Sesshoumaru szemei

By Orsi

Egy tavaszi reggelen a középkori Japánban egy kislány egy furcsa szerzetet kergetett, ami nem nagyon tetszett a kis lénynek, mert a kislány mindenáron egy virágkoszorút akart ráerőltetni. Nagyon sokáig kergették így egymást, mikor egy férfi halkan megszólalt a kislány mögött.

-Rin! Hagyd békén szegény Yakent! Így is sok virág van rajta.

-Igen! Sesshoumaru nagyúr nem akar egy koszorút?

-Nem Rin! Túl sokat tettél rám, mikor elaludtam. Lassan mennünk kell, mert vihar lesz, és nem akarom, hogy elkapjon téged a vihar, mert túl gyenge vagy.

-Értem nagyuram!

A kis társaság elindult egy közeli barlang felé. Éppen odaértek, mikor kitört a vihar. Yaken elment, hogy gyűjtsön egy kis tűzifát estére. Rin nagyon jól eljátszott Sesshoumaru prémjével, de a szellemet nem látta sehol, de nem zavarta, mert már hozzászokott, hogy néha eltűnik, és nem mondja meg, hogy hova megy. Ezért a kislány nem is zavartatta magát. Mikor már mindenki megjött és már Rin és Yaken is aludt, Sesshoumaru egy furcsa szagot érzett, ami a barlang felé haladt. Egy szellem szagát érezte ezért mindenre felkészülve várta, hogy megtámadja a jövevényt. Amikor az idegen láthatóvá vált, egy női alak bontakozott ki a sötétből. Mivel a nő is érezte a szellem jelenlétét, ő is harcra számított.

-Állj meg, és mondd meg, mit akarsz itt!- kérdezte ingerültem Sesshoumaru

-Semmit! Csak a vihar elől akarok menedéket keresni. Nem gondoltam volna, hogy ez a barlang már foglalt. Nem akarok ártani senkinek!- mondta kedvesen, de hangjában ott volt a félelem és a bátorság is.

-Értem! Ez már foglalt, tehát ha nem akarsz meghalni, akkor szépen elmész!

-Nem szívesen megyek el, de most nem vagyok olyan állapotban, hogy harcoljak.

Ekkor a lány összeesett. Sesshoumaru lassan odament hozzá és látta, hogy az oldalán egy hatalmas vágás van, amiből valami méreg szivárgott kifele. A szellem odavitte a lányt a tűzhöz, de nem csinált semmit. Másnap reggel mindenki csodálkozva szemlélte az idegent. A lány nagyon rosszul nézett ki, mert láza volt és úgy érezte, hogy lassan meg fog halni. Rin óvatosan kitisztította a sebeit és keresett rá valamilyen gyógyfüvet. Ezeket Kagométól tanulta, amikor legutóbb találkoztak. Szerencsére Rin nagyon gyorsan tanult és ezt most először tudta használni. A nap végére az idegen lány már eszméleténél volt. Amikor kinyitotta a szemeit, egy kislányt pillantott meg, aki gondosan ellátta a sebeit, majd ahogy körülnézett rögtön meglátta azt a szellemet, akivel a barlangban volt.

-Köszönöm szépen a kedvességedet! Ha nem zavarok, akkor itt maradnék addig, amíg nem leszek erős.

Sesshoumaru már majdnem válaszolt, de Rin megelőzte.

-Persze, hogy nem baj! Legalább tudok egy kicsit beszélgetni valakivel. Igaz, Sesshoumaru nagyúr?

-Rin! Szerintem engem kéne megkérdezni ilyenekről, nem?

-Igen! Sajnálom!

Sesshoumaru csak most nézte meg a lányt igazából. A lánynak fekete haja és vakítóan szép kék szemei voltak. Hegyes fülei voltak és egy türkizkék vízcsepp alakú kő volt a homlokán. A lány egy bő kék kimonóban volt, amelyet fehér és aranyszínű minták díszítettek. A szellemnek be kellett ismerni, hogy ez a lány egy gyönyörű lány volt.

