Sesshoumaru és a fordított világ

Egy nap Yaken és Rin keservesen keresni kezdték Nagyurukat, de nem találták. Nem is gondoltak arra, hogy az alattuk elterülő erdőben egy fának neki dűlve pihen Sesshoumaru a sérülései miatt. Nagyon súlyos sérüléseket szenvedett a szellem. Érezte, hogy ha nem csinál valamit hamar meg fog halni, de ereje nem volt, hogy felkeljen ezért elaludt a fa tövébe. Pár nap múlva kelt fel csak, de az állapota nem sokat változott. Érezte, hogy nemsokára vihar lesz ezért keresnie kellett egy barlangot. Nagy nehezen talpra állt és lassan, bicegve elindult egy közeli barlang felé, amit még idefele jövet látott. Mikor odaért egy különös érzése volt, de ezt a sérüléseinek tudta be. Úgy érezte, hogy egy idegen erő van a közelben, de nem tudta beazonosítani, mert gyengén érezte és túl gyenge volt ahhoz, hogy sikerüljön beazonosítani. Csak az járt az eszébe, hogy ha a barlangba ér akkor egy kicsit biztonságosabb lesz számára, addig amíg nem épül fel. Ahogy bement a barlangban egy furcsa melegség fogta el, de nem törődött vele, mert a gyengesége legyőzte és elájult. Amikor felkelt ugyanabba a barlangban volt, de sütött a nap és egy furcsa alak sürgött körülötte. Nem látott teljesen tisztán, de a jövevénynek is fehér haja és prémje volt, de teljesen nem tudta kivenni. A szellem még fáradt volt és ezért hamar visszaaludt. A jövevény ezt észrevette, ezért nagyon halkan folytatta munkáját. Két nap múlva Sesshoumaru lassan ébredezni kezdett. Soha nem érezte magár ennyire kipihentnek, mint most. Amikor kinyitotta a szemét ismét látta azt az egyén t, akit az ezelőtti ébredésekor. Még nem látott tisztán, ezért párat pislogott, hogy kitisztuljon a kép előtte. Amikor már mindent élesen látott egy kicsit meglepődött, mert az idegen teljesen hasonlított Sesshoumarura. A ruhája, a haja és szinte mindene ugyanolyan volt, mint Sesshoumarunak. Az egyetlen különbség az volt, hogy az idegen egy nő volt. Amikor a lány észrevette, hogy felkelt csöndben odament hozzá és letett neki egy kis ételt.

-Látom most már jobban vagy! Azt hittem, hogy soha nem akarsz már felkelni.

Sesshoumaru csak most vette észre, hogy van valami, amiben még különböznek. A lány szeme nem tükrözött semmilyen kegyetlenséget, sőt boldogság áradt belőle. A szellem nem vette észre, hogy a lány a válaszra várt.

-Nem tudsz beszélni?

-De… tudok, de te ki vagy?

-Először is szívesen mentettem meg az életed, másodszor szerintem nekem van több jogom ilyeneket kérdezni.

-Ezt hogy érted? Senki nem mondta, hogy ments meg!

-Sajnálom, hogy nem hagytam, hogy feldobd a talpad! Hülye TUSKÓ!!!

-Ezt ne merészeld még egyszer, mert elvágom a torkod. Mit képzelsz ki vagy te?

-Esélyed sem lenne, hogy a közelembe kerülj.

Ekkor közelebb hajolt Sesshoumaruhoz és a fülébe súgta.

-A nevem Sesshounara, de a barátaim csak Narának hívnak. És akkor is egy tuskó vagy!

-Mi a…….

Sesshoumaru nem tudta befejezni, mert Nara a mérgezett körmeit a szellem nyakához tette és vészjóslóan megcsillant a lány szeme. Sokáig nézték így egymást, majd a lány leült a kihűlt tűz mellé. Sesshoumaru még egy ideig csak nézte a jövevényt, de nem értett, hogy miért hasonlít rá ennyire.

-Mit nézel?- kérdezte ingerülten Nara.

-Nem téged nézlek, csak nem értek valamit.

-Mi lenne az? Csak nem az, hogy miért hasonlítok rád?

-De!

-Amikor bejöttél a barlangba, nem éreztél valami furcsát?

