikor nem engedtem meg neki, hogy velem repüljön, de ez már mit sem számít. Azért küldött Isten, hogy rá vigyázzak, de ittlétem alatt rájöttem, hogy Kagoménak több ereje van, amit én el tudok képzelni. Nekem Isten lányára kellett vigyáznom. Ezt azért írom le, hogy ha esetleg újraszületik Kagome, akkor tudja, hogy én mindent csak érte tettem. A bosszú is érte volt. Sajnálom Kagome!”

Mindenki döbbenten hallgatta végig, majd Kagoméra néztek.

-Nem is tudtam, hogy 200 éve itt éltél.- mondta viccesen Sesshoumaru
-Hogy éltem volna! Szerinted én ilyen öreg vagyok halandó létemre? A Kagome név nem olyan gyakori név, de az lehetetlen, hogy én…
-Az képtelenség is! Találtál valamilyen választ az álmaidra?- kérdezte Inuyasha
-Nem!

Kagome a barlang közepébe sétált és letérdelt, mert nem értett semmit. Egy darabig nem is történt semmi, ezért a többiek is szétnéztek jobban. Egyszer csak Kagome felkiáltott fájdalmában. Mindenki Kagome felé fordult és látták, hogy Kagome teste a levegőben lebeg, és arany gömbök veszik körül. Inuyasha már éppen szaladt volna Kagome felé, de Sesshoumaru elkapta a kezét.
-Hagyjad! Hátha most választ kap a kérdéseire.
-De nem látod, hogy szenved?

Kagome lassan visszatért a földre. Már nem kiabált, hanem lassan kinyitotta a szemét. Olyan nyugodt és tiszta volt a szeme, hogy mindenkinek elállt a szava tőle.

-Mutasd magad Hisako!- mondta Kagome, de a hangjában egy másik személy hangját is fel lehetett ismerni.

Ekkor egy kisebb szentélyből erős fény áradt és megjelent egy lány. Kék kimonót viselt és a szárnyi helyén egy-egy csonk volt, ami még véres volt. Szomorúság áradt a szeméből, senkire nem nézett, csak a földet bámulta. Kagome tett egy lépést felé.

-Hisako! Nézz rám, kérlek!

Hisako könnyeket hullajtva felnézett és szemben találta magát Kagoméval. Hisako szemeiben a csodálkozás mellett valamilyen boldogság is megjelent. A többiek ahogy látták az angyalt, teljesen megsajnálták. Sango még sírt is miatta.

-Kagome! Úrnőm!
-Igen, de nem vagyok az úrnőd.- mondta Kagome kimérten
-Ne haragudj a butaságomért! Olyat tettem…
-AZT JÓL HISZED, HOGY HARAGSZOM! HOGY TEHETTED EZT? MEGÍGÉRTED!!!
-Sajnálom, de amikor elvesztettelek, akkor teljesen kiborultam és nem tudtam irányítani az érzéseimet. Az elvesztésedért büntetett az Isten.
-OSTOBA! NEM AZÉRT, MERT ELBUKTÁL, HANEM AZÉRT, MERT LEMÉSZÁROLTAD A FÉL VILÁGOT MIATTAM. MEGÖLTÉL ÁRTATLANOKAT IS.

Ahogy Kagome kiabált, körülötte a föld remegni kezdett. Nagyon ijesztő volt, ahogy a düh átjárta. Még Sesshoumaru is harcra készülődött.

-Tudom! Ezért kértem, hogy hagy én csináljam a büntetést. Ezt is miattad tettem…
-NE TEGYÉL ÉRTEM SEMMIT, TE OSTOBA!

Olyan erő áradt Kagome testéből, hogy Hisako a falnak esett. Erre Kagome megenyhült és odasétált hozzá.

-Hisako! Mindent félreértettél, mert én nem vagyok Isten fia! Az biztos, hogy nagy hatalmam van, de az azért van, mert a nővéred lánya vagyok. Mivel ő nem vigyázhat rám és addig nem léphetek be a mennyországba, amíg egy kis időt nem töltök a földön, Isten ideküldött téged, hogy vigyázz rám. A bukásod nem miattad történt, hanem miattam. Nem voltam olyan erős, hogy megvédjem magam. Isten az utolsó pillanatban közölte velem, hogy meg kell halnom, hogy egy kicsit később újra próbáljam az életet.
-De akkor miért fosztott meg…
-Azért mert gyilkoltál! Ezt nem érted, ugye? Na mindegy! Kevesebb, mint 200 évvel ezelőtt Isten leküldött, hogy szülessek újjá. Ugyanúgy a Kagome nevet kaptam. Én lettem Kagome Higurashi. Most voltam olyan erős, hogy tudat alatt tudjak neki jelezni, hogy ide kell jönnie.

Ekkor Inuyasháék felé fordult, akik tátott szájjal nézték a történteket.