-Nagyon sajnálom! Nagyon udvariatlan vagyok, a nevem, Nomaya.

-Szia én Rin vagyok, aki megmentett, Sesshoumaru. A sarokban üllő alakot Yakennek hívják.

-Üdvözlök mindenkit és sajnálom, hogy terhetekre vagyok!

-Semmi baj, mert úgy is egy kis társaságra vágytam!- mondta mosolyogva Rin

Nomaya hamar el is aludt. Az idegen átaludta a napot és este ébredt fel. Mikor körbenézett, csak Sesshoumarut látta, aki a barlang szájánál állt.

-Köszönöm neked, hogy megmentettél! De miért tetted ezt?

-Nem csináltam semmi különöset! Csak nem akartam, hogy útban legyél és elvittelek a tűzhöz. Semmi célom nem volt ezzel.- mondta közönyösen a szellem

-Értem! De azt nem értem, hogy miért csináltad ezt, mikor meg akartál ölni. Egy szellem nem tesz ilyet. Ezt magamról is tudom, de te mégis akaratod nélkül is segítettél nekem.

-Nem mondtam már, hogy miért segítettem? Szellem létedre elég értetlen vagy, nem?

-Nem vagyok értetlen, csak nem úgy viselkedsz, mint ahogy egy szellem szokott. Amiért megmentetted az életem, tartozok neked annyival, hogy segítek neked, amiben csak tudok!

-Mire gondolsz? Mert harcolni szerintem nem nagyon tudsz.

-Igenis tudok! Adjál nekem egy hónapot, amit veletek töltök és bebizonyítom, hogy szükségetek van rám.

-Rendben! De ha nem tudod bebizonyítani az igazad, akkor könnyűszerrel megöllek.

-Rendben!

Ezzel a beszélgetést lezártnak tekintették és lassan mind a ketten elaludtak. Másnap Nomaya már teljesen jól volt és útnak indultak. Yaken az elején nem értette, hogy nagyura miért engedte, hogy ez a lány velük menjen, de hamar el is felejtette, mert Rin már megint meg akarta koszorúzni. Ezen Nomaya nagyot nevetett, amit szinte az egész erdő hallott.

-Nomaya! Olyan mélyen és érzelmekkel telien tudsz nevetni szellem létedre. Sesshoumaru Nagyúr miért nem tud ilyet?

-Én sem vagyok mindig ilyen! Csak most boldog vagyok, de alapjába véve én is olyan vagyok, mint Sesshoumaru. De neked elárulok valamit.

-Mit?

Nomaya olyan közel hajolt Rinhez, hogy csak ő hallja, de nagyon is tudta, hogy Sesshoumaru is minden szavát hallja.

-Én ebből merítem a hatalmam és nem ajánlatos velem ujjat húzni, mert az nagyon megbánja. A hatalmam formája a kedvemtől függ.

-Ez nagyon tetszik!

-De ezt ne áruld el senkinek, mert ez egy nagy titok.

Rin nagyot bólintott és nevetve elrohant még több virágot gyűjteni. Az utóbbi hétben a két szellem sokkal többet veszekedett, mint azt egyszer is hallották volna. Volt, amikor már szinte teljesen egymásnak estek volna, de Rin mindig közéjük állt. Mind a két szellem szerette Rint, ezért nem akarták, hogy szomorú legyen. Egy nap, mikor kiveszekedték magukat, Nomaya durcásan elment a közeli tóhoz fürdeni, mert egy kicsit le akarta hűteni magát. Nagyon élvezte a fürdést, mert igazából itt érezte magát igazán szabadnak, mert itt levetkőzhette gátlásait. Ebben az időben Rin unszolására Sesshoumaru elindult Nomaya után, hogy kibéküljenek, de nem volt semmi kedve. Amikor odaért a tóhoz, a lány éppen feljött a víz alól. A víz lassan folyt le a gyönyörű testén, a csillogó fekete, hosszú haja rásimult a vállára és a kebleire. Amikor Sesshoumaru meglátta, nem bírta levenni a szemeit a lányról. Csak most vette észre, hogy a homlokán lévő kő halványkéken csillogott. „Milyen gyönyörű! De nem lehetek olyan, mint az a fajankó öcsém és az apám! De ez a lány szellem, szóval nem lennék olyan, mint Inuyasha és az apám! Akkor sem gondolhatok rá……Nem, Nem, NEM!”

