|
Az új kezdet
masolya 2006.03.21. 19:37
 Ez egy újjabb ficcem!
Az új kezdet
By Orsi
Az ékkőszilánk összegyűjtése és Naraku halála után eltelt egy év. Nagyon sok változás történt a kis csapatnál. Sango és Miroku még nem jöttek össze, de nagyon úgy nézett ki, hogy pár hónapon belül sikerül ez a kapcsolat. Shippou már szinte teljesen felnőtt és nagyon helyes és a lányok szerint szívdöglesztő szellem lett belőle. Ezt a kis rókaszellem nagyon szerette, mert úszott a lányokban Kaede falujában. Amit Inuyashát és Kagomét illeti, hát szóval, egy időben nagyon úgy nézett ki, hogy összejönnek, de nagyon hamar rájöttek, hogy már csak erős barátság van köztük. Inuyasha nem kereste meg Kikyot, mert már nem szerette, de Kagométól sem akart semmit. Kagome nagyon sokat gondolkodott ezen, de rájött, hogy a szerelem, amit Inuyasha felé érzett már elmúlt. Most már csak barátokként tekintenek egymásra, akik mindent megosztanak egymással.
Egy szombati napon, mikor várták vissza Kagomét, aki hazament néhány napra, hirtelen egy váratlan ismerőssel találkoztak. Sesshoumaru lépett ki a bokrok mögül.
-Kagome hol van?- kérdezte türelmetlenül.
-Hazament, de nemsokára visszajön! Mit akarsz te tőle?- válaszolt Inuyasha
-Ahhoz neked semmi közöd, korcs!
-Mit mondtál?
-Sango! Szerintem itt nagyon nagy baj lesz, ha nem csinálunk valamit!- mondta vészjóslóan Miroku
-Igazad van! Szerinted használ, ha lefogjuk Inuyashát?
-Nem hiszem, de próbáljuk meg, mert ezek képesek megölni egymást.
Sango és Miroku lefogták Inuyashát, de ez nem nagyon gátolta meg abban, hogy neki menjen a bátyának. Szerencsére ekkor érkezett meg Kagome, aki ezt a jelenetet látva egy kicsit elnevette magát, majd felháborodva közéjük rohant.
-Abbahagynátok ezt a gyerekes veszekedést?
-Hogy….mi?- mondta Inuyasha és Sesshoumaru egyszerre.
-Jól hallottátok. Azt csináljátok, mint a kisöcsém.
-Ne merészelj ilyet mondani nekem!- mondta idegesen Sesshoumaru
-Miért mit csinálsz?
-Úgy látom, Inuyasha mellet egy kicsit felvágták a nyelved, te lány.
-Velem ne kiabálj, mert te is kaphatsz egy olyan szép nyakláncot, mint a kedves öcséd.
Sesshoumarunak vészesen közeledett a keze Kagome arcához, de a lány nem ijedt meg, mert valahonnan tudta, hogy a szellem úgy sem fogja megütni. Ezt a többiek csodálkozva nézték, de nem volt bennük annyi lélekjelenlét, hogy közbeavatkozzanak. Kagome arcától pár centire megállt a szellem keze.
-Na mi van?- kérdezte egy kicsit csodálkozva a miko.
-Mindegy! Nem veszekedni jöttem, hanem, hogy a segítségedet kérjem.
-Szóval így szoktál valakitől segítséget kérni? Szoktak is segíteni?- kérdezte gúnyosan
-Velem ne gúnyolódj, mert hamar megjárod.
A többiek csak nézték a jelenetet, mert még most sem tudták elhinni, hogy Kagome ennyire nem fél Sesshoumarutól. Inuyasha csak néha nyögött egyet, de amikor csinálni akart valamit Sango és Miroku visszahúzta azzal az ürüggyel, hogy Kagome nagyon jól kezeli a helyzetet.
-Szóval mibe kéred a segítségem?
-Rinnel kapcsolatos.
-Miért mi történt?- Kagome hangjában most először volt aggodalom. Nagyon szerette Rint, mert nagyon aranyos kislány volt.
-Már napok óta beteg volt, de egy kis megfázásnak tudtam be, csak ma reggel nem tudtak magához téríteni.
-Értem! Rin miatt segítek, de ha rajtad múlna a dolog, akkor soha nem segítettem volna, mert egy kicsit tanulhatnál jómódort.
A többiek ennek hallatán behúzták a fejüket és becsukták a szemüket, mert biztosra vették, hogy ha eddig nem is akkor most biztos megüti a mikot. Nem hallottak csattanást, ezért kinyitották a szemüket.
-Úgy látom, a bátyám nagyon sokat nyel Rin miatt.
-Szerintem is!- mondta Sango
-Figyeljetek! Elmegyek Sesshoumaruval, hogy megnézzem, hogy mi van Rinnel. Pár nap múlva jövök vissza.
-De nem szerencsés egyedül menni vele.- mondta Inuyasha.- Veled megyek, úgy is mesélek valami újdonságot arról a lányról.
-Nem kell velem jönni! Amúgy majd elmeséled, mert most mennem kell. Sziasztok.
Ezzel a lány ott hagyta a kis társaságot és már ment is Sesshoumaru mellett. Nagyon sokáig mentek egy szó nélkül, amit már a miko már kezdett nagyon unni, ezért énekelni kezdett. Egy ismerős dal volt, aminek nagyon jó volt a hangzása. Még Sesshoumarunak is tetszett. Pár óra sétálás után, már Sesshoumaru is unta csöndet.
-Mond csak! Ha jól hallottam, akkor az öcsémnek tetszik egy lány?
-Igen! Kaede falujában van egy új miko, aki tényleg nagyon szép lány.
-De, Te és az öcsém nem szeretitek egymást?
-Régen így volt, de rájöttünk, hogy a köztünk lévő szerelem már elmúlt.
-Pedig, nagyon úgy nézett ki, hogy ti összejöttök, nem?