-Ne aggódjatok! Én nem szálltam meg a testét. Csak most üzenek rajta keresztül, én soha nem léteztem benne. Csak néha tudom irányítani, de mindig visszaver, ezt még most sem tudom, hogy hogyan. Inuyasha! Kagome szeret téged és ezt, nem miattam érezte, hanem ő érzi. Én nem mondtam neki semmit.
-Jól van, de honnan tudjam, hogy nem hazudsz?
-Az angyalok nem hazudnak soha! Hisako! Az a feladatod, hogy megvédd ezt a kis társaságot minden bajtól, de főleg Kagomét. Visszakapod a szárnyaid! Egy valamit még meg kell kérdeznem Inuyashától. Kérlek, gyere ide!

Inuyasha odasétált Kagoméhez. A lány mosolygott és csillogott a szeme, amikor meglátta a félszellemet.

-Azt szeretném megkérdezni, hogy engedélyezed-e, hogy Hisako Kagome testében éljen és csak a hívásra jöhet elő.
-Ezt miért éntőlem kérdezed? Kagome testéről van szó!
-Ő az áldását adta, de azt mondta, hogy kérdezzem meg a férjét, akit annyira szeret. Tehát?
-Nem fogja befolyásolni semmiben?
-Nem!
-Nem fogja zavarni az életünket?
-Nem!
-Mindig segíteni fog?
-Igen!
-És…
-Inuyasha nem bonyolítsd túl a dolgokat! Fekszik!

Inuyasha elterült a földön. Amikor felnézett nem harag volt a szemében, hanem megkönnyebbülés.

-Úgy látom tényleg nem fog zavarni senkit. Rendben van!
-Köszönöm! Hisako te Kagome testében fog élni, mint egy jótevő angyal. Csak a hívására jöhetsz elő, megértetted? És ha valami baja esik, akkor ne dühöngj, mert semmi baja nem lesz. Isten mindig vigyázz rá. Amikor eljön az ő ideje, akkor kiszáll a testéből az én lelkem egy kis darabja és te is távozhatsz. Kagome persze nem addig fog élni, mint egy közönséges halandó, hanem vegyük úgy, hogy egy félszellem életkorával fog rendelkezni. Ez Inuyashának is egy ajándék.

-Értettem!

Ekkor fényesség áradt szét Hisako szárnyinál és újra teljes és gyönyörű szárnyi lettek. Ezután imára összetette a kezeit és egy fényes gömbbé alakulva Kagome testébe szállt. Ezután az idegen Kagome is eltűnt és helyén a megszokott Kagome állt. A lány gyengén a földre esett. Inuyasha rögtön odarohant hozzá és a karjaiba kapta Kagomét.

-Kagome! Jól vagy?
-Igen, csak nagyon legyengültem, de nem lesz semmi bajom.
-Oké! A mai napot itt töltjük, hogy kipihenje magát Kagome, de holnap visszaindulunk.- adta az utasítást Sesshoumaru.

Mindenki igazat adott neki és el kezdetek helyet nézni maguknak. Késő estére Kagome már kipihente magát. Amikor felébredt csak Inuyashát és Sesshoumarut látta ébren. Odament hozzájuk és leült. Inuyasha és a szellem barátságos hangon meséltek egymásnak. Egy kis idő után Sesshoumaru Kagoméhoz fordult.

-Szóval képes vagy az angyalodat használni?
-Mondhatjuk így is! Csak az én kérésemre jöhet elő.
-Akkor most ő hallja, hogy miről beszélünk?- kérdezte Inuyasha
-Azt nem tudom!... Kérdezzük meg! Hisako gyere elő.

Ekkor egy halvány fény jelent meg Kagome feje felett, majd a miko mellett megjelent Hisako. A szárnyi az egész teret betöltötték.

-Miért szólítottál?
-Nem tudod eltűntetni a szárnyaid?- kérdezte Sesshoumaru
-De!- azzal a hatalmas szárnyak eltűntek.- Szóval miért hívtatok?
-Arra kíváncsiak a fiúk, hogy hallasz-e mindent, amit mi beszélgetünk?
-Amíg nem kéred addig nem! De neked ezt tudni kéne.
-Honnan kéne tudnom a szavakat? Csak azt súgta meg Kagome, hogy hogyan hívjalak elő, de a többiről nem tudok.
-Arra neked kéne rájönnöd!
-Meséld el a történeted!- kérte Sesshoumaru
-Miért tenném?
-Mert kíváncsi vagyok rá! Ennyire nehéz felfogású vagy?
-Na látod! Ezért utálom a szellemeket, mert mind azt hiszik, hogy annyira okosak, pedig egy- odahajolt Sesshoumaruhoz és egy centire tőle megállt.- SENKIK…
-Hogy merészeled…
-Hagyjátok abba, különben rosszul jártok!- emelte fel a hangját Kagome
-Egy halandó…
-Sesshoumaru! Ha nem hagyod abba, akkor lesz okod harcolni Hisakoval, megértetted? Engem nem olyan könnyű megijeszteni. Nem csak Hisakonak van hatalma feletted, hanem nekem is.
-Na ne viccelj! Pont neked.