Amíg így gondolkodott, nem vette észre, hogy Nomaya már kiszállt a vízből és lassan öltözködni kezd. Amikor a szellem magához tért lassan előjött a rejtekéből és megszólította Nomayát.

-Rin küldött! Azt akarja, hogy béküljünk ki.

-Értem! De mindig te kezded a veszekedést, tehát neked kéne bocsánatot kérni.

-Te meg mindig ingerelsz!- mondta már egy kicsit mérgesen

-BOCSÁNAT!- mondták egy kicsi szünet után egyszerre.

Amikor Nomaya elindult véletlenül megbotlott egy kőbe és ráesett Sesshoumarura, aki a meglepetéstől elvesztett az egyensúlyát és elestek. Sesshoumaru és Nomaya egy darabig nézték egymást. Nomaya valami furcsát érzett magán, amit eddig még sohasem tapasztalt, de ezzel Sesshoumaru sem volt másképp. Nomaya eldöntötte, hogy akármi is lesz, de amit akar, azt megcsinálja. Ekkor egy puszit nyomott Sesshoumaru homlokára és felállt. Sesshoumaru nem tudta ezt mire vélni, de magában nagyon is akarta ezt a puszit.

-Ez most miért csináltad?

-Csak meg akartam köszönni, hogy elkaptál.

Ezután visszamentek a többiekhez. A nap hátralévő részében Sesshoumaru nem szólt senkihez, mert azon gondolkozott, hogy vajon miért tette ezt Nomaya. Ezt persze mindenki észrevette, de nem mertek hozzászólni, mert nem tudták, hogy mit fog reagálni a szellem. Sok idő eltelt, de a társaságot nem érte támadás. Lassan eltelt az egy hónap, de Nomaya nem tudta bebizonyítani, hogy nagyon sok mindent tud. Feszült volt, de valahogy azt érezte, hogy Sesshoumaru nem fogja megölni, de ebben nem volt teljesen biztos, mert még nem bízott benne teljesen. Egy nap Sesshoumaru lefekvés előtt elhívta Nomayát, mert beszélni akart vele. Egy szép tisztásra értek, mikor Sesshoumaru hirtelen megállt és szembe fordult Nomayával.

-A megállapodásunk szerint letelt az egy hónap.

-Tudom jól!

-Azt is tudod, hogy miben állapodtunk meg, ha nem sikerül teljesítened? Szerintem itt az ideje, hogy az ígéreted miatti büntetést végrehajtsam.

-Tegyél belátásod szerint.

Sesshoumaru megcsillogtatta éles karmait és támadásba lendült. Nomaya sikeresen védte a támadásokat. Amikor már megunta, hogy mindig menekül, elővette botját, aminek a végén egy kard volt és ő is elkezdett támadni. Sesshoumaru szerint nagyon ügyesen használta a fegyverét, sőt egyszer sikerült is megsebeznie Nomayának.

-Nő létedre nagyon ügyes vagy, de sajnos meg kell, hogy haljál, mert igazából nagy segítséget nem jelentesz.

-Tegyél belátásod szerint, de nem lesz könnyű harc, mert nem vagyok könnyű ellenfél.- mondta határozottan Nomaya.

Sesshoumaru támadásba lendült, de Nomaya könnyen hárította a támadásait. Az egyik támadást éppen, hogy ki tudta védeni, de teljesen elvesztette az egyensúlyát és elesett, de még az utolsó percben sikerült elkapni Sesshoumaru kimonóját és magával rántotta. A szellemet annyira meglepte a dolog, hogy nem volt elég ideje cselekednie, ezért ő is Nomayával esett le a földre. Nomaya nagyot esett, de nem számított, mert így könnyen megölheti őt a szellem. Már minden percben arra várt, hogy mikor szedi szét Sesshoumaru a karmaival. Sokáig nézték egymást. Nomaya ekkor vette észre, hogy Sesshoumaru szemei nem a megszokott ridegséggel néz rá, hanem egy halvány melegség ült ki a szemére.