-De!
-Mi történt?
-Egy nap, mikor Inuyasha és én egy barlangba ragadtunk, mert vihar volt, elkezdtünk beszélgetni egymással rólunk és hamar rájöttünk, hogy ez csak egy barátság.
-Értem!
-Most, hogy ezt tisztáztuk, azóta mindent elmondunk egymásnak. Pl. azt is, hogy neki tetszik az a lány és, hogy hogyan kéne őt megszerezni.
-És nem is bánt a dolog?
-Nem! Miért kéne, már nem szeretem.
Ezután csöndben mentek egymás mellett, de már alig várták, hogy ott legyenek, mert már kezdték unni egymás társaságát. Még estére sem értek oda, de meg kellett állniuk, mert Kagome nagyon elfáradt a sok sétában.
-Sesshoumaru! Kérlek, álljunk meg, mert elfáradtam.
-Jól van, de remélem gyorsan kipihened magad.
Amikor letáboroztak és Kagome lefeküdt aludni, hamar rájött, hogy nem jön álom a szemére. Amikor felkelt, Sesshoumaru a tűz mellett ült és Kagome énekét dúdolta. A miko csak mosolyogni tudott, majd szinte észrevétlenül felült és úgy hallgatta tovább a szellemet. Egy kis idő múlva a szellem észrevette és zavarában elkezdett kiabálni Kagoméval, hogy hogyan mer leskelődni utána.
-Jól van na, csak nem tudtam elaludni! Nem kell ezért leharapni a fejem. Különben is, én nem leskelődtem.
-Túl sokat képzelsz magadról, nem?
-Ezt hagyjuk, jó! Mesélj valamit Rinről. Mi baja van pontosan?
-Nem tudom, csak annyit, hogy napok óta fáj a háta és köhögött. Két nappal ezelőtt belázasodott és ma már nem kelt fel. Aggódom miatta.
-Hogy mi? Nem is tudtam, hogy ilyeneket is érzel egy halandó iránt.
-Ne gúnyolódj! Eltelt időben már nagyon megszoktam Rin jelenlétét.
-Mit szoktatok csinálni?
-Rin még most sem szokott le arról, hogy virágokat szedjen, és koszorút készít nekem belőle.
Kagome csak ámulva hallgatta, hogy a nagy Sesshoumaru hagyja, hogy egy halandó virágokkal díszítse fel. Nem hitte volna, hogy ilyen is tud lenni. A sok történet után Kagome álmosan eldűlt és Sesshoumaru lábai előtt aludt el. A szellem az elején megrökönyödve nézte, ahogy a lány mellette alszik és egy enyhe szánalom volt benne, hogy menyire gyengék ezek a halandók. Sokáig nézte a lányt, valahogy azt érezte, hogy Rin van mellette. Ő is hamar elaludt. Másnap reggel mikor fel kelt, már Kagome régen fenn volt. Kagome éppen reggelit csinált, amikor látta, hogy Sesshoumaru ébredezik.
-Jó reggelt! Készítettem reggelit. Egyél, és utána menjünk.
-Nem eszek halandó ételt.
-Pedig most meg fogod enni.
Kagome egy hatalmas falat kaját nyomott Sesshoumaru szájába, a szellem annyira meglepődött, hogy szinte meg is fulladt a szájába kerülő kajától. Nagy nehezen megette a kaját, és nagyon is ízlett neki.
-Mi ez?
-Tészta az én világomból, ugye, hogy finom!
-Elmegy, de most már menjünk!
Hamar összepakoltak és már útnak is indultak, az út közben nem nagyon beszélgettek. Kagome próbált egy kicsit megismerkedni új útitársával, de Sesshoumaru nem akart egy szót sem szólni. A nap végére ez annyira felbosszantotta a mikot, hogy egy fa tövében tüntetően megállt és bosszúsan a szellemre nézett.
-Te mindig ilyen unalmas alak vagy?- kérdezte ingerülten
-Most meg mi bajod van?
-Próbálok egy kicsit beszélgetni veled, de te a halvány érdeklődést sem mutatod.
-Most mit érdekel, hogy mit akarsz csinálni?
-Csodálkozom, hogy Rin elvisel. UNALMAS VAGY!!!- ordította Kagome
-Most már kezdesz kihozni a sodromból, te halandó.
-Remélem is, mert úgy néz ki, hogy csak így lehet kommunikálni veled.
Sesshoumarunak elborult az agy és erősen megragadta Kagome karjait. A lány fájdalmában nyögött egyet, de állta a szellem gyilkos pillantását.
-Engedj el! Ez fáj!- fakadt ki végül Kagome
Sesshoumaru elengedte, mert legbelül megbánta, hogy ilyet tett, mert nem akarta bántani Kagomét. Nagyon sokáig nézték egymást. Kagome nem tudott haragudni Sesshoumarura, mert tudta, hogy saját maga hibájából történt ez. Kagoménak annyira fájt a keze, hogy megszédült a fájdalomtól és elájult. Sesshoumaru az utolsó percben kapta el. Mivel sietniük kellett, Sesshoumaru az ölében vitte tovább Kagomét, aki még mindig ájultan feküdt a szellem karjaiban. Pár perc múlva ébredt csak fel, de nagy meglepetésére nagyon gyorsan szelte az utakat. Amikor jobban szétnézett látta, hogy a szellem az ölébe viszi. Gyorsan haladtak, mert már nagyon közel voltak Rinhez.
-Köszönöm, hogy hozol, de tudok járni egyedül is.
-Tudom, de így gyorsabban haladunk. Úgy is mindjárt ott vagyunk. Yaken nincs ott, mert elküldtem őt néhány napra, szóval az egyik ismerősöm vigyáz Rinre. Azt mondtam, hogy ma ilyenkor érek vissza, szóval, ha nem leszek ott pár percen belül, akkor kiteszi Rint.
-Milyen barát ez? Az biztos, hogy nem jó.