-De!

-Ez a barlang, egy átjáró a ti világotok és a fordított világ között!

-Mi között?

-Várd már meg, hogy befejezem, amit mondani akarok. Szóval a fordított világban mindenkinek van egy hasonmása, de az szinte mindenben különbözik. Ezt úgy képzeld el, hogy ugyanúgy nézünk ki, de én nő, te pedig egy férfi vagy. A te szemeid kegyetlenséget, az én szemeim, pedig boldogságot és melegséget sugároz. Egyszóval a kinézetünkön és belsőnkön kívül mindenben különbözünk. Ez azért van, hogy ha valaki idekerül, akkor az ellentétével összhangban sokkal jobban tud együttműködni a visszajutás érdekében.

-Értem! De hogyan tudok visszakerülni? És ti hogyan nem tudtok átjönni a mi világunkba.

-Azért nem tudunk átmenni a világotokba, mert csak akkor mehetünk át, ha szerelem alakul ki a hasonmások között. Ami szinte lehetetlen, mert aki átkerül annak mindennél fontosabb, hogy visszakerüljön. Amúgy csak úgy tudsz visszamenni, hogy át kell kelni a közeli hegyeken, mert annak a túloldalán van egy templom és ott meg kell küzdened velem. Csak akkor juthatsz vissza.

-Értem! Akkor mikor indulunk?

-Máris!

Ahogy összecsomagoltak, már indultak is. Sokat mentek egymás mellet egy szó nélkül, majd mikor esteledett letáboroztak az erdőben. Amikor tűzet raktak Nara közölte Sesshoumaruval, hogy elmegy fürdeni és nem szeretné, ha utánamenne. Ezt a félszellem tagadta, de kíváncsi volt, hogy nézhet ki ez a lány. Valamilyen okból vonzódott ehhez a lányhoz. Amikor már tisztes távolságba tudta a lányt elindult a tó felé. Amikor odaért, a lány pont akkor jött fel a víz alól. Amikor készen volt a fürdéssel lassan, de óvatosan kiment a vízből és öltözni készült. Sesshoumaru egy fa árnyékából figyelte a lányt. Nagyon tetszett neki a lány karcsú, de izmos testalkata. Soha nem látott ilyen szép nőt, pedig volt már dolga pár nőt látni fürdés közben.

Amikor kicsodálta magát a lányban visszament a tábortűzhöz és ott várta meg a lányt. Amikor a csaj visszaért Sesshoumaru a tűzbe bámulva várta.

-Na végre, hogy visszaértél, mert alig vártam kivárni.

-Már itt vagyok!- Nara arcán egy halvány mosoly jelent meg.

-Te meg mit mosolyogsz?

-Először is semmi közöd hozzá, másodszor meg mit kerestél a tónál?

-Ezt te honnan veszed, hogy ott voltam.- kérdezte a szellem, de már tudta a választ. Nem gondolta volna, hogy le fog bukni.

-Onnan, hogy megéreztem a szagodat. Nem vagy egy kicsit felelőtlen? Még a hülye is tudja, hogy ne menj egy szellemhez túl közel, mert megérzi a szagodat!

-Ne merészeld ezt mondani még egyszer, mert elvágom a torkod! Úgy is megkel küzdenünk, tehát itt az ideje.

-Csináld, de ha esetleg megölnél, akkor végleg itt maradsz, mert a templomba csak együtt léphetünk be!

-Jól van, de ha nem hagyod abba, akkor tényleg nem fog érdekelni, hogy itt maradok!

Ezzel lezártnak tekintette a veszekedést. Ezt is csak azért csinálta, hogy elterelje figyelmét arról, hogy mit keresett a tónál. Sesshoumarunak volt egy olyan érzése, hogy ezt nem sikerült elérnie, de szerencséjére Nara nem kérdezett rá.

