Miután felolvasta, mindenki csendben gondolkodott, mert nem igazán értették a jóslat lényegét. Csak azt értették, hogy Kagoménak fel kell áldoznia magát. Amikor erre gondoltak, akkor mindenkit kirázott a hideg, főleg Inuyashát érintette rosszabbul, mert valahányszor erre gondolt, átölelte Kagomét és mindenhol az ellenséget kereste. A jóslat másik felét nem tudták megfejteni, hiába próbálkoztak. Kérdezték az anyót is, de ő sem tudott válaszolni, hogy miről szólhat. Miután elbúcsúztak az anyótól, a kis társaság visszatért a szálláshelyükre. Sokat gondolkodtak a jóslaton, de ezzel csak annyit értek el, hogy kitaláltak egy csomó képtelen variációt. Inuyasha és Kagome kivételével mindenki elment aludni. A félszellem kisétált Kagome után, majd leült mellé a fűre.

-Min gondolkodol?- kérdezte Inuyasha

-A jóslaton!

-Mire jutottál?

-AHJ! Semmire. Csupa baromság jut az eszembe. Azon gondolkoztam, hogy én lennék az a jövő gyermeke? Én mentek meg két életet, azzal, hogy meghalok? Ez képtelenség.

-Igazad van! Azzal senkit nem tennél boldoggá, hogy meghalsz!

-Lehet, hogy nem is kell meghalnom?- kérdezte Kagome, közben Inuyasha vállára hajtotta a fejét.

-Ezt hogy érted?

-Úgy, hogy csak azt mondta a jóslat, hogy az életem kincs, meg, hogy ha feláldozásra kerül. Ez nem azt jelenti, hogy életemet vesztem, hanem azt is jelentheti, hogy valamit vagy valakit el kell veszítenem, aki az életemhez tartozik.

-Ez így nem stimmel!

-Igen?

-Akkor a jóslat máshogy szólt volna, nem? De ebben csak te rólad volt szó.

-Igazad van! Akkor nincs mese, ez a sorsom.

-Ne mondj ilyeneket! Nem akarlak és nem is foglak elveszíteni. Majd én megvédelek.

-Tényleg?

-Igen!

Egymásnak dőlve figyelték a csillagokat, addig, amíg el nem aludtak. Másnap egy kicsit fáradtan keltek fel a füvön, amikor kinyitották a szemüket, Sangot és Miroku látták, ahogy rajtuk nevetgélnek.

-Mi van?- kérdezte ingerülten Inuyasha

-Olyan aranyosak voltatok!- mondta Sango.

Inuyasha és Kagome csak most néztek magukra. Inuyasha védelmezőleg karolja a mikor, aki szorosan a félszellembe kapaszkodott.

Lassan elkészültek és útnak indultak, hogy tovább keressenek. Sokáig mentek, de nem találtak semmit. Inuyasha aggódva Kagome életéért, mindent alaposan megnézett, hogy nincs-e valahol egy kósza szellem, aki kedvese életére törne. Szerencsére senki nem vadászott rájuk, tehát megint eltelt egy békés hét. Ez idő alatt sokat gondolkodtak a jóslaton, de nem jutottak semmi különösre. Egy szép szombati napon, amikor szépen sütött a nap, Miroku és Sango odasétált Kagome és Inuyasha párosához.

-Sajnos el kell mennünk, mert Sangot elhívták a faluba szellemet irtani. Én meg elkísérem.- mondta Miroku

-Értem, de mikor értek vissza?- kérdezte Inuyasha

-Szerintem két nap múlva már itt leszünk. Itt maradtok erre az időre?

-Igen!- felelte Kagome

-Akkor, viszlát! Inuyasha vigyázz Kagoméra!- mondta Sango.

-Persze!

Sango és Miroku lassan már távol voltak a csapat többi tagjától. Inuyasha és Kagome egy ideig csöndben voltak, mert nem igazán tudták, hogy mit mondjanak a másiknak. A csöndet Inuyasha törte meg.

-Mit csináljunk ma?

-Nem tudom! Neked van valami ötleted?

-Láttam itt egy szép kis tavat, ha akarsz, akkor fürödj meg, addig én őrködöm.

-Van ennél jobb ötletem.

-Mi?

-Gyere te is velem!

-Hogy mi?