-Fogalmazzunk úgy, hogy tartozik nekem!
Pár perc múlva már egy kis faháznál voltak, ahonnan egy szőke hajú, igen helyes férfi sétált kifele a kezében az ájult Rinnel.
-Még időben érkeztél! Pont most akartam itt hagyni.
Kagome erre hangosan horkantott egyet, ezzel jelezve, hogy lenézi az ilyen viselkedést.
-Mit keres itt ez a halandó?
-Rint jött meggyógyítani!
-De nem itt!- kötötte ki a szellem
Kagome előlépett és odament a szellemhez. Az idegen nem tudta mire vélni, ezért furcsállva nézte tovább a lányt, ahogy közelít felé. Kagome mikor odaért hozzá, kikapta Rint a kezéből, és az ölébe vette.
-Kösz! Majd én vigyázok rá, ha neked ez olyan nagy gond.
-De fel vágták a nyelved, te lány!
Kagome rátette a kezét a szellemre, aki fájdalmasan felnyögött. A lány Narakuval történő harcai közben teljesen meg tanulta kezelni és használni az erejét, ezt alkalmazta a szellemen is.
-Tessék! Így jár az, aki nem tiszteli a halandók erejét.
Sesshoumaru kíváncsian nézte, hogy mit csinált a lány a szellemmel. Amikor jobban megnézte, akkor vette észre, hogy a lány tenyere beleégett szellem húsába.
“Úgy látom tényleg erős ez a lány halandó létére! Vajon a szent ékkővel csinálta ezt vagy ennyire erős lenne?”
Erre rögtön meg is kapta a választ, mert Kagome büszkén kihúzta magát és elkezdett dicsekedni.
-És még nem is használtam az ékkövet!
-Szóval nálad van az ékkő? Mindig is meg akartam szerezni.
-Sajnos most sem fogod megszerezni!- mondta dacosan Kagome
-Már hogy ne szerezném! Nagyon könnyen megszerezhetem, mert te csak egy gyenge halandó vagy!
-Hagyd békén Kagomét, mert én öllek meg.- szólt közbe Sesshoumaru, majd tett egy pár lépést a szellem felé.
-Sesshoumaru nem kell a segítségemre sietni!- szólt Kagome
Kagome rátette a kezét a szellemre, akinek ez egy újabb fájdalmat okozott ezzel. Kagome csak mosolygott a szellemre, aki kétségbeesve próbálta leszedni a miko kezét, de sehogy sem sikerült. Kagome erősen koncentrált az ékkőre, amely világítani kezdett a nyakában.
-Ékkő, kérlek tisztítsd meg e szellem gonosz lelkét a gonoszságtól!- mondta hangosan a miko. Ennek következtében a szellem körül egy halványan derengő erő látszott, amely lassan teljesen magába szívta. Sesshoumarunak be kellett csukni a szemét, mert annyira erős volt az ékkő fénye, hogy bántotta szemét. Amikor újra kinyitotta, látta, hogy a szellem újra ott előtte Kagome, de a szellem nem bántja a mikot, hanem felajánlja, hogy töltsék ott az éjszakát.
Sesshoumaru elámult a lány és az ékkő hatalmától. Vacsora közben elmondta Kagome neki, hogy megtisztította lelkét, amely most már nem lesz újra gonosz szándékokkal teli. Rint, amikor megkapták a szállást, Kagome rögtön ellátott, már csak néhány gyógyfű hiányzott ahhoz, hogy teljesen felgyógyítsa a kislányt.
-Sesshoumaru! Elmentem gyógyfüvet szedni Rin számára. Addig vigyázz rá.
-Nem, majd Wonar vigyáz rá! Elmegyek veled, nem akarom, hogy akkor essen bajod, mikor Rint kellene meggyógyítanod.
-De rendes vagy!- Kagome hangjában egy kicsi gúnyolódás volt, elfogadta, hogy vele menjen a szellem.
Sokat mentek, de nem nagyon tudtak találni valamennyi füvet, ezért nagyon messzire el kellett menni a szálláshelytől. Sokáig mentek egy szó nélkül, de Kagoménak hála az út végére igen jól elbeszélgettek. A lány rájött, hogy Sesshoumaru nem is annyira kegyetlen, csak annak mutatja magát. Sok érzelem van benne, csak azt nem akarja, hogy más is megtudja, mert fél, hogy elvesíti a róla alkotott kegyetlen szellem képet. Nagyon jól érezte magát, ami nem is volt csoda, mert sokat nevetett Sesshoumaru fennhéjázó viselkedésén. Ezen sokat össze is vesztek, mert a szellem nem tűrte, hogy kinevessék. Amikor visszaértek, Rin már ébredezett, amikor meglátta a nagyurát és Kagomét egy kicsit meglepődött.
-Sesshoumaru Nagyúr! Kagome!
-Szia Rin! Hogy vagy?- kérdezte kedvesen Kagome
-Egy kicsit jobban. Hogy kerülsz ide Kagome?
-Rin! Mi ez az udvariatlanság?- szólt közbe Sesshoumaru.
-Semmi baj! Hagyj hívjon így, ha akar. Jobb, mint, ha Nagyúrnak szólítanak!- mondta csípősen Kagome
-Ezt hogy érted?- kérdezte ingerülten a szellem.
-Csak azt mondom, hogy minek hívatod magadat Nagyúrnak, mikor nem vagy az?
-Igen is az vagyok!
-Hát persze!- mondta csípősen Kagome
Sesshoumaru és Kagome sokáig nézték egymást, mert legszívesebben kitekerték volna egymás nyakát. Rin csak nézte őket és nem értette, hogy min veszekednek ennyit. Nagyon gyengének érezte magát, majd visszaesett az ágyba. Ez kilendítette a szellemet és mikot a veszekedésből. Kagome, mint egy anya, féltve kapott a lány után és ezután már nem is lehetett elcipelni a kislány mellől. Napokig nem tért magához Rin, ez idő alatt Kagome nem ment el, nem aludt és alig evett valamit. Pár nap múlva Rin kinyitotta a szemeit és látta, hogy a miko ott van vele. A kislány egészségesnek tűnt, hála a sok gyógyfűnek.