-Tudom, hogy nem akarsz megölni, csak játszottál velem!

-Nagyon rosszul hiszed.

-Szerintem te tudod, mire gondolok! Ha meg akarnál ölni, akkor miért fekszel még rajtam. Könnyen meg tudnál ölni, akár most is.

Sesshoumaru csak most vette észre, hogy teljesen igaza van a lánynak, mert még mindig rajta feküdt, de nem is akart leszállni róla, mert ismeretlen érzés kerítette hatalmába.

-Jól hiszed! Tényleg nem most akartalak megölni!- mondta zavarában a szellem.

-Értem!- mondta mosolyogva Nomaya.

Sesshoumaru még mindig a lányon feküdt és nézték egy mást. Ekkor egy lágy szellő végigfutott mindkettőjükön. Élvezték, ahogy egymásra nézhetnek, nem is vették észre, de egyre közelebb hajoltak egymáshoz és csakhamar forró csókolózásba kezdtek. Mindketten úgy érezték, hogy ebbe a csókba be kell pótolni az eddig nem együtt töltött időt. Egy kis idő múlva, amikor abba hagyták a csókolózást, Nomaya szólalt meg először.

-Látod! Mondtam, hogy nem akarsz megölni.

-Soha nem is akartalak megölni.

Ismét csókolózni kezdtek. Sesshoumaru óvatosan elkezdte levenni magáról a kimonóját, de félúton találkozott a keze Nomaya kezével és a lány folytatta a kimonó levételét. Hamarosan már mind a ketten meztelenül élvezték a másik közelségét. Csodálatos éjszakát töltöttek együtt. Másnap reggel egymás karjaiba ébredtek.

-Jó reggelt!- mondta még mindig fáradtan Sesshoumaru.

-Neked is!

-Az tudd meg, hogy jobban kifárasztottál, mintha harcolni kellett volna.- mondta mosolyogva Sesshoumaru és megcsókolták egymást.

Rin és Yaken nem értette, hogy Sesshoumaru miért olyan kedves Nomayával, amikor mind a ketten arra számítottak, hogy Nomaya már nem él. A következő három hétben Yaken nagy megrökönyödésére Nagyura teljesen megváltozott. Egyre többször ment el sétálni Nomaya társaságában, de nem mert utánuk menni, mert félt Sesshoumaru haragjától. Egy nap viszont erőt vett magán és halkan követte Nomayát és Sesshoumarut egy szép kis tisztásra. Amikor kényelmesen elhelyezkedett az egyik bokorba, nagy meglepetés érte. A tisztás közepén volt egy szép kis tó, amely partján ruhák voltak szétdobálva, amikor Yaken jobban szétnézett a vízben meglátta Sesshoumarut és Nomayát, ahogy egymás karjaiban csókolóznak, meztelenül. Yaken annyira zavarban volt, hogy visszasietett Rinhez, de nem szólt senkinek a látottakról.

Amikor a két szerelmes visszatért, nem értették, hogy Yaken miért olyan zavart, de túlságosan is el voltak foglalva egymás csodálatával.

Két hét pihenés után elindultak és járták a világot, hogy ellenségekre találjanak, mert már harcolni akartak. Egy nap, mikor egy falu közelében voltak Nomaya hirtelen elájult és senki nem értette, hogy miért. Sesshoumaru nem igazán tudta leplezni, hogy mennyire aggódik miatta.

-Rin segíts rajta!

-Nem tudok rajta segíteni, mert nincs rajta külső sérülés. Én csak az olyanokat tudom a magam módján gyógyítani.- mondta sajnálkozva a kislány

-Ha jól érzem akkor a közelben vagy egy kis falu. Elviszem oda, ti maradjatok itt!