-Jól hallottad! De ezt vedd fel.

Kagome odaadott neki egy piros fürdőnadrágot. Inuyasha sokáig szemlélte a ruhadarabot, majd visszaadta a mikonak.

-Ez nekem nem kell!

-Pedig akkor nem jöhetsz fürdeni.

Inuyasha jobbnak látta, hogy ha felveszi a kényelmetlennek látszó ruhát, amikor felvette, be kellett látnia, hogy nem is annyira kényelmetlen. Amikor kiért a tóhoz, látta, ahogy Kagome éppen a vízbe sétál. Kagomén egy szép fehér bikini volt, ami még jobban kiadta a szép alakját. Inuyasha alig jutott szóhoz, mikor meglátta a lányt, mert soha ne látta ennyire szépnek és csinosnak kedvesét. Mikor bement ő is a vízbe, Kagome lelocsolta, majd el kezdtek játszani.

A játék után sokat beszélgettek a vízben ülve. Főleg a modern Japánról, hogy ott mennyi furcsa dolog van, amit még Inuyasha sem látott. Inuyasha nagyon izgalmasnak találta ezt a beszélgetést, mert Kagome minden szaván csüngött. Estére a tó mellett táboroztak le, ahol annyira jól érezték magukat. Kagome hamar el is aludt, de Inuyasha nem mert elaludni, mert félt, hogy valaki megtámadja őket és még megöli a mikot. Pár óra múlva Kagome is felkelt, mert nem tudta elviselni, hogy Inuyasha miatta nem alszik egy percet sem.

-Aludj egy kicsit!

-Nem, mert vigyáznom kell rád.

-Akkor aludjunk együtt és akkor az álmaimra is vigyázhatsz.

-Jól van!

Inuyasha lefeküdt a fűre, Kagome a félszellem mellkasára tette a fejét. Szinte azonnal el is aludtak mind a ketten. Másnap hamar fel keltek, reggeli után nem tudták, hogy mit csináljanak, mert már nagyon kezdtek unatkozni. Ekkor hangos fatörések hallatszottak a hátuk mögött. Mikor megfordultak látták, hogy egy roppant erős szellem áll velük szemben és őket nézi. Lassan elindult a páros felé. Inuyasha védelmezőleg Kagome elé állt, de a szellem nem Kagomét akarta megölni, hanem Inuyasha volt a célja. A szellemnek egy szépen megművelt kard volt a kezében, amit láthatólag nagyon jól és sokszor forgatott. Inuyasha támadt, de a szellem könnyedén kivédte a támadásait. Inuyasha gyorsan a földre került. A félszellem ott térdelt a szellem előtt, aki most készült szíven szúrni a karddal. Amikor támadásba lendült, Inuyasha behunyta a szemét és várta a halált, mert semmi ereje sem maradt, de a halál elkerülte. Amikor kinyitotta szemét látta, ahogy előtte ott áll Kagome és a testéből kiáll egy kard. A lány éppen dőlt volna elfele, mikor Inuyasha az utolsó pillanatban megfogta.

-Miért?

-Inuyasha! Jól vagy? Örülök neki.

-Miért kellet feláldoznod magad?

-Ez volt a sorsom! A jóslat szerint is ez volt a jó döntés.

-ENGEM NEM ÉRDEKEL SEMMIFÉLE JÓSLAT! CSAK TE ÉRDEKELSZ.

-Tudom, de ne aggódj, mert mindig melletted leszek és segítek mindenben.

-Itt ne merj hagyni!

-Sajnálom!

-Kagome!

Inuyasha magához húzta Kagomét és szorosan átölelte, de a miko már nem ölelt vissza, hanem ernyedt végtagjai a fűben pihentek.

-Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee

Senki nem volt ott, hogy segítsen a kínokat enyhíteni, amit most Inuyasha érzett. Tudta, hogy ő Kagome nélkül semmit sem ér. Nélküle nincs értelme az életének. Ez idő alatt a szellem elsomfordált, Inuyasha hosszú órákig ott ült Kagome mellett és csak azon járt az esze, hogy vajon mit fog kezdeni a miko nélkül. El sem tudta képzelni, hogy egyszer valaki más betömíti ezt az űrt, amit a lány halála okozott. Már éppen készült arra, hogy elviszi Kaede anyó falujába, hogy eltemessék, mikor a fák közül elő lépett az öreganyó, aki a jóslatot hozta.