-Szia! Most már jobban vagy?- kérdezte fáradtan Kagome, majd vizes ruhát tett Rin homlokára.
-Egy kicsit. Sesshoumaru Nagyúr merre van?
-Kint van! Én is mindjárt jövök, csak hozok friss vizet.
Kagome felállt és kiment a házból. A miko alig tudott járni, mert annyira legyengült. A ház előtt elvesztette az eszméletét és összeesett, de még éppen elkapta Sesshoumaru. A szellem karjaiban ott volt aléltan Kagome. Tudta, hogy miért esett össze a lány, ezért bevitte a házba és lefektette Rin mellé. Pár óra múlva Kagome ébredezni kezdett. Amikor kinyitotta a szemét, Sesshoumaru ült mellette és vizes ruhát tett a homlokára.
-Sess….Sesshoumaru!
-Hallgass! Még túl gyenge vagy! Nagy felelőtlenség volt, hogy alig ettél és aludtál az elmúlt napokban.
-Tudom, de fontosabb dolgom volt.- mondta és Rinre nézett, aki ott guggolt a szellem mellett.
-Azért, mert Rint ápoltad?- kérdezte meglepve
-Igen! Ez miért olyan meglepő?
-Csak azért, mert senki nem tett ennyi mindent érte és ………értem!
-Ezt hogy érted?
-Csak úgy, hogy nekem nagyon fontos Rin épsége, mert mintha a lányom lenne.
-Értem!
Kagome nem tudott többet mondani, mert nagyon el volt fáradva, ezért hamar el is aludt. Másnap délután kelt fel csak, amikor a nap is lefele ment már. Amikor kiment a házból, Rint látta, ahogy kerget egy kis pillangót. Nagyon aranyos volt, de amikor észrevette Kagomét, nagyon meglepődött, hogy ilyen hamar felkelt. Rin máris elrohant, hogy szóljon Sesshoumarunak. Amikor vissza fele mentek a házhoz, egy gyönyörű hangot sodort feléjük a szél. Sesshoumaru tudta, hogy Kagome énekel, mert érezte az illatát. Nagyon tetszett neki, ahogy a miko énekelt, megnyugtatta a lelkét.
“Tényleg nagy hatalma lehet ennek a lánynak, ha már a hangja is ilyen nyugtató.”
Sesshoumaru, amíg oda nem értek ezen gondolkodott. Soha nem gondolta volna, hogy egyszer irigyelni fogja az öcsét, de most értette meg, hogy Inuyasha miért szerette Kagomét. Amikor ezen elgondolkodott egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
-Sesshoumaru Nagyúr! Te mosolyogsz?- kérdezte csodálkozva Rin
-Igen Rin! Eszembe jutott valami.
Amikor odaértek, Kagome a háznál üldögélt és énekelt, de amint meglátta Rint és Sesshoumarut, rögtön abbahagyta.
-Kérlek, ne hagyd abba!
-Miért?
-Nagyon tetszett az éneked!- mondta nemes egyszerűséggel Sesshoumaru.
Kagome nagyon csodálkozott ezen, de tovább énekelt. Maga sem tudta meddig énekelt, de amikor abbahagyta, már lement a nap és már csak Sesshoumaru volt fenn, mert Rint elaludt. Sesshoumaruval sokáig nézték egymást és Kagome nagy meglepetésére melegséget és valami vonzót talált Sesshoumaru szemeiben. A csendet, ami már kezdett kínos lenni a szellem törte meg.
-Mesélj valamit a te világodról.
-Miért érdekel?- kérdezte meglepetten.
-te tudsz mindent rólam és Rinről, de én nem tudok rólad semmit. Csak azt, hogy a nyavalyás öcsémmel voltál.
-Értem!
Kagome elmesélt egy csomó dolgot a világából. Sokat nevetett, mert ezzel rengeteg emléket idézett fel benne. Valahol hálás volt Sesshoumarunak, hogy elmesélteti vele, mert emlékezhetett a családjára és a barátaira. Sokáig beszélgettek, és szinte átbeszélték az egész éjszakát, amikor valamilyen vicces történeten Sesshoumaru hangosan elkezdett nevetni. Ezután csend lett, mert mindenkit meglepett ez a hirtelen változás.
-Sajnálom! Nem tudom, hogy mi történt velem.- kért bocsánatot a szellem
-Többet is nevethetnél, mert nagyon aranyos vagy így! Azt mond meg nekem, hogy miért vagy ennyire komoly?
-Nem tudom- talán azért, mert ha látják, hogy el tudok gyengülni, akkor könnyű célponttá válok.
-Sesshoumaru! Már nincs ki miatt aggódnod. Soha nem volt ennyire biztonságos a világ, mint most. Amúgy, azért, mert néha megmutatod az érzelmeidet, még nem válsz gyengévé. Sőt, sokkal erősebb lehetsz ez által.
-Tényleg?
-Igen!
Sokat beszélgettek erről a témáról. Kagome eközben közelebb ült Sesshoumaruhoz, hogy a beszélgetésükkel ne keltsék fel Rint. Pár óra múlva Kagome annyira fáradt volt, hogy nem törődve azzal, hogy ki ül mellette, Sesshoumaru vállára hajtotta a fejét. A szellem az elején legszívesebben lehajította volna a lányt, de egy kis idő múlva rájött, hogy nem képes rá. Sokáig gondolkodott azon, hogy vajon, miért tartja ennyire vonzónak ezt a lányt, de nem tudta megmagyarázni, ezért ő is hamar álomba merült.