Másnap elindultak, de hamar rájöttek, hogy ebből több hónapi túra lehet, mert egyre messzebbről látták az elérendő hegyet. Már egy hete csak mentek, de ez idő alatt egy szót sem szóltak egymáshoz. Büszkeségből nem is említették, hogy álljanak meg pihenni, mert már mind a ketten nagyon elgyengültek a fáradtságtól. Egy kis idő múlva Sesshounara ájultan esett össze az úton, de szerencséjére ezt Sesshoumaru hamar észrevette és elkapta, mielőtt még földet ért volna. A szellem ölbe vette a lányt és elindult az erdő mélye felé. Ő is nagyon fáradt volt. Ezért nagyon lassan haladtak, amikor elértek egy tisztásra, Sesshoumaru nekidőlt egy fának. Annyira fáradt volt, hogy annyi ereje sem maradt, hogy a lányt letegye az öléből, mert ahogy letette a fejét rögtön el is aludt. Sesshoumaru és Sesshounara egymásra dőlve aludt egy hatalmas fa alatt. Másnap szinte egyszerre keltek, amikor jobban szétnéztek magukon zavarba voltak, mert egymást karolták át. Egyikük sem emlékezett teljesen a tegnapi napra, ezért nem tudták, hogy mit is csinálhattak, hogy egymás karjaiba ébredtek.

Rögtön elengedték egymást és Nara azon nyomban fel is állt. Sok gondolkozás után rájöttek, hogy Nara elájult és Sesshoumaru hozta ide az ölében, és lefeküdt egy fa alá, de azután kiesett neki minden. Mivel nem tudták tisztázni a dolgokat gyorsan el kellett hessegetni a furcsa gondolatokat. A legjobban Sesshoumaru volt zavarban, mert vele soha nem történt ilyen, hogy ne emlékezzen valamire. A nap további részében nem igazán merték ezt szóba hozni, mert egyikük sem tudta, hogyan kérdezze meg a dolgokat. Úgy este felé, mikor a tűznél ültek a kínos csöndben Nara Odaült Sesshoumaru mellé. Erre mind a ketten elpirultak, de Nara eltökélte, hogy most akkor is kideríti, hogy mi történt.

-Bocsánat, hogy zavarlak, de…. szeretnék kérdezni tőled valamit.

-Mondjad!

-Te tudod mi történt tegnap? Mert én őszintén nem emlékszem.

-Hát….Fogalmam sincs! Sajnálom, de nem emlékszem túl sok mindenre.

-De arra sem, hogy elalvás után mit csináltunk?- kérdezte pirosan.

-Sajnálom, de nem! Ez soha nem történt meg velem! Egyszerűen nem tudom, hogy miért nem jut eszembe, hogy mi történt.

-Szerinted valahogy eszünkbe juthat?

-Nem tudom! De van egy ötletem. Kérlek, borulj ide a vállamra és lehet, hogy az ismerős helyzet emlékeztetni fog minket.

Nara nem értette, hogy a szellem mire gondol, de ráborult a szellem vállára. Mind a ketten egy furcsa melegséget éreztek, ami megijesztette őket, mert féltek, hogy ez mit jelent.

Egymásra néztek és látták egymást a másik szemében. Ez egy csodálatos érzés volt, amit mind a ketten éreztek. Nem tudták, hogy mi ez, mert mind a kettejüknek ez egy új dolog volt. Soha életükben nem éreztek ilyet senki iránt.

-Szerintem meg kéne próbálni valamit!- ajánlotta Nara, de közben nem vette le szemeit Sesshoumaru szemeiről.

-Mire gondolsz?

-Nem emlékszel, hogy amikor felébredtünk, akkor átöleltük egymást?

-De! Azt mondod, hogy próbáljuk meg?

-Igen!

-Hát jól van!

Azzal Sesshoumaru átkarolta finoman Nara derekát, a lány, pedig Sesshoumaru nyakát. Ugyanúgy érezték az a melegséget, de egyre erőteljesebben. Már tudták, hogy nem történt semmi köztük, ez egy kicsit megnyugtatta őket, de nem engedték el egymást. Tovább nézték egymást, és nem is vették észre, d a köztük lévő távolság egyre csökkent. Egy kis idő múlva már forró csókolózásba törtek ki. Soha nem élveztek valamit ennyire. Egy kis idő múlva már a földön feküdtek, és úgy folytatták a csókolózást. Ezt Sesshoumaru törte meg.

-Szerintem már rájöttünk, hogy nem történt semmi!

-Igen!- mondta szomorúan Nara, mert titokban, abban reménykedett, hogy nem ér véget ez a pillanat. Arra számított, hogy most felkelnek és beszélgetnek tovább.