-Ahogy látom a jóslat eddig beteljesült.

-Igen, de ez nem nagy öröm.

-Tudom, hogy fáj neked.

-HOGY FÁJ?! MAJD SZÉTSZAKAD A SZÍVEM!

-Tudom! Akarsz segíteni rajta?

-Van rá lehetőség?

-Igen! De hogyan?

-Hát a jóslat alapján.

-Mi áll a jóslatban?

-Ti tényleg nem jöttetek rá, kire vonatkozik a jóslat másik fele?

-Nem. Kire? Nem Kagoméra?

-Nem! A jóslat szerint egy csoda születik majd, aki megment két életet és boldoggá teszi azokat. A csoda nem Kagome, hanem a gyermeke. Ha ő megszületik, akkor Kagome életben marad. És boldogan élheti családi életét.

-Ez eddig rendben, de hogyan szülne gyereket, mikor halott és nem lenne neki túl korai gyermeket szülni.

-Bolond! Ha azt szeretnéd, hogy éljen akkor csak ez jöhet szóba. De ha nem bánod, akkor folytatom tovább. A másik élet, amit meg kellene ezzel mentenie, az a te életed.

-Hogy mi?

-Tudom jól, hogy ha eltemették volna Kagomét, akkor te egyre jobban elszomorodtál volna, és az életedbe került volna. Túlságosan is szereted Kagomét, ahhoz, hogy elveszítsd.

-Ez igaz, de én hogyan tudnék segíteni? Én úgysem hagyom, hogy bárki is egy ujjal is Kagoméhoz érjen.

-Tudom! Ezért szerepelsz te is a jóslatban.

-Hogy mi?

-Mivel egy csodáról beszélnek, feltételezték a szerzetesek, hogy nem egyszerű ember lesz az apja. És mivel a szerelem miatt bármit megtenne az a férfi, aki ez a lányt szereti, az már egy csoda.

-Úgy érti…

-Igen! Te vagy az apja. Neked kell teljesíteni a jóslatot vagy meghaltok.

-Értem, de hogyan?

Inuyasha az ernyedt testű mikora nézett, aki semmi reakciót nem váltott ki. Az öreganyó lassan odasétált a lányhoz és a homlokára tette a kezét, mire Kagome rögtön kinyitotta a szemét és körülnézett.

-Ne feledd, hogy csak két hónapotok van, ha ez idő alatt nem jön össze, akkor mind a ketten meghaltok.

Inuyasha csak bólintott, majd elbúcsúztak az anyótól, majd visszamentek a táborhoz. Kagome nem értett semmit, tehát Inuyasha mindent elmondott, amit az anyó elmesélt. Semmit nem hagyott ki, de amikor arra került sor, hogy elmondja, hogy ő lesz az apja, teljesen elvörösödött. A lány csak hallgatta és alig akarta elhinni, amit hall. Sokáig nem is szólt semmit, csak már a megrakott és égő fákat nézte. Inuyasha már azt hitte, hogy Kagome elvesztette a beszélőképességét, amikor Kagome felé fordult.

-Inuyasha! Szeretsz te ennyire?

-Hogy kérdezhetsz ilyet! Annál is jobban szeretlek.

-Annyira félek, de nem attól, hogy mit kell csinálnom, hanem mert egy kicsit túl korainak tartom, hogy én anya legyek.

-Ne aggódj! Ezt én is mondtam az anyónak, de ő azt mondta, hogy a jóslat szerint történik minden.

-De akkor is!

-Tudom, hogy mire gondolsz! Ne aggódj! Van még két hónapunk, addig eldöntjük, hogy mi legyen, rendben?

-Rendben! Köszönöm!