Másnap Kagome és a szellem szinte egyszerre ébredtek fel. Az elején egy kicsit zavarban voltak, de ez hamar elmúlt és nézték egymást. Sesshoumarunak mintha önállósodott volna a keze, mert kedvesen megsimogatta Kagome arcát. A miko egy kicsit meglepődött, de azért örült a dolognak.
Amikor már Rin is felkelt úgy döntöttek, hogy Kagome még marad velük két napot, mert hogyha Rin megint rosszul lenne, akkor közelben legyen. Kagome régen érezte ennyire felszabadultnak magát. Akkor volt ilyen boldog, amikor Inuyashával szerették egymást. Sesshoumaru egyre többször engedte, hogy az érzelmei magukkal ragadják őt. Az utolsó nap estéjén, mikor Rin már aludt, Sesshoumaru és Kagome a tűznél beszélgettek.
-Kérdezhetek valamit?- kérdezte egy kicsit félve Kagome
-Mondjad!
-Az érdekelne, hogy miért nem békülsz ki Inuyashával?
-Ez egy hosszú történet. Régen őt hibáztattam apánk haláláért, de amikor rájöttem, hogy csak egy valaki tehet apám haláláról és ez nem más, mint Naraku volt, akkor már nem haragudtam rá.
-De akkor miért harcoltok és veszekedtek egymással?
-Őszintén szólva nem tudom. Talán azért, mert valamelyikünk mindig provokálja a másikat.
-Akkor béküljetek ki!
-Túl büszkék vagyunk ehhez.
-Ez hülyeség!!! Csak oda kéne mennetek egymáshoz és értelmesen elbeszélgetni!- kiabált Kagome
-Jól van nyugodj le! Majd még meglátom, oké?
-Igen!
-Tudom már, hogy miért tudtad kordában tartani az öcsémet.
-Tessék?
-Mindig tudod, hogy kezelj helyzeteket, amibe Inuyashával kerültél. És ahogy látom, engem is kordában tudsz tartani egy kicsit.
Kagome erre elvörösödött, ami Sesshoumaru is észrevett. Csak mosolygott egyet és nem említette meg. Kínos csönd következett, amit Kagome tört meg.
-Sesshoumaru! Nagyon sokat változtál az elmúlt időkben.
-Tudom! Ez csak a te érdemed.
Kagome egy hatalmas puszit nyomott az arcára, amitől a szellem is elpirult egy kicsit. Ezután még sokat beszélgettek, de Kagome hamar elálmosodott, ezért elment lefeküdni. Pár óra telt el, amikor a miko riadtan felébredt, mert rémálma volt. Tudta, hogy baj lesz, ezért nem aludt vissza, hanem a környéket kémlelte. Ekkor vette észre, hogy a szellem nincs a táborhelyüknél, ezért elindult megkeresni. Nem sokat kellett menni, mert hamar megtalálta az éppen harcoló szellemet. Egy furcsa szerzettel harcolt, aki nagyon erős volt.
-Sesshoumaru!- ordította a miko.
-Menj el innen! Téged akar, és én nem hagyhatom.
-Csak nem a keresett Kagome az?- kérdezte az idegen.
Egy percre abbahagyták a harcot, mert az idegen kíváncsian nézegette Kagomét. Sesshoumaru egyre idegesebb lett, mert nem akarta, hogy baja essen Kagoménak.
-Mondtam már! Szállj le róla.
-Bocsáss meg, de ő nem a te tulajdonod. Úgy is csak az ékkövet akarom megszerezni tőle.
Kagome eddig csöndben figyelte az eseményeket, de az ékkő hallatára nagyon mérges lett és odasétált Sesshoumaru mellé.
-MOST MÁR ELEGEM VAN, HOGY MINDENKINEK EZ A NYAVALYÁS ÉKKŐ KELL.- üvöltette Kagome. És apró könnycseppek jelentek meg az arcán.
Kagome soha nem érzett ekkora fájdalmat a szívében. Nem tudta miért, de az ékkő mintha irányította volna, mert az érezte, hogy meg kell ölnie az idegent.
-Fegyver!- mondta Kagome.
Ekkor mindenki csodálkozására a semmiből megjelent egy íj és egy nyílvessző. Sesshoumarut ez annyira meglepte, hogy hátrált két lépést.
-Elegen van, hogy mindenki engem zaklat. Most már békésen akarok élni és tudom is, hogy mit kell csinálnom ennek érdekében. Meg fogom semmisíteni az ékkövet.
-Úgy sem tudod, mert egy igazi szerelem tudja végső nyughelyére helyezni az ékkövet. És addig, amíg ez nem történik meg, addig mindig kelleni fog valakinek.
Kagome kilőtte a nyílvesszőt, ami eltalálta az idegen és meg is halt. A mikor sírva rogyott össze, soha nem érzett ennyi keserűséget a lelkében. Sesshoumaru aki ezeket végig hallgatta, lassan odament a lányhoz és leguggolt mellé.
-Mi a baj?
-Csak az, hogy ez mindig csak a bajt okozza. Azért akarom megsemmisíteni. Soha nem lehetek igazán boldog, ha az ékkő létezik, de őszintén szólva, ha nem lenne, akkor én már régen nem élnék.
-Gyere, menjünk! Majd kitalálunk valamit.
Kagome és Sesshoumaru visszamentek a táborhelyhez, ahol Rin aludt. A kislány nem érzékelt semmit a történtekből. Kagome szinte rögtön el is aludt. Másnap, amikor felkelt, Sesshoumaru már fenn volt és nagyon gondolkodott valamin.
-Min gondolkodol?
-Lehet, hogy van valaki, aki el tudja mondani, hogy mit kell csinálni ilyen helyzetben.
-Tényleg?
-Igen! De Rint nem szeretném vinni, ezért jobb lenne, ha addig elvinnénk Inuyasháékhoz.
-Rendben.
Ahogy mindenki felkelt és elkészültek, már útnak is indultak. Nem kellett sokáig menniük, mert nagyon közel voltak Kaede anyó falujához. Amikor beértek a faluba, Inuyasha, Sango és Miroku szaladt oda hozzájuk. Nagyon örültek, hogy újra látják Kagomét.