Ez nem így történt, mert Sesshoumaru nem engedte el a lányt. Érezte, hogy ha most nem marad így, akkor elveszíti ez a lányt és ezt a pillanatot.

-Nagyon élveztem, hogy ennyire szenvedélyesen tudsz csókolni.

-Köszönöm a bókokat!

-Mi lenne, hogy ha folytatnánk, de a közeli tónál, mert egyben szeretnék megfürdeni is.

Nara szeme megcsillant és tudta jól, hogy ha eddig nem is történt semmi, akkor most fog. Nara határozottan bólintott és lassan elindultak a tóhoz. Mikor odaértek akkor egy kicsit zavarban voltak, mert új helyzet alakult ki, de ezt Sesshoumaru egy forró csókkal meg is szüntette. Lassan egyikükön sem volt ruha. Tó közepén voltak és úsztak egy pár hosszt, majd a parton folytatták azt, amit az előbb elkezdtek. Lassan ledűltek a földre és átadták egymást a gyönyöröknek. Soha nem érezték ennyire szabadnak és boldognak magukat. Így telt el az egész éjszaka. Amikor végre befejezték, nagyon ki voltak fáradva és egymás karjaiban el is aludtak. Másnap délután keltek csak fel, amikor a másikra néztek, rögtön eszükbe jutott az előző éjszaka, ami boldogsággal töltötte el őket.

-Jó reggel vagy inkább estét!- mondta Sesshoumaru.

-Neked is! Nagyon köszönöm az előző éjszakát. Csodát műveltél velem.

-Nem csináltam semmi különöset csak hagytam, hogy az érzelmeim, és a testem irányítson.

-Értem, de akkor is köszönöm! Lassan nem kéne indulnunk?

-De!- és egy lágy csókkal köszönte meg az éjszakát Sesshoumaru

Hamar útnak indultak és nem értették, de már szinte a hegy lábánál voltak. Egész nap boldogok voltak. Egymás kedvét lesték, hogy éppen mi kell a másiknak.

Már egy hete mentek a hegyekben ilyen boldogon. Ez idő alatt rájöttek, hogy szeretik a másikat, és nem akarnak elválni soha. Nem is vették észre, hogy már szinte ott vannak a templom bejáratánál

-Tényleg már itt is vagyunk?

-Igen, de miért vagy ennyire szomorú?

-Nem emlékszel arra, hogy mit mondtam, hogy hogyan juthatsz haza? Csak akkor kerülhetsz vissza a te világodba, ha megküzdesz vele és megölsz.

Sesshoumarunak csak két szó derengett abból, amit Nara mondott: MEGÖLSZ ENGEM, MEGÖLSZ ENGEM. Ez annyira összezavarta, hogy nem is vette észre, hogy egy öregember áll előtte, ezért felborította.

-Sajnálom, de nem láttam, öregember!

-Min gondolkodol fiam? Hol jár az eszed?

-Valami nagyon fontos dolgon gondolkodom, ami nekem nagyon sokat jelent.

-Értem! Haza szeretnél jutni?

-Igen!

-Remélem, tudod, hogy milyen áron juthatsz haza! De az ráér holnap. Ma még pihenjétek ki magatokat, mert holnap minden erőtökre szükségetek lesz! A szobátokat megmutatom!

-Köszönjük!- bólintották egyszerre.

Aznap nem voltak olyan boldogok, mint az elmúlt napokban. Este felé Sesshoumaru elment sétálni, majd mikor a templom udvaránál járt, akkor találkozott az öregemberrel. Lassan odament hozzá, hogy érdeklődjön pár dologról.

-Jó estét öregember!

-Neked is fiam!

-Csak így tudok visszajutni a világomba?

-Úgy látom, hogy nem szeretnél harcolni Narával. Vajon miért?

-Azt nem kötöm az orrodra, de legyen elég az, hogy nem szeretnék. Van valamilyen más lehetőség arra, hogy visszajussak?

-Tudod fiam, az élet lemondásokból áll, de erre neked kell rájönni. Én csak ennyit segíthetek.