Inuyasha jó erősen magához ölelte a lányt, majd mind a ketten el is aludtak. Másnap Sango és Miroku megérkezett, de látták, hogy nem történt semmi érdemleges. Csak annyit vettek észre, hogy Kagome és Inuyasha feltűnően hallgatagok és csak egymással vannak elfoglalva. Inuyasha állandóan ölelgette Kagomét. Sango ment oda hozzájuk, hogy megkérdezze, hogy mi történt. Kagome és félszellem mindet elmondott, ami történt. A szerzetes csodálkozva hallgatta, de Sango majdnem elájult. Senki nem tudta, hogy most igazából mit is kezdjenek. Mindenki túl fiatalnak tartotta Kagomét. Igaz, hogy már 17 éves volt, de ez még gyerekkornak számít. Inuyasha sem akart gyermeket igazából, de a lelke mélyén mindig is Kagomét akarta gyermekei anyának, de soha nem ilyen áron. A félszellem bármit megtett volna azért, hogy Kagome életben maradjon, de ő nem erőltethetett semmit. Kagoménak kellett döntenie, hogy mit akar. A miko mindentől félt, ami esetleg történhetne vele és Inuyashával.

Két hét telt egy így, de senki nem tudta, hogy most mit csináljanak. Teljes szomorúság és kétségbeesés telepedett a csapatra. Már azt is elhitték, hogy semmi esély arra, hogy Kagome és Inuyasha esetleg életben maradhat. Kagome ebben a két hétben szinte alig beszélt, csak jártatta az agyát, hogy mit tegyen.

Már egy hónap telt el, amikor egy kisebb faluban voltak és hála Mirokunak, találtak egy szép kis fogadót, ahol ingyen megszállhattak. Már mindenki aludt, amikor Kagome még fenn volt és a csillagokat nézte. Azt nem is sejtette, hogy nem csak ő nem tud aludni, hanem Inuyashának sem jön álom a szemére.

-Kérlek, segítsetek! Nem tudom, hogy mit tegyek!- mondta Kagome és a csillagok felé emelte könnyes szemeit.

-Tedd azt, amit jónak látsz, de azt tudd, hogy nem akarom, hogy meghalj.- mondta a háta mögött Inuyasha

Inuyasha leült Kagome mellé és a szemeibe nézett. Gyengéden letörölte a könnyeket a lány arcáról, majd megcsókolta.

-Képes lennél értem ilyet tenni?

-Már egyszer megmondtam, hogy ennél sokkal többet is!

-De teljesen megváltozna az életünk.

-Tudom, de a jövőben úgy is szándékoztam változtatni.

-Hogy?

-Úgy értem, hogy mindig is téged akartalak a gyermekeim anyjaként. Azt nem tudtam, hogy mikor, de azt igen, hogy csak te lehetsz az.

-Tényleg?

-Igen! Sokszor álmodtam veled és a leendő családomról, ahogy aranyos kutyafülű gyerekek rohangálnak körülöttem, és az öledben kötnek ki.

-Ezt miért nem mesélted el eddig?

-Azért, mert ez az én magánügyem volt, hogy mit szeretnék.

-Értem! Akkor nem igazán bánnád, ha történne valami.

-Hát nem, de ez úgy is a te döntésed. Nem tudok helyetted dönteni, akkor sem, ha azt szeretném, hogy éljél.

Kagome a félszellem vállára hajtotta a fejét és el is aludt. Soha nem volt ennyire nyugodt. Nem is gondolta, hogy Inuyasha ilyen érzelmeket táplál iránta. Másnap mind a ketten egy kicsit később keltek fel és nem tudták, hogy a többiek hová tűntek. Nem kellett sokáig keresgetni őket, mert éppen azt tervezték, hogy lelépnek néhány napra, hogy Inuyasha és Kagome egy kicsit kettesbe legyenek. Csak az volt a baj, hogy túl sokáig babráltak és a miko észre vette őket.

-Hová mentek?

-El kell mennünk! Amúgy is egy kicsit nem árt, ha egyedül maradtok, hogy mindent át tudjatok beszélni!- mondta Sango

-De…

-Sziasztok!

Azzal Sango és Miroku már indultak is. Mivel a szállóban nem maradhattak, így Kagome és Inuyasha is elindultak. Sokat mentek egy szó nélkül, majd megállapodtak, hogy aznap az erdőben alszanak. Este felé már sokat nevettek, de belül nagyon is bántotta dolog őket. Inuyasha nem sokáig volt fenn, mert hamar elnyomta az álom. Kagome leült a tűz mellé és gondolkodni kezdett.

