|
A lány, aki megváltoztatta Sesshoumarut
masolya 2006.04.28. 15:03
 It egy újabb
A lány, aki megváltoztatta Sesshoumarut
By Orsi
Egy szép tavaszi reggelen egy kis társaság éppen egy szép tisztáson ment át, amikor a fák között megjelent egy szellem. Mindenki feszült volt, és az idegent nézte. Az idegen hosszú fehér hajat viselt, arcán egy-egy méregcsíkkal. Sesshoumaru nézte, ahogy mindenki őt figyeli, majd halkan megszólalt.
-Mit néztek!
-Semmit! Hagyj békén és menj innen!- förmedt rá Inuyasha
-Öcsikém! Soha nem tanulod meg, hogy velem nem érdemes így beszélni, mert könnyen megjárhatod. Amúgy is csak egy korcs vagy!
-Azt meglátjuk, hogy ki az erősebb!
Sesshoumaru és Inuyasha egymásnak estek és el kezdtek csépelni egymást. A többiek egy darabig nézték, majd Kagome megunta és közéjük állt.
-Most már hagyjátok abba, úgy viselkedtek, mint a gyerekek.
-Halandó, te csak fogd be a szádat!
-Ajaj!- mondta hátul Sango
-Hogy hívtál?- kérdezett vissza Kagome
-Jól hallottad!
-Ki vagy te, hogy így beszélj! Azért, mert te erősebb szellem vagy, mint mi, de az nem jogosít fel, hogy így beszélj!
-Hogy merészelsz így velem beszélni!
-Ha úgy vesszük, akkor te is korcs vagy, mert belülről nem vagy más, mint egy hulladék.
-Hogy mi?
Sesshoumaru ütésre emelte a karját, de mielőtt megütötte volna Kagomét Inuyasha elkapta a kezét.
-Ha egy újjal is hozzáérsz, levágom a másik karodat is, megérteted?
-Hagyd!- mondta Kagome, és gyengéden megfogta Sesshoumaru karját, aki erre felüvöltött.- Látod, hogy máris milyen engedékeny lett? Meg ne merészeld, mert megint így fogsz járni.
-Ezt hogy csináltad?- kérdezte a szellem.
-Ez ne érdekeljen téged!
-Jól van, most még hagylak, de elkaplak titeket.
Sesshoumaru egy fényes gömb jelenlétében elrepült, magára hagyva a kis társaságot. Inuyasha védelmezőleg megölelte Kagomét, aki erre teljesen belepirult. Amikor biztonságos lett a környék, Inuyasha elengedte Kagomét.
-Mi volt ez?
-Csak egy kicsit tisztítottam a lelkén, és ahogy vártam, fájt neki, mert soha nem lesz tiszta lelkű.
-Értem! De azért vigyázz magadra, mert nem tudok mindig melletted lenni, és akkor végezhet veled.
-Csak nem aggódsz értem?
-Mi?.....Igen!
Kagome egy hatalmas puszit adott a félszellem arcára. Aki erre teljesen elvörösödött. Mindenki tudta, hogy közöttük egyre jobban bontakozott kifele a szerelem, ezért ezen a többiek már nem is lepődtek meg. Sango és Miroku már egy fél éve együtt voltak, tehát ők boldogon nézték a néha még veszekedő párost, kik titkon szeretik egymást. Egy kicsit feldúltan mentek tovább, mert nem tudták, hogy Sesshoumaru mikor akar megint támadni, de ez a búskomor kedv hamar elmúlt, mert találtak egy kis tavat, ahol a társaság fürdött egy nagyot a Kagométól kapott fürdőruhákban és fürdőnadrágokban. Estére itt táboroztak le, mert már nem volt kedvük tovább állni. Nem kellett tartani semmitől, mert Naraku már egy éve halott volt. a kisebb szellemektől nem kellett tartani, mert Inuyasha azokat könnyen elpusztította. Csak az ékkövet nem találták, mert Naraku halála előtt elrejtette, hogy senki ne találja meg. A kis csapat ezt akarta megtalálni. A tábortűznél sokat beszélgettek, de Sango és Miroku hamar elaludtak. Kagome és Inuyasha nem tudtak elaludni, mert annyira vonzotta a másik jelenléte. A nagy csöndet Kagome törte meg.
-Inuyasha! Mit kezdesz magaddal, ha megtaláljuk az ékkövet? Szellem akarsz lenni?