Kagome kinyújtotta a kezét és összeszorította az öklét. Erre Sesshoumaru csuklójához kapott, és amikor elvette a kezét, jól látható volt, hogy ott van rajta a lány kéznyoma.

-Ezt hogy csináltad?- kérdezték egyszerre
-Simán az ékkővel. Nem volt nagydolog. Hisako elmondod a történetedet?
-Jól van! 200 évvel ezelőtt Isten hívatott és közölte velem, hogy új feladatot kapok. A világot kell védenem, de közöltem vele, hogy erre képtelen vagyok. Isten ekkor egy személy védelmét bízta rám. Lementem a földre és megkerestem ezt a lányt. Úgy nézett ki, mint most Kagome, csak annyi volt a különbség, hogy ő 7 éves volt. Sok időt töltöttünk együtt. Mindig repülni akart, de soha nem hagytam, mert féltem, hogy valami baja esik. Furcsa kislány volt, mert egy érintésével meggyógyította az elhullott állatokat, és mindig virágzásra serkentette az elhervadt virágokat, ezért azt hittem, hogy ő Isten lánya. Ekkor két szellem megtámadt minket. Az egyiket legyőztem, de a másik addig halálosan megsebezte Kagomét. Kagome a halála előtt elmondta, hogy újjá fog születni, ha Isten úgy akarja és esélyt ad rá, hogy megvédjem mindentől. Aztán meghalt, én meg olyan dühbe jöttem, hogy szinte az egész területen kiirtottam minden élő személyt. Volt köztük ember és szellem egyaránt. Mikor végeztem velük, akkor mentem volna tovább pusztítani, de Isten megállított. Kiszabta a büntetést és én vállaltam, hogy magam végzem el. Azt nem mondom, hogy nem szenvedtem, de egy szót sem szóltam, mert megérdemeltem. Megmutattam, hogy egy angyalnak milyen ereje van és ez volt a legnagyobb baj. Ennyi a történetem.

Mindenki döbbent csöndben hallgatta végig. Senki nem tudta elképzelni, hogy egy angyal teljes ereje képes elpusztítani a világot. Még Sesshoumaru is hallgatott és magában elfogadta, hogy Hisako ha akarja, akkor sokkal erősebb nála. A csöndet Kagome törte meg.

-Hisako! Most térjél vissza, majd hívlak még.

Azzal eltűnt Hisako. A hármas csöndben ült még egy darabig, majd Sesshoumaru felállt, hogy elmenjem pihenni egy kicsit. A többiek is lefeküdtek. Másnap el is indultak. Éppen hogy elérték a hegy lábát egy csapat szellem támadta meg őket. Mindenkire jutott két szellem. Nagyon erősnek bizonyultak, mert sokáig elbajlódott a kis csapat. Még Sesshoumaru is megsérült, és a sebe lelassította. Inuyasha próbált mindenkinek segíteni, de ő is nagyon megsérült. Kagome is küzdött, de nem bírta sokáig.

-Hisako, gyere elő!

Ekkor fényesség támadt és előlépett kiengedett szárnyakkal Hisako. A szellemek annyira meglepődtek a látványon, hogy a csatát is abba hagyták egy pillanatra. Hisako Kagome felé nézett.

-Kérlek, mentsd meg őket! Ők az életem!

Hisako csak bólintott és már repült is felfelé. Olyan csodálatos látványt nyújtott, hogy Kagome könnyei el kezdtek csorogni. Hisako egy gyors kört tette a levegőben és nekitámadt az első szellemnek. Kitette a kezét és el kezdett énekelni. A szellem a fülére tette a kezét, majd összeesett. Így már Sesshoumarun egy szellem sem volt. A szellem a fának dőlt és úgy nézte tovább a fejleményeket. Hisako fordult még egyet és Sango szellemére fordult. Azt a szellemet egy szárnycsapással elintézte. Miroku szellemét, amit még nem sikerült ártalmatlanítani egy tollból átváltozott karddal intézte el. Inuyasha szellemét már nagyon könnyű volt elintézni, mert a félszellem nagyon legyengítette. Amikor Hisako Kagome felé fordult látta, ahogy egy szellem éppen ketté akarja szelni, ezért nekitámadt, de valaki megelőzte. Inuyasha egy kardcsapással megölte a szellemet. A másikkal Hisako végzett. Amikor a csatának vége lett Kagome mindenkihez odament és megnézte a sebeit. Hisakonak bűntudta volt, mert majdnem megint elbukott. Ezt Inuyasha észre is vette és odament hozzá.