-Na végre, hogy itt vagy!- mondta egy kicsit szemrehányóan Inuyasha.
-Ne aggódjatok, már itt vagyok.
-Remélem nem bántott a bátyám, mert széttépem.
-Nem történt semmi! Mondanom kell valamit, ami nagyon fontos számomra.
Mindenki bement Kaede házában és ott Kagome elmesélte, hogy megtámadták és már nem tudja elviselni az ékkő általi boldogtalan életet, ezért a megsemmisítéséről is beszélt. Az elején a többiek nem örültek, mert tudták, hogy Kagome csak így tudja megvédeni magát és, hogy akkor nem tud majd a két világ között utazni. Amikor a barátok Kagome szemébe néztek, akkor értették meg, hogy a lány tényleg szenved és tudták, hogy ez az egyetlen esély arra, hogy valamilyen boldogságot érezzen. Nagy nehezen beleegyeztek.
-Arra szeretnélek kérni benneteket, hogy vigyázzatok Rinre, amíg én és Kagome elmegyünk ahhoz az emberhez.- mondta Sesshoumaru.
-Csak nem képzeled, hogy hagyom, hogy egyedül menj Kagoméval?- mondta Inuyasha.
Sango és Miroku csak helyeselni tudtak és már útra készen várták, hogy mehessenek.
-Rint hagyd csak nálam. Shippo és én vigyázunk rá.- mondta Kaede.
-Rendben!
A kis csapat elindult a szellem általi irányban. A két lány jókat beszélgettek. Kagome mindent elmondott, hogy mi történt az elmúlt időben. Azt is elmondta, hogy látta, ahogy Sesshoumaru mosolyog és nevet, meg, hogy aggódott Rin egészsége miatt. Sango nagyon csodálkozott ezen, főleg akkor, amikor a miko elmesélte, hogy egy reggelen megsimogatta az arcát. A fiúk nem sokat beszélgettek egymással, mert nézték a lányokat, hogy milyen aranyosak, ahogy beszélgetnek és nevetgélnek. Sesshoumaru és Inuyasha között szikrázott a levegő. Nem akartak egymáshoz szólni, mert nem akarták, hogy Kagome megharagudjon rájuk.
-Inuyasha! Mondd, mi van azzal a lánnyal?- kérdezte Kagome, miután befejezték a beszélgetést.
-Hát, úgy néz ki, hogy tetszem neki.
-Az jó! Beszélj vele. Sesshoumaru, miért nem beszélgettek?
-Hallgass! Semmi közöd hozzá!
Kagome hirtelen megállt és vészesen megcsillant a szeme és lassan elindult a szellem felé. A többiek tudták, hogy ebből hatalmas veszekedés lesz.
-Sesshoumaru! HOGY MERÉSZELSZ ÍGY BESZÉLNI VELEM?
-Csak úgy, ahogy te!
-Ha nem tudnád, még nálam van az ékkő, szóval könnyen el tudnék bánni veled.
-Azt próbáld meg!
Kagome és Sesshoumaru annyira közel ordítottak egymáshoz, hogy az orruk hegye összeért. A többiek fedezékek mögül nézték a jelenetet, mert tudták, hogy Kagome milyen, ha felidegesítik.
-Sesshoumaru! Szeretném, ha a büszkeségedet félretennéd és olyan lennél, mint pár napja. Kérlek!!!- mondta kedvesen Kagome.
A többieknek leesett az álla, mert nem erre számítottak. Nagyon várták, hogy mit fog felelni Sesshoumaru, akin látszott, hogy nagyon erősen gondolkodik.
-Hát jól van! De csak a te kedvedért.
A szellem bosszúsan hátátfordított a mikonak, aki mosolygott. A többiek csodálkozva kivonultak egy fa mögül. Soha nem hitték volna, hogy Kagome így tudja befolyásolni a szellemet. Sokáig mentek csöndben, mert nem mertek Sesshoumaruhoz szólni, mert még mindig mérges volt. Kagome ezt hamar megelégelte és hangosan el kezdett énekelni. A többiek furcsállták, mert soha nem szokott énekelni, de ekkor valami még különösebbet hallottak. Sesshoumaru dúdolta Kagome énekét. A többiek furcsállva nézték a kis párost, akik a dal végén elnevették magukat, Inuyasha, Sango és Miroku soha nem hallották Sesshoumarut nevetni, ezért ez újdonság volt. Ezután már mindenki beszélgetet és végül is jól elvoltak. Éjszakára az erdőben szálltak meg. Sango és Miroku már aludtak, de a többiek szemére nem jött álom. Kagome azt akarta, hogy Inuyasha és a bátyja egy kicsit beszélgessenek, ezért azt hazudta, hogy elmegy lefeküdni. A többiek ezt átlátták, és nem hagyták, hogy elmenjen. Sokáig beszélgettek és Inuyasha elaludt a tűz mellett, így Kagome és a szellem maradt fenn.
-Ma miért voltál olyan undok?- kérdezte őszinte hangon Kagome.
-Mert nem akartam, hogy gyengének lássanak.
-Tudod, hogy már megbeszéltük, hogy ez nem gyengeség.
-Igen tudom! Ma is szépen énekeltél.
-Köszönöm a bókokat.
-Nem kéne egy kicsit pihenni, mert álmosnak tűnsz.
-Rendben, de már nincs a tűz mellet hely.
-Akkor kénytelen leszel a vállamon aludni, ha nem baj.
-Tudod, hogy nem baj.
Kagome ledőlt a szellem vállára, Sesshoumaru a vállán lévő prémmel betakarta és megsimogatta az arcát. A szellem nem is gondolta, hogy valaki nézi őket és csodálkozik, hogy ennyire megváltozott Sesshoumaru.