„Nem értem, hogy miért félek ennyire. Soha nem akartam mást, hogy Inuyashával legyek, de most egyszerűen félek arra gondolni, hogy ő legyen a gyermekeim apja. Annyira aranyos és kedves velem, nem értem, hogy miért nem ilyen mindig. Nem is tudtam elképzelni, hogy ilyeneket álmodik velem kapcsolatban. Nagyon szeretnék Inuyashától gyereket, de még olyan fiatal vagyok vagy mégsem?”

Kagome is elaludt, de közben is csak erre tudott gondolni. Másnap Kagome kikönyörögte, hogy maradjanak még egy napot, mert látott egy nagyon szép tavat a közelben. Mikor Inuyasha és Kagome lementek a partra, Inuyasha kérdően nézett a lányra.

-Kagome akkor ide adod azt a kényelmetlen ruhát?

-Nem

-Hát akkor?

-Anélkül fürdesz

-Hogy mi?

-Jól hallottad, de el kell fordulnod, hogy le tudjak öltözni.

-Nem!

-Akkor ez a szemedre kötöm!

Kagome a hajában lévő selyemkendőt kihúzta a hajából, és Inuyasha szemeire kötötte. A félszellem alig bírta megállni, hogy ne lessen ki a szalag mögül. Amikor Kagome szólt, hogy a vízben van, Inuyasha levette a szeméről a kendőt. Aztán ő el kezdett vetkőzni. Soha nem volt ennyire kellemes számára a víz. Amikor beért a vízbe, a félszellem nem látta a mikot. Ekkor a sziklák mögül előlépett Kagome. A víz sokat takart, de még így is látszottak telet keblei és gyönyörű alakjának körvonalai. Inuyasha szíve nagyot dobbant, mikor Kagome lassan oda sétált hozzá. Sokáig csak nézték egymást és nem szóltak egy szót sem.

-Inuyasha!

-Igen?

-Azt szeretném, hogy szoríts magadhoz erősen, mert nagyon félek.

-Mitől?

-A jövőtől.

Inuyasha olyan gyengéden ölelte magához a meztelen Kagomét, hogy a miko beleborzongott az érintésébe. Sokáig voltak így, mert egyikük sem akarta ezt a csodás pillanatot megszakítani. Egy kis játék után egy szikla mellett beszélgettek. Szinte az egész napot itt töltötték és nagyon jól érezték magukat. Este mikor már kezdet lemenni a nap, akkor Kagome felállt és lassan el kezdett Inuyasha felé menni. A félszellem nem tudta, hogy mi baja lehet a mikonak, de kíváncsivá tette a lány ekkora őszintesége. A miko amikor odaért szerelméhez, habozás nélkül megcsókolta, majd erősen magához húzta. Inuyasha érezte, hogy Kagome mit akar pontosan. Ez egy kicsit zavarba ejtette, de legbelül örült neki. A félszellem hagyta magát, mint egy jó kis kutya. Inuyasha és Kagome egy csodálatos éjszakát töltöttek el együtt. Nem bánta meg senki, szinte örültek annak, hogy ezen is túl vannak. Amikor befejezték, a miko és a félszellem egymásba gabalyodva beszélgettek.

-Köszönöm!- mondta Kagome

-Mit?

-Azt, hogy semmit rosszat nem mondtál rám és nem piszkáltál!

-De miért tettem volna ilyet?

-Mert mondhattad volna, hogy szálljak le rólad, mert nem érdekellek.

-Kagome! Te olyan buta vagy. Soha nem mondanék ilyet egy olyan személynek, akit szeretek.

-Értem!

Inuyasha egy hatalmas csókot adott kedvesének, aki teljesen belepirult Inuyasha kedvességébe.

-Szerinted sikerült?- kérdezte váratlanul a félszellem és Kagome hasára tette a kezét.

-Nem tudom!

-Én szeretném, ha sikerülne, mert már ki is találtam neki egy aranyos nevet.

-Hogy mi?

-Igen! Sokat gondolkodtam ezen az elmúlt napokban és találtam neki egy aranyosat. Mit szólsz a Sengoku névhez?

-De ez fiú név. Mi van, ha lányod lesz?

-Akkor azt te választod ki.

-Jól van! Lássuk csak, legyen, mondjuk Yume, mert így hívták a keresztanyámat is.

-Ez tetszik!