Felkapta Nomayát az ölébe és már rohant is a falu felé. Alig telt bele 2 percbe, de már elérte a falu határát. Rögtön megkereste a falu gyógyítóját, hogy nézze meg, mi van a lánnyal. A gyógyító szívesen segített neki. Amíg a lányt vizsgálta, addig Sesshoumaru kint várakozott, de már alig várta, hogy bemehessen. Egy kis idő múlva jött ki a nő, de nem mondott semmit.

-Mi van Nomayával?

-Majd ő elmondja! Magához tért……

A nő nem tudta végigmondani, mert Sesshoumaru rohant be a szerelméhez. A lány egy kis ágyon párnák között pihent.

-Jól vagy? Úgy aggódtam miattad.

-Tényleg aggódtál?

-Igen! Féltem, hogy valami komoly bajod van! Tényleg, mi a bajod?

-Nincs nagy bajom, de lehet, hogy meglep, amit mondok…..

-Mondjad már!- mondta egy kicsit ingerülten.

-Jól van, na! Szóval emlékszel, amikor azokat a csodálatos pillanatokat töltöttük együtt?

-Igen, de miért?

-Szóval! Én….terhes vagyok!!!!

-Micsoda? Ez…..cso…csodálatos!- mondta nevetve. Erre pont nem számított Nomaya, de örült, hogy így történt.

Sesshoumaru megcsókolta Nomayát, majd egy kis idő múlva elgondolkozva megszólalt.

-Most már értem!

-De mit?

-Már napok óta mondani akartam, hogy nagyon megváltozott a tested! Sokkal selymesebb volt a bőröd és, hát szóval az illatod is más volt. Most már értem, hogy miért!

-Úgy örülök, hogy örülsz ennek a hírnek. Őszintén szólva nagyon aggódtam, hogy nem leszel boldog.

-Hát így ismertél meg az utóbbi időben?

-Nem! De szerintem most már visszamehetünk Rinhez. Mondjuk el nekik a híreket?

-Még ne, majd mikor eltelt egy kis idő.

Sesshoumaru és Nomaya lassan elindultak vissza, de Nomaya az egész utat végig mosolyogta, mert Sesshoumaru védelmezően eléállt, hogy senki egy újjal ne nyúljon a szerelméhez és a kis gyermekéhez. Amikor visszaértek Rin aggódva ugrott Nomaya ölébe. Amikor elmesélték, hogy Nomaya egy kicsit kifáradt és ezért ájult el, Rin eltökélte, hogy pár napig nem megy sehova, mert a lánynak pihennie kell. Ezt mindenki jó ötletnek tartotta, így egy közeli barlangba szálltak meg. Ez idő alatt Yakennek feltűnt, hogy Sesshoumaru nem engedi el maga mellől Nomayát és állandóan a hátán lévő prémmel takargatja. Egyik nap mikor már teljesen elegük lett a barlangi létből a két szellem elment fürdeni a közeli tóhoz. Yaken csendesen követte őket, de félt, hogy le fog bukni, ezért elbújt egy kisebb bokor mögé. Amikor látta, hogy Sesshoumaru és Nomaya egymást fürdeti a tóban, tudta, hogy a két szellem között van valami. Ezután Yaken olyat látott, amiből rögtön tudta, hogy Nomaya gyermeket vár. Sesshoumaru egy gyengéden megsimogatta Nomaya hasát és beszélt hozzá. Amikor mindannyian visszaértek, Sesshoumaru elhívta Yakent egy kis beszélgetésre.

-Yaken! Megmondanád, hogy miért leskelődtél a tónál?- mondta ingerültséggel a hangjában a szellem.

-Nem szándékosan volt, Nagyuram! Csak mondani akartam valamit, de láttalak azzal a szellemmel, ezért nem akartalak zavarni.

-A neve Nomaya! Jobb, ha hozzászoksz, mert velünk marad.- mondta ingerülten és már ment is volna, de Yaken megállította.

-Nagyuram! Mióta várandós Nomaya?