Másnap mikor felkeltek, látták, hogy a mikon Sesshoumaru prémje van, de a szellem nincs mellette. Amíg Kagome aludt, Miroku elmesélte a többieknek, hogy mit látott tegnap éjszaka, amikor felkelt. Mindenki alig akarta elhinni, hogy Sesshoumaru ilyet csinált. Sangoban felmerült egy kérdés, amin egész nap gondolkodott.
“Vajon Sesshoumarunak megtetszett Kagome?”
Sokáig mentek, amikor a szellem megállt és Kagome felé fordult.
-Itt vagyunk. A hegy tetején lakik az a személy, aki segíteni tud nekünk.
-Akkor menjünk!- mondta Sango
Amikor felértek a hegy tetejére, egy kis kunyhót pillantottak meg. Közelebb mentek és egy öreg bácsi lépett ki a kis házikóból. Nagyon idősnek tűnt és úgy nézett ki, hogy ismeri Sesshoumarut, mert mosolygott rá.
-Üdvözöllek benneteket! A nevem Pamo apó. Miben segíthetek?
-Azért jöttünk, mert…..- Kagome nem tudta befejezni a mondatát, mert az apó közbeszólt.
-Meg akarjátok semmisíteni az ékkövet. Először is elmesélem nektek a történetét.
Mindenki bementek a kis házban és leültek, hogy úgy hallgassák a történetet.
-Azt tudjátok, hogy az ékkő hogyan keletkezet és mi a feladata ebben a világban, de azt nem tudjátok, hogy amíg itt van az ékkő, addig az őrzője nem lehet boldog. Igen lányom ezért ér téged ennyi szörnyűség. Csak akkor sikerülhet ez, hogy ha az ékkő a saját helyére kerül vissza. Nem kell elpusztítani, csak hazaküldeni. Ennek egy megoldása van. Ha jobban belegondoltok, akkor tudjátok, hogy az előző őrzőknek sem sikerült boldogságot találni a szerelemben, tehát ami legyőzi és hazaküldi az ékkövet az a szerelem. Ezért egy próbát kell kiállnod, hogy a szíved tudja ki az igazi. Mivel, akik veled vannak, azok sokat jelentenek a számodra, ezért velük teszlek próbára.
-Rendben!- mondta Kagome
-Kérlek ti fáradjatok velem! Addig te maradj itt.
“Nem értem, hogy mit akart az öreg! Én már nem szeretem Inuyashát, tehát nem tudom, hogy hogyan tudnék választani szerelmet.”
Kagome ilyeneket gondolkodott és egyre többször villant az agyába Sesshoumaruval töltött ideje. Nem sokára az apó visszajött és elkísérte Kagomét egy barlang szájába. Kagome szó nélkül elindult a barlangba. Egy kis idő múlva egy terembe ért, ahol meglátta, hogy Sangot fojtogatja egy furcsa növény. Azonnal odarohant, hogy segítsen neki, de sehogy sem sikerült.
-Kérlek, hagyj itt és menj!- mondta Sango.
-Nem hagylak itt, mert te vagy a legjobb barátom.
Ekkor a növény szó nélkül elengedte Sangot, aki a földre esett.
-BRAVO! Kimondtad a varázsszót, de most menj, mert a fiúk nagyobb bajban vannak.
Kagome nehezen otthagyta a barátnőjét és el kezdett rohanni a barlang belseje felé. Nemsokára megint egy tágas terembe értek, ahol a három fiú egy tartályban voltak ájultan. Ekkor megjelent az öreg apó és megállt Inuyasha tartálya mellett.
-Kedves lányom! Most kell döntened, hogy ki iránt mit érzel. Ha döntöttél akkor hangosan mond ki, ha a valódi érzéseket mondtad, akkor nem halnak meg, de rosszul döntöttél, akkor meghalnak.
-Értem! Azt tudom, hogy Miroku iránt barátságot érzek, mert ő nagyon kedves, annak ellenére, hogy néha perverz. Szóval, MIROKU BARÁT.
Ekkor Miroku tartálya leengedett és a szerzetes rögtön fel is ébredt. Megköszönte Kagoménak az életét.
-Akkor már csak ketten maradtak! Innen kezd egy kicsit nehezedni a dolog, mert Inuyashába szerelmes voltam és nem is kicsit, de ez az érzés már elmúlt. Nem tudom miért, de egy nap már rájöttem, hogy nem érzek iránta úgy, mint régen. Inuyasha nekem sokkal többet jelent, mint egy barát, de nem vagyok belé szerelmes. Ő igazából a társam. Szóval, INUYAHA EGY SZOROS BARÁT.
Ugyanaz történt, mint Mirokunál. Inuyasha is megköszönte, hogy életben van. Kagoménak ekkor dobban egy nagyot a szíve, mert már csak Sesshoumaru volt hátra. Az apó odalépett hozzá és megköszörülte a torkát.
-Lányom! Azt tudnod kell, hogy csak akkor sikerül megmenteni őket, hogy ha azt érez irántad, mint te ők irántuk.
-Értem!
-Kagome ne vacakolj már annyit. Mond ki, hogy egy ellenség és mehetünk.- mondta idegesen Inuyasha.
-Inuyasha ne szólj bele. Igenis nagyon sokat kell gondolkodnom azon, hogy mit érzek Sesshoumaru iránt.
-Ezt, hogy érted?
Kagome hangosan el kezdett gondolkodni, mert nem tudta magában tartani az érzéséket.
-Először is Sesshoumaru nem ellenség. Nem tudom mit érzek iránta, de az biztos, hogy sokkal többet, amit én elképzeltem volna. (A többiek döbbenten hallgatták, ahogy a lány beszél a szellemről).
Kagome felsorolta a szellemmel eltöltött idő minden emlékét. A többiek döbbenten hallgatták, hogy min mentek keresztül Kagome és Sesshoumaru. Kagome még néhányszor el is mosolyodott. A miko tudta, hogy mit érez a szellem iránt, de nem merte kimondani, mert nem tudta, hogy a szellem mit érez iránta. Félt, hogy ezzel a döntésével megöli Sesshoumarut.