Ezzel az öregember elment, de Sesshoumaru nem bírt aludni, ezért kinn maradt és gondolkodott az elmúlt időben történt dolgokon. Sokat köszönhetett Narának és ez idő alatt teljesen beleszeretett. Soha nem gondolta, hogy így fog érezni valaki iránt. Tudta, hogy ez nem álom, hanem valóság, és tudta, hogy teljes szívéből szereti Narát. Nem akarta elveszíteni, ezért elhatározta, hogy holnap mit fog csinálni.

Másnap, mikor a templom harangja megszólalt, Sesshoumaru és Sesshounara egyszerre értek a templom központjába, ahol már várta az öregember őket.

-Na végre, hogy itt vagytok! Felkészültetek?

-Igen!- mondták egyszerre

-Sesshoumaru felkészültél a hazamenetelre?

-Még nem teljesen! Szeretnék még mondani valamit, ami nagyon fontos.

-Mondjad fiam!- mondta kíváncsian a szerzetes.

-Az elmúlt hónapban nagyon sok dolog történt velem! Először is átkerültem egy számomra idegen világba, ahol egy furcsa szerzet fogadott, aki az én hasonmásom, de az ellentétem is. Soha nem gondoltam volna, hogy ezzel a nővel együtt tudok működni, de nagy meglepetésemre ez elég könnyen ment. Ez idő alatt közelebb kerültünk egymáshoz és beleszerettem. (erre mindenki elcsodálkozott, de Nara utána fülig pirosan elmosolyodott.) Most meg arra kérnek, hogy öljem meg a szerelmemet, aki mosolyt csal az arcomra és boldogságot hozott a szívemre. Úgy gondolom, hogy tényleg lemondásokból áll az élet. Nagyon sokat várnak vissza, de van itt valaki, akit nem akarom, hogy egyedül maradjon. Szóval lemondok a hazamenetelről, és inkább itt maradok a szerelmemmel. Nem akarok harcolni vele, sőt nem akarom megölni sem.

-Szóval lemondasz arról, hogy minden számodra kedvesről lemondasz a másik világból?

-Igen!

-Látod fiam! Ez a másik út, amellyel hazajuthatsz. Ezt előtted soha nem tették meg, mert mindenkinél fontosabb volt, hogy hazajusson.

Ekkor megnyílt egy átjáró és magával rántotta Sesshoumaru nem is tudott elbúcsúzni a szerelmétől. Ordított utána, de nem hallotta a választ. Ezután elájult, majd, mikor magához tért egy tisztáson találta magát egyedül. Nem látta maga körül sem a szerzetest, sem a szerelmét. Nagyon elszomorodott, mert azt hitte, hogy csak álmodta az egészet. Még ott volt pár óráig, amikor egy kis motoszkálást hallott a háta mögött. Amikor megfordult Narát látta, ahogy előlép a fák közül. Sesshoumaru nem akarta elhinni, ezért odarohant és szorosan magához ölelte.

-Te hogy kerülsz ide?

-Nem is örülsz nekem?

-Tudod, hogy igen! Szóval?- kérdezte kíváncsian.

-Amikor eltűntél én nagyon szomorú lettem. A szerzetes megkérdezte, hogy képes lennék itt hagyni az otthonom, hogy veled lehessek. Én persze rögtön igent mondtam, mert szerelmes vagyok beléd. Annyi kikötése volt, hogy nem szólhatok senkihez addig, amíg nem találkozunk, mert ha hozzászóltam volna valakihez, akkor vissza kellett volna mennem örökre, szóval két falun szó nélkül átjöttem és elég sokan akartak leszúrni a szellem valóm miatt, de most már megtaláltalak. Soha nem akarlak elveszíteni.

-Én sem!

Megölelték és megcsókolták egymást, azt akarták, hogy soha n múljon el ez a pillanat. Amikor ezt befejezték Sesshoumaru javasolta, hogy keressék meg Rint és Yakent. Amikor megtalálták őket Rin egy kicsit meglepődött, hogy Nagyurához hasonló nővel kézen fogva jöttek.

A kis társaság hamar összeszokott és így folytatták tovább az útjukat. Nagyon megszerették Sesshounarát, aki ez idő alatt Rin édesanyja szerepét töltötte be. Egy kis idő múlva Sesshoumaru és Sesshounara összeházasodtak és így éltek tovább boldogan.