-Régen igen, de most már tényleg nem tudom, hogy mit akarok, mert ha szellem lennék, akkor lehet, hogy nem úgy viselkednék veletek és főleg veled, mint most. Az, pedig nem akarom, mert senkit nem akarok megbántani. Azt nem mondom, hogy nem szeretnék erős lenni, de azt sem vehetem figyelmen kívül, hogy milyen áron.
-Igazad van! Örülök, hogy ezt mondtad, mert annyira féltem, hogy szellem akarsz lenni, mert én így szeretlek, ahogy vagy!
-Mi?
-Jól hallottad!
-Tényleg szeretsz?
-Igen, de ez miért olyan furcsa?
-Csak azért, mert azt hittem, hogy te nem szeretsz engem, ezért nem mertem kezdeményezni nálad.
-Szóval te is szeretsz?
-Igen!
Inuyasha magához húzta Kagomét és gyengéden megcsókolta. Azt nem is sejtették, hogy Sango és Miroku látja az egészet. Inuyasha és Kagome egymás karjaiban aludtak el. Másnap a kis társaság boldogan indult tovább a céljuk felé, habár azt nem tudták, hogy vajon hol lehet az ékkő, de kutattak utána. Nem sokat mentek, mert egy szellem rájuk támadt. Nem volt annyira erős, de nagyon hamar szétválasztotta kis társaságot. Inuyasha, Sango és Miroku nagyon sokat sebeztek rajta, de láthatóan nem velük törődött. A szellem felkapta Kagomét és elrohant vele. Inuyasha utána eredt, de a szellem sokkal gyorsabb volt, mint ő, tehát elvesztette őket. Sajnos nem érezte Kagome illatát, akárhogy is próbálta. Nagyon elkeseredett, de nem adta fel és elkezdte keresni szerelmét.
-Kagome! Kagome!
-Mi a baj?- kérdezte Miroku
-Kagomét elvitte az a szellem
-Hogy mi?!
-Jól hallottad!
-Akkor keressük meg! Érzed a szagát?- kérdezte Sango, aki nagyon aggódott barátnője miatt
-Sajnos nem! Mintha valami miatt nem érezném, lehet, hogy ez a szellem műve, de ha megtalálom, akkor darabokra szedem.
Inuyasháék elkezdték keresni a mikot.
Eközben Kagome a szellem vállán utazott, majd a szellem egy szép tisztáson letette foglyát és felé fordult.
-Mit akarsz tőlem?- kérdezte ingerülten a miko
-Már napok óta figyellek benneteket, de főleg téged.
-De miért?
-Ez elég egyszerű! Gyönyörű vagy! Soha nem láttam ennyire szép lányt az életemben, pedig elhiheted, hogy volt párhoz szerencsém.
-Ez most nem érdekel.
-Úgy gondoltam, hogy te vagy a legjobb arra, hogy az asszonyom légy.
-Hogy mi?
-Jól hallottad!
-Hozzám ne merj nyúlni, mert nagyon megjárod.
-Nem vetted észre, hogy itt senki nem segít rajtad?
Az idegen szellem valamit mormolt, mire Kagome karjait és lábait valami béklyóba fogta. A miko nem tudta mozgatni semmijét, de nagyon megrémült, mert a szellem közeledett felé. Már majdnem levette a lány felsejét, mikor a fák közül előlépett Sesshoumaru. Egy szó nélkül kettévágta a szellemet, aki rögtön el is pusztult. A béklyó feloldódott és Kagome felállt, hogy megköszönje a szellemnek.
-Köszönöm, de miért tetted?
-Először is vedd fel az inged, másodszor nem érted tettem, csak kíváncsi voltam valamire.
-És ugyan mire?- kérdezte a miko, közben a felsőjét vette felfele.
-Hogy csináltad ezt?
Sesshoumaru felhúzta a karján a kimonó ujját. A karján egy jól látható női kéz nyoma volt, amely néha sejtelmesen felvillant, ekkor a szellemen látszott, hogy fáj neki.
-Nem is gondoltam, hogy ennyire jól fog menni!
-Válaszolj!
-Jól van! Amikor hozzád értem, próbáltam tisztítani a lelkeden, de mivel ez nem sikerült, ezért nyomott hagytam, hogy tudd, hogy olyan sebezhető vagy, mint bárki más. Ha bántasz egy halandót, akkor nagyon fog fájni. Ez egy kis ajándék tőlem.
-Tüntesd el azonnal, mert nagyon megbánod.