-Nyögd már ki, hogy mit akarsz!- kiabálta Inuyasha.
-Nem, mert lehet, hogy megölöm vele.
-Kit érdekel! Úgy sem szerettük őt soha. Egy ellenséggel kevesebb lesz, annál jobb lesz nekünk.
-INUYASHA! FEKSZIK! SOHA NE MONDJ ILYET, MERT IGEN IS FONTOS NEKEM SESSHOUMARU, MERT SZERETEM ŐT.- ordította Kagome
-Hogy mi?
-Sesshoumarut szeretem!
Nem történt semmi, ami aggasztotta Kagomét. Kétségbe esetten nézett a tartályra, ami nem akarta elengedni a szellemet. Az öregúr csendesen odament Kagoméhoz, aki ebből nem érzékelt semmit.
-Sajnálom lányom, de nem menteheted meg őt.
-EZ NEM LEHET!- kiabálta Kagome és sírva odarohant a tartályhoz és verni kezdte az oldalát.
-De talán megmentheted!
-Hogyan?
-Ha meghalsz érte!
-Hogy mi?- kérdezte Sango és Miroku egyszerre.
-Vállalom! Érte bármikor.- mondta teljesen nyugodtan a miko.
-Ezt nem mondhatod komolyan. A bátyám többet ér mint a saját életed?- kérdezte csodálkozva Inuyasha.
-Igen, mert szeretem! Amikor téged szerettelek így, akkor én is megtettem volna érted!
Próbálták lebeszélni a dologról, de a miko hajthatatlan volt. Az öreg apó egy kis fiolát adott neki, aki egy pillanat alatt megitta és rögtön össze is esett.
-Kagome!!!!- kiabálták a többiek.
-Ne aggódjatok Kagome csak mélyen elaludt, de úgy fog viselkedni a szervezete, mintha meghalt volna. Majd figyeljétek, mit csinál Sesshoumaru.
Ekkor Sesshoumaru tartály elengedte a szellemet, aki felállva rögtön a fekvő lányra nézett. Nagyon csodálkozott, mert látta, hogy Kagoméban nincs élet, de nem tudta miért. Rögtön odament hozzá és az ölébe vette, hogy jobban megvizsgálja. A lány halott volt. Az öreg közelebb lépett hozzá. Sesshoumaru annyira el volt foglalva azzal, hogy Kagomét vizsgálja, hogy nem is vette észre, hogy mindenki őt nézi.
-Mi történt vele? Azt mondtad, hogy nem esik baja!
-Sajnálom, de meghalt.
-DE MIÉRT?- üvöltötte a szellem.
-Azért, hogy megmentse az életed! Különben te haltál volna meg.
-Hogy mi?
-Ez az igazság.
-Meghalt, csak azért, hogy én élhessek?
-Igen.
-Hallod öreg? Nem halhat meg! Mentsd meg őt, kérlek!
-Nem tehetem. Sajnálom!
-Ez nem lehet igaz! Éppen, amikor tudom, hogy mit érzek iránta, akkor kell elveszítenem. Ez nem igazság. Soha nem voltam ennyire boldog, mint, amikor vele voltam.
Mindenki nagy csodálkozására Sesshoumaru gyengéden megcsókolta a halott lány ajkát. Eszébe jutott, hogy a kardja segítségével vissza tudja hozni a lányt az élők közé. Amikor használni akarta, a kard nem segített neki, mert nem jeletek meg az alvilág küldöttei. Annyira mérges lett, hogy a kardot eldobta és letérdelt a halott miko mellé.
-Annyira szeretem, miért kellet meghalnia.
Ekkor Kagome körül fényes gömbök jelentek meg, akik körözni kezdtek a lány teste körül. Kagome felemelkedett a levegőben és az ékkő jelent meg előtte.
-Sikerült! Az ékkő haza megy!- mondta boldogan az öreg.
Kagome testébe beleolvadt a szent ékkő, amely akkora fényességet okozott, hogy mindenkinek be kellett csuknia a szemét. Amikor újra ki tudták nyitni a szemüket, Kagome ott állt előttük és olyan arcot vágott, aki nem ért semmit. Amikor miko meglátta Sesshoumarut, annyira boldog volt, hogy a nyakába ugrott és megcsókolta. A szellem nem tiltakozott, mert örült, hogy újra a karjaiban van Kagome.
-Ez, hogy lehet?- kérdezte zavartan Miroku
-Tudod fiam, az ékkő igazi helye egy tiszta lelkű emberben van. Kagoménak van a legtisztább lelki, akit valaha volt szerencsém megismerni. Az ékkő csak így tudta eldönteni, hogy hol akar végső helyére kerülni.
-Akkor ez az egész tortúra az ékkő szándéka volt és nem te találtad ki?- kérdezte Sango
-Igen!
-De akkor Kagome soha többet nem mehet haza?- kapcsolódott be a beszélgetésbe Sesshoumaru, oldalán Kagoméval.
-De, mert végül is Kagome testében van az ékkő, amit már soha többet onnan ki nem szednek.
-Akkor meg vagyok nyugodva!- mondta Kagome
Miután elbúcsúztak az öregtől, a kis csapat elindultak vissza a faluba. Kagome boldog volt, mert már tudta, hogy mit érez Sesshoumaru iránt és fordítva. A többiek még pár óráig furcsállva nézték a párost, aki kézen fogva sétáltak egymás mellet és élénk beszélgetést folytattak. A többiek mindig azt várták, hogy most fognak felébredni egy különös álomból, de nem így történt, amit beláttak és ezután rögtön elviselhetőbb volt az útjuk.
Inuyasha és Sesshoumaru nagy nehezen, de elkezdtek beszélgetni, aminek nagy nevetés lett a vége. Mindenki boldog volt, főleg Kagome.
Folyt. Köv.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