Egymásba gabalyodva aludtak el, majd másnap úgy dél fele keltek fel. Amikor kinyitották a szemüket, látták, hogy egy közeli fánál ott áll Sango és Miroku, akik mosolyogtak. Kagome annyira megijedt, hogy el kezdett sikítani. Az Inuyasha kimonóját, ami takarónak szolgált magára húzta. A félszellem alig bírta lecsillapítani kedvese idegeit.

-Nektek mindig a szívbajt kell rám hozni?- mondta Kagome

-Ne haragudj, de nem akartunk felkelteni, mert elég hosszú éjszakátok volt.- mondta Sango

Kagome és Inuyasha csak most vette észre, hogy csak a takaró takarja el a meztelen testüket. Mind a ketten nagyon elvörösödtek, majd elküldték a többieket, hogy hagy öltözzenek fel. Amikor befejezték, a kis csapat lassan elindult. Kagomét Sango, a félszellemet, pedig Miroku faggatta az éjszaka történtekről. Mivel nem volt érdemes titkolni a dolgot, elmeséltek nekik majdnem mindent. Soka mindet direkt kifelejtettek a történetből, mert azt úgy érezték, hogy az csak rájuk tartozik.

Két hét telt el, de Kagomén nem jelentkezett semmi, ami arra adott jelet, hogy terhes lenne. Nagyon aggódtak, mert vészesen közeledett a határidő lejártának időpontja. Egy szombati napon Kagome egy fogadóban aludt egyedül, mert a többiek elmentek egy kicsit sétálni. A lány álmában egy gyönyörű tájon járt, ahol mindenki őt köszöntötte. Senki nem mondott neki egy rossz szót sem. A miko nagyon boldog és nyugodt volt, de egyszer csak látta, ahogy az út végén ott áll Inuyasha és a kezét a miko felé nyújtja. A félszellem mondott valamit, de Kagome nem hallotta, hogy mit. A mikon egyszerűen eluralkodott a félelem, mert nem bírta végig nézni, hogy Inuyasha egyedül marad, és senki nem fogja úgy szeretni, mint ő. A tömegből kilépett egy fiatal nő, majd odament a mikohoz.

-Szereted?

-Igen! Az életemet is odaadnám érte.

-Ha jól tudom, akkor ez be is következett, nem?

-De! Lehet, hogy most végleg elveszítem.

-Biztos vagy te abba?

-Igen!

Kagome megint Inuyasha felé nézett, ahol egy kisgyerek szaladgált a félszellem körül és játszottak. A kis gyerek is megállt Kagoméval szemben és ő is mondott valamit, de a miko megint nem hallotta, de a szájáról azt olvasta le, hogy ANYA GYERE IDE JÁTSZANI.

Kagome el kezdett futni a kisgyerek és Inuyasha után, amikor elérte őket, látta, hogy az a sok ember, akit eddig látott eltűnt. Amikor kinyitotta a szemeit a szobában volt és remegett. Ahogy érezte, hogy fel tud állni, rögtön kirohant a házból és szemeivel Inuyashát kereste. Nem kellett sokáig keresnie, mert a félszellem éppen most készült visszamenni a házhoz. A többiek próbálták győzködni, hogy maradjon, de nem sikerült rávenniük. A miko mikor meglátta rögtön odarohant hozzája és egy szó nélkül a félszellem nyakába ugrott.

-Inuyasha! Szerintem gyermekünk lesz.

-Tényleg? De honnan tudod?

-Láttam, ahogy játszol vele.

Inuyasha megölelte a mikot, majd visszamentek a szálláshelyükre. Még eltelt egy hónap. Itt volt az ideje, hogy eldőljön, hogy mi lesz Kagome és Inuyasha sorsa. Amikor eljött az a bizonyos nap. A félszellem és a miko nagyon idegesek voltak. Este a tűznél ültek mind a négyen, és csöndben hallgattak. Ekkor előlépett a fák közül az anyó.

-Kagome!

-Igen?

-Készen állsz, hogy jó anya legyél?

-Akkor…

-Úgy van!

Nagyon örültek, mert senki nem vesztette el az életét és egy személlyel bővült a kis csapat. A 9 hónap elteltével Kagome egy gyönyörű és egészséges kisfiúnak adott életet, aki

Sengokunak hívtak. Pár év múlva született még egy gyermekük, Yume. Inuyasha és Kagome nagyon boldogak voltak és élték tovább az életüket.

The End