-Próbáld meg, de úgy sem fog menni. Úgy látom, hogy még Rin közelsége sem segítet neked megváltozni.
-Hagyd békén Rint.
-Amikor még itt volt az a kislány, akkor sokkal kedvesebb voltál, de sajnos az a szemét Naraku…
-Ne mocskold be Rin emlékét.
-Nagyon sajnálom, hogy l kellett veszítened őt.
-Azt képzelem, de most tűnj el, mert nem bírom a jelenléted.
-Miért?
-Ahhoz semmi közöd!
-Értem! Add ide a kezed!
-Minek?
-Nem akarod, hogy eltűnjön a nyomom?
Sesshoumarut nagyon meglepte a lány kijelentése, mert még az előbb még azt mondta, hogy soha nem veszi le. A szellem odanyújtotta karját, majd Kagome gyengéden megfogta és a szellem szemébe nézett, de olyan mélyen, hogy Sesshoumaru azt hite, hogy Kagome szemeiben van. A szellem sok érzelmet látott a miko szemeiben, de egy csepp kegyetlenséget sem.
-De figyelmeztetlek, hogy bármikor visszateszem rád az átkom.
Sesshoumaru még mindig a miko szemit nézte, mert nem tudott betelni velük. Olyan nyugalmat árasztott a szem, amit már Rin halála óta nem érzet. A szellem ránézett a karjára és látta, ahogy a kéznyom múlik elfele.
-Akkor most már megyek is s megpróbálom megkeresni Inuyashát.
-Várj! Merre mész?
-Nem tudom! Nem érzed az illatát?
-Arra van!
Sesshoumaru délnek mutatott, majd elindult Kagome nagy meglepetésére.
-Elkísérsz?
-Dehogy! Bolond vagy? Csak Yakent ott hagytam arra.
-Hát persze!
Csöndben elindultak déli irányban, nem sokat beszéltek, mert Sesshoumaru nem volt a nagy szavak embere. Kagome sokáig bírta csöndet, de egy idő után megpróbált kommunikálni a szellemmel, ami nem vezetett sok sikerre, mert a szellem nem válaszolt a mikonak. Úgy egy óra elteltével, Kagome megállt és ránézett a szellemre.
-Nem akarnál beszélgetni egy kicsit?
-Minek! A halandók egy furcsa szokása, hogy állandóan jártatják a szájukat.
-CSAK AZÉRT, MERT NEM BÍRJUK ELVISELNI AZ ILYEN UNALMAS FIGURÁKAT, MINT TE!- üvöltötte a miko
-Most meg mi bajod?
-SEMMI!
-Akkor jó! Akkor mesélj valamit, de ne várd, hogy szólni is fogok valamit.
-AZ ELŐBB IS EZT PRÓBÁLTAM, DE TE AKKORA TUSKÓ VAGY, HOGY ZT SEM VETTED ÉSZRE. ROSSZABB VAGY, MINT INUYASHA
-Hagyd már abba! Ne hasonlíts össze a hülye öcsémmel. Meg amúgy is, hogy merészel így beszélni velem.
-Csak úgy, ahogy kell.
-Hogy mi?
-Látod? Veled csak így lehet beszélgetni. Más módja nincs?
-Nincs
Kagome és Sesshoumaru csöndben mentek tovább. Az este az erdőben érte utol őket. Eldöntötték, hogy itt táboroznak le. Sokáig csak csöndben ültek, közben Kagome éppen vacsorát csinált magának és Sesshoumarunak.
-Tessék! Egyél!
-Én nem eszek halandónak való kaját.
-Meg sem kóstolod? Itt van!
Kagome beletömött egy kisebb adagot a szellem szájába, aki szinte majd megfulladt, de azért lenyelte azt a falatot. Rá kellett jönnie, hogy ez annyira nem is rossz, tehát elfogadta a többi részt is. Vacsora után hamar el is aludtak, de Kagome mivel hiányzott neki Inuyasha közelsége és félt is egy kicsit, ezért hamar fel is kelt. Odaült Sesshoumaru mellé és a tüzet nézte. Átgondolta az aznapi dolgokat. Sok szép dologra emlékezett vissza, de ekkor ismét Inuyashára gondolt. Végig gondolt minden évet, hogy mi is történt velük, látta, hogy Rint megöli Naraku. Akkor Sesshoumaru elkésett azzal, hogy megmentse Rint. A miko sejtette, hogy Sesshoumarunak lelkiismeret furdolása van, amiatt, hogy nem tudott segíteni Rinnek. Mire ezeket végig gondolta, elkezdett sírni. Soha nem érzett ennyi keserűséget a szívében. Sesshoumaru felkelt és látta, ahogy a lány sír. Nem akarta zavarni, mert ő is kíváncsi volt arra, hogy vajon mi lelte a lányt. Kagome hangosan el kezdett beszélni, mivel sírt, csak foszlányokat lehetett kivenni abból, amit mondott.