-Ezt te honnan veszed?- kérdezte zavartan a szellem.

-Láttam, ahogy végigsimítottad a hasát és beszéltél vele. Ez elég árulkodó volt.

-Értem! Szóval nem leskelődtél?

-Nagyon sajnálom uram!

-Nincs semmi baj, de ne mondd el Rinnek, mert még nincs itt az ideje, hogy megtudja.

-É…rtem!- mondta értetlenül Yaken.

Soha nem látta ennyire boldognak és kedvesnek Sesshoumarut, mint az utóbbi időben. Nagyon haragudott Nomayára, mert őt hibáztatta, hogy Nagyura ennyire megváltozott. Sok idő telt el így és hamarosan eljött a szülés ideje. Ebben az időben Sesshoumaru nagyon boldog volt és alig várta, hogy megszülessen a kisfia. Rin is hamar megtudta, hogy nemsokára kistestvére lesz, és ennek nagyon örült.

Egy pénteki napon Nomaya fájdalomtól szenvedett, de nem akart hangosan ordítani, mert nem akarta meg mutatni, hogy gyenge. Ezt Sesshoumaru észrevette és lassan odament hozzá.

-Kélek! Ha fáj valamid, azt mutasd ki, mert akkor nem tudunk segíteni.

-Akkor nyugodtan mondhatom?

-Igen!

-FFFFFFÁÁÁÁÁÁJJJJJJ!!!!!!!!!!

-De mi?- kérdezte aggódva és sebeket keresett a szerelmén.

-Azt hiszem, hogy mindjárt szülni fogok.

Sesshoumaru nagyon megijedt, mert nem tudta, hogy mit kell csinálni ilyen helyzetben. Nomaya mondta, hogy vigye el a közeli faluba, mert ott el tudják látni. A szellem felkapta Nomayát és már futott is a faluba. Ott hamar ellátták Nomayát, majd megkezdődött a szülés. Pár óra múlva halk sírás hallatszott, majd még egy. Sesshoumarunak még meglepődni sem volt elég ideje, mert egy harmadik sírást is hallott. Amikor bement a szobába, Nomaya mellett három kis csöppség feküdt.

-Szia drágám.- mondta kedvesen Nomaya

-Jól vagy?

-Igen! Te se gondoltad volna, hogy nem egy, hanem három gyermeked lesz!

-Hát nem!

-Van egy lányod és két fiad!

-Hogy hívjuk őket?

-A lányom neve legyen Aralea, de úgy is csak Leának hívjuk majd. A fiaid nevét, pedig te döntöd el.

-Nagyon tetszik az Aralea. Ryen és Tyrin. Mit szólsz hozzá?

-Tetszik!

Egy kis idő múlva már indultak is, mert már aggódtak Rin miatt. Nem akarták a kislányt sem egyedül hagyni huzamosabb ideig. Mikor visszaértek Rin rohant oda hozzájuk. A kislány megnézte a kis gyerekeket és jól tudta, hogy ő a kistestvérei lesznek. Sesshoumaru nagyon sokat változott az elkövetkező pár évben. Nomaya és az ő gyermekei már 7 évesek voltak és nagyon boldogok.

Egy nap Nomaya Sesshoumaruval sétált az erdőben, mikor megálltak egy tisztáson és Nomaya Sesshoumaru szemébe nézett. Nem látta a szemében az a kegyetlenséget, amit annak idején. Most melegséget látott benne, ami sugárzott a boldogságtól és a szerelemtől.

-Látod! Én tudtam, hogy meg fogsz változni!

-Ezt te honnan veszed?

-Amikor megismerkedtünk, a szemedben nem láttam mást csak kegyetlenséget, de most tele van érzelmekkel. Soha nem láttam ennyire kedvesnek és boldognak egy szellemet.

-De ezt csak neked köszönhetem!

-Értem!

-Szeretlek!

-Én is!!!

Sesshoumaru és Nomaya boldogan éltek tovább négy gyermekükkel. Rin is teljesen hozzászokott a három testvérhez.

The End