-Ha… ott lettem volna, akkor… Rin talán… nem hal meg! Miért pont akkor… kellett megsebesülnöm… az én hibám, hogy nincsen itt! Senki nem tehet róla… csak én… és a… hülyeségem! Ha nem lettem volna annyira… vakmerő, akkor… élne!
-Nem a te hibád, hogy meghalt!- mondta szelíden Sesshoumaru.
-De igen!
-Ezt meg honnan veszed?
-Ha nem szaladok oda hozzád, hogy segítsek, akkor Rin nem ugrott volna Naraku támadása elé, amit én kaptam volna.
-Nem tudhattad, hogy ezt fogja tenni.
Kagome teljesen kifakadt és csak sírt és sírt. Sesshoumaru felült lány mellé és a tüzet nézte, de nem sokáig, mert Kagome a nyakába ugrott és a vállán sírt tovább. A szellemnek annyi ideje sem volt, hogy kitérjen az ölelés elől, tehát hagyta, hogy a miko kisírja magát. Sokáig sírt, majd ezzel együtt el is aludt. Amikor Sesshoumaru észrevette, hogy Kagome elaludt, lefektette, majd ő is elaludt. Valahogy Rinre emlékeztette Kagome, olyan gyámoltalan, de mégis erős a maga módján.
Másnap mikor felkeltek, Kagome a kíváncsiság kedvéért belenézett a szellem lelkébe és látta, hogy már nem annyira veszett dolog, hogy ne legyen végleg tiszta lelkű. Mosolyogva indult tovább, amit a szellem nem értett, mert nem tudta, hogy minek örül ennyire.
-Nemsokára odaérünk.
-Rendben!
Pár óra múlva egy tisztásra értek, ahol egy kis társaság táborozott le. Amikor ránéztek az érkezőkre, Inuyasha felpattant és Kagoméhoz rohant, majd felemelte a mikot.
-Annyira hiányoztál! Hol voltál?
-Sajnos nem tudom, de Sesshoumaru elkísért és ő mentette meg az életem!
-Igen?
-Inuyasha! Szeretlek!
-Én is!
Inuyasha és Kagome megcsókolták egymást. Majd mikor kiélvezték a helyzetet, Inuyasha odament Sesshoumaruhoz, aki eddig elszörnyülködve nézte a turbékoló párt.
-Köszönöm!
-Nem miattad és miatta tettem, hanem mert erre volt dolgom!
-Ez nem igaz!- mondta Kagome
-De!
-Mindegy! Adok neked valamit!
-Mit?
-Add a kezed!
A szellem engedelmesen odanyújtotta a kezét, a miko megfogta, majd ismét Sesshoumaru szemeibe nézett. Sesshoumaru már megint a miko szemeibe érezte magát, de most valami melegség áradt szét a testében. Mikor már érezte, hogy nem Kagome része, semmi különöset nem érzett, de a többiek csodálkozását nézve valami nagydolog történt.
-Mit néztek?
-A karod!- mondta Sango és Miroku egyszerre
Amikor a szellem lenézett a kezeire látta, hogy a levágott karja visszanőtt és jobb, mint régen. Alig tudta elhinni, hogy ez történt vele.
-Ezt miért kaptam?
-Csak azért, mert láttam, hogy nem vagy annyira gonosz, mint ahogy az mondod magadról! A lelked mélyén érző szellem vagy, akit csak jó felé kell terelni. Ezt azért kaptad, hogy emlékezz rá, hogy a jóság, ami benned él, az örök!
Ezután a kis társaság elbúcsúzott Sesshoumarutól és tovább keresték a szilánkokat. Pár év múlva meg is találták, majd mikor eggyé vált újra, Kagome lett az őrzője. Inuyasha és Kagome összeházasodtak és a miko egy szép kislánynak adott életet. Sesshoumaru gyakran látogatta őket, és ahogy Kagome mondta, teljesen megváltozott.
The